|
Kategória: Nők és férfiak Vénusz és Mars lakóiAmikor a barátságról beszélünk szinte mindenki számára természetes, hogy két azonos nemű ember legőszintébb, legmélyebb kapcsolatára gondolunk.Mert, ha egy férfi megdobogtatja a szívünket, ösztönösen játszmákba kezdünk, és akarva-akaratlanul bevetjük a nőiességünk egész fegyvertárát a csábítás érdekében. Csak közben önmagunk csapdájába esünk, hiszen egy ideig izgalmas, élvezetes elhitetni önmagunkról, hogy mi vagyunk álmai asszonya, az igazi femme fatale, de sajnos ezt a játszmát éveken át nem lehet folytatni. Hiszen legtöbbször a munka után odahaza még vár ránk a második műszak és – herceg helyett – egy lustaságra hajlamos, örökké éhes teremtménye az Úrnak. Aki, ha panaszkodunk, nagy valószínűséggel buzgón elmagyarázza majd nekünk, hogy ez a mi hibánk, mert rosszul szervezzük meg a háztartás vezetését, és nem jól gazdálkodunk az időnkkel. Ezután ad majd nekünk pár keresetlen jó tanácsot és elmegy tévézni, vagy hirtelen megszámlálhatatlan feladata támad, és a nap hátralévő részét a számítógép vonzásának bűvkörében tölti és véletlenül sem velünk a konyhában. Hát igen, ő volt az „Ő”. Volt. Ezzel szemben a férfi-nő barátság, ha kialakul, nincs leterhelve igényekkel, elvárásokkal. A fizikai vonzódás hiányában a lelki összhangra, a hasonló gondolkodásmódra tudunk összpontosítani, és mindezt könnyedén, görcsös megfelelni vágyás nélkül, mert tudjuk, az igaz barát elfogad minket hibáinkkal együtt, és nem akar megváltoztatni, átnevelni. Neki elmondhatjuk a legbelsőbb titkainkat, nem kell attól tartanunk, hogy ezáltal hosszútávon sebezhetővé, kiszolgáltatottá válhatunk, mint egy partnerkapcsolatban. Talán pontosan ez az őszinte feltárulkozása legbelső lényünknek jelenti a legnagyobb veszélyt a férfi-nő közti barátságra. Mert, ha két ember hosszú órákon át beszélget, óhatatlanul is egy olyan erős lelki kötődés alakul ki, amely néha bizony egy halvány kis szikra hatására izzó szerelemmé alakulhat át, és a pillanat törtrésze alatt kártyavárként dőlhet romba a hitünk a férfi-nő barátságról. Életem során már kétszer kellett ilyen széthullott barátság romjai közt botorkálnom, miközben könnyeimet nyelve kerestem a választ a „miértre”. Viszont, ha már megdobban a szívünk, ha halljuk a hangját, beleremeg a gyomrunk, ha megérint minket, akkor már nincs értelme színlelni a barátságot, egyszerűbb bevallani, hogy vége, még mielőtt valamelyik fél lelkileg egy életre sérül. Mégis hiszem, létezik igaz barátság a Vénusz és Mars lakói között, csak sajnos ez idáig még nekem nem sikerült megtalálnom hozzá a megfelelő társat. Szerző: Janković Nóra Megjelent partneroldalunk, a Netbarátnő hozzájárulásával.
|