Kategória: A psziché titkai

A kilencedik unoka

Életünk alkonyán sokat visszalépünk már a múltba. Mivel a jelen már nem a miénk, sőt, a jövőben már nem is gondolkodunk. Érezzük, lassan eljön az időnk és nem bánjuk annyira, hacsak nem valami nagyobb esemény történik gyermekeink életében.
A kilencedik unoka... belegondolni is jó érzéssel tölt el.
Minden új gyermek új remény.


Bár eddig szó sem esett róla, most mégis felvetődött, talán lesz még egy új kis jövevény a családban.
Nem panaszkodom, sőt, büszke vagyok, hogy nyolc unoka életében résztvehettem, csoda volt. Látni őket kicsinek és nagynak, örülni a sikereiknek, és sírni velük, ha valami nem úgy sikerült.
Minden fuvola, versmondó verseny, tornaverseny és mesemondó vetélkedő olyan ajándék a nagyszülők számára, ami semmi arannyal meg nem vásárolható.
Imádom őket tehetségesen vagy csak úgy, amiben jók, sőt lehetnek rosszak is, akkor is imádom őket.

És imádom őt, aki meg sem érkezett, egy új élet, egy újabb remény. Már hallom pici szíve dobbanását, ami elsőként jelzi: itt van közöttünk. Már mormolom az imát az egészségéért.
Na és persze édesanyjáért, a lányomért, éppúgy aggódom. De tudom, minden úgy történik, ahogy történnie kell. Egyszer már megérintette a halál szele, de mégis itt van velünk, és két kislányával várja a kistesót.

Valószínű én már nem érem meg, mire Ő megérkezik. De ott is imádkozom értük. ÉN hiszem, hogy a halál nem a végső állomás. SOKSZOR VISSZATÉRÜNK MÉG IDE, hogy tanuljunk hibáinkból.
Isten próbára tesz minket, mindaddig, amíg a lehető legjobbak nem leszünk.
Nem ölünk ártatlan gyermekeket és védtelen öregeket, nem taposunk át mindenkin csak az anyagiak miatt. Mikor végre elhisszük, van eredendő emberi jóság, és nem csak bűnre születtünk.

Ezt kívánom én a kilencedik unokámnak, növelje a jó emberek táborát a Földön, mert még nagyon ráfér.
(A cikket beküldte: joanna51)



Már megint hétfő :(
Ki ne utálná a hétfő reggeleket, amikor a hétvége után rádöbben az ember, hogy újra be kell mennie dolgozni, újra 5 napnak kell eltelnie ahhoz, hogy jó sokáig durmolhasson reggel az ágyában és egyébként is... ezernyi meló vár rá és olyan messze van még a péntek... »

Ötletek az ideális vakáció megszervezéséhez, asztrológiai szempontból
Hamarosan itt a nyár, ez most már egészen biztos, és ha nyár, akkor VAKÁCIÓ! A lelkes készülődésnek, a tervezgetés izgalmának azonban csúnya vége lehet, ha nem olyan nyaralási programra esik a választás, ami mindkettőtöknek megfelelő. A Kapcsolatok több mint fele... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.