Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

A Boldogság ára...

Néha én is szomorú vagyok. Cikkeimből megismerhettétek a komplett életemet, ebben a húsz évben. És még mi vár rám ezután?
Megtanultam egy dolgot az életben. Valamit, valamiért.
Saját káromon, saját szenvedéssel, saját két kezem munkájával tapasztaltam meg, mit ad és mit vesz el az élet.

Ez a kulcsszó: Valamit valamiért.
Erre épül következő cikkem.
Szeretek ide írni, sok az értelmes ember, aki végig olvassa az írást, és aztán utána ír kommentet rá, én minden egyes hozzászólást mindig szívesen fogadok.

Nem fogom még egyszer leírni, hogy miken mentem keresztül. Kezdjük a mostnál.

Boldog ember vagyok, mosolygok a világra.
Megyek az utcán, köszönök a falubeli embereknek, még akkor is ha nem ismerem őket, nagyanyóm tanítgatott még ovis koromban erre.
" Kislányom, tessék mindenkinek szépen köszönni, faluban ez szokás"

Bemegyek a boltba, vásárolok, hazajövök, főzök, teszem a dolgomat, várom a páromat, aki dolgozik.
Vacsorázunk, beszélgetünk, boldogok vagyunk.

Aztán eljön a reggel. Egyedül maradok.
Nem szeretek egyedül lenni.
Sok más emberrel ellentétben, amikor egyedül vagyok, szó szerint bekerít a múlt.
Hiába vagyok boldog ember, még a mai napig is tudnám nyalogatni a sebeim, de ezt csak akkor teszem, ha egyedül vagyok.

Biztosan sokan kérdezik magukban, hogy miért vagyok szomorú, azt, amit elvett tőlem az élet, Isten visszaadta.

De milyen áron...?
Olyan sok a miért az életemben.
Miért ez, miért az, miért én?

Ezt is biztosan olyan sokan kérdezik.

Aztán ahogy ezeket végiggondolom, eltelik egy nap, jön a párom, szeretjük egymást boldogok vagyunk. De jön a következő nap, és akkor tovább menve gondolom újra az életemet, a sok miért kérdésemmel, a sok gondolattal a fejemben.

Ez normális. Az ember azokat a szörnyű dolgokat, amiket beleégettek, nem mindig tudja úgy feldolgozni, ahogyan azt kellene.

Persze mindezek ellenére ma is boldog vagyok, de nem akarom mindig a páromra tukmálni az esetleges fájdalmamat, noha tudom, hogy megértené, de néha talán jobb is, hogy egyedül vagyok és tudok ezen gondolkozni.

Valamit valamiért...

Elvették tőlem a gyerekkoromat, ehelyett kaptam egy talán boldogabb felnőttkort.
Csak rajtam áll, hogy ez a boldogabb felnőttkor valóban az lesz.

(A cikket beküldte: Arianne113)

Elvárások, megfelelés, tökéletesség
Életünkben folyamatosan elvárásoknak felelünk meg. Néha már észre sem veszed, annyira az életed részévé vált. Mindegy mi az, a munkád, a főzés, a gyereknevelés, a karrier. Az elvárások csak görcsössé tesznek, s a spontán cselekvést görcsös akarat váltja fel. »

Újra életedben az exed?
Mindenkinél eljön az a pillanat, mikor megkérdezzük magunktól, vajon jól tettem, hogy szakítottam? Vajon van még esélyem annál, akit régen szerettem és tiszteltem? Ez a sors keze, vagy tényleg csak a saját döntéseink következménye? »