Kategória: A psziché titkai

Vizsgáld felül a nézőpontodat!

Egyre többet látom magam körül, hogy mindenki csak a saját igazát fújja. Jogosan, vagy nem jogosan, egy idő után mindegy is, mert csak győzni akar.
Képtelenek vagyunk bocsánatot kérni, belátni a hibáinkat és kijavítani azokat - ezzel sokszor romba döntjük kapcsolatainkat: szerelmek, családok, barátságok válnak semmivé.


Mindenkinek van egy meggyőződése, ami szerint éli az életét. Hívhatjuk ezt világképnek, gondolkodásmódnak, értékrendnek, vagy akárminek. Ez az a dolog, ami a tetteinket vezérli. És mint ilyen, tudatosan vagy néha tudat alatt meg vagyunk győződve a helyességéről - saját látásmódunk igazáról.

Vannak páran, akik folyton kételkednek ebben, saját magukban - őket tartja a többség gyengének, esetenként őrültnek - gyógyszerezzük, "kezeljük" őket, pedig talán nekik van igazuk.

Mert mit teszünk mi, többiek? A saját meggyőződésünk szerint irányítunk mindent.
Ha kétségeink ébrednek is, általában olyan magyarázatot keresünk, ami beleillik a világunkba. Így az nem is kétkedés.
Aztán ahelyett, hogy stabil értékünkre stabil életet építenénk, keresni kezdünk "valamit".

És ha összetalálkozunk valakivel, akinek a nézőpontja különbözik - harcolunk ellene, vagy beleszeretünk.
Beleszeretünk abba, aki a világot más szemmel nézi és megmutatja nekünk is.

A pillanat azt akarja elhitetni, hogy ez az a valami, amit keresünk, hogy ezáltal lehet végre boldog az életünk.
Ha pedig tévedünk, éppen ezt a különbözőséget vetjük megbocsáthatatlanul a másik szemére.

Időről időre meg kell állnunk, felülvizsgálni a nézőpontunkat, az igazságosságunkat. Ha felismerjük ennek változását, elavulását, hibáit a folyamatosan változó körülmények között, boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élhetünk.
(A cikket beküldte: szafaripók)



Karrier vagy Család
Mostanság elkezdett jobban érdekelni, hogy a nők milyen jövőt képzelnek el maguknak. A médiában láthatni kimondottan családanya tipusokat, de ezzel ellentétben találkozhatunk, a karrierista nőkkel. Melyik a jó? Lehet, hogy van egy arany középút? Mikor vehető... »

Létezik-e társadalmi különbség párkapcsolatban a napjainkban?
Elgondolkodtam a napokban, hogy van-e még olyan, hogy társadalmi különbség egy kapcsolatban. Korábbi századokban bevett szokás volt, hogy egy gazdag családból származó férfi vagy nő mellé a szülők már idejében kiválasztották a társadalmilag megfelelő partnert. Ez... »




Minden jog fenntartva © 2025, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.