Új év - új élet?

Közeleg szilveszter napja és ilyenkor az emberek általában végeznek egy számadást, sorjába veszik mennyi jót és mennyi rosszat adott az év, hány terv valósult meg és hány maradt megvalósulatlan.
És január 1-vel kezdődik egy új év, új reményekkel és vágyakkal és talán egy új élet.


Valóban új élet? - én ebben nem kimondottan hiszek, azt szoktam mondani, hogy legfeljebb egy új szakasz kezdődik, egy új, mely épül a régire, hiszen múlt nélkül, nincs jövő, alapok nélkül nem lehet építkezni s ha új is a következő fejezet, hozza magával a régi emlékeit, a régi elvárásait, kötelezettségeit, a múlt fényeit és árnyait.

Életünknek sok kis stációja van, megállóhelyek, melyek valaminek a zárása és egy másiknak a kezdése. Egy iskola befejezése, munkahely váltás, az első szerelem, házasság, gyermek születése és az elválások szeretett családtagoktól, barátoktól - ilyen, vagy olyan okok miatt.

Ezek a stációk nincsenek kötve dátumokhoz, évfordulókhoz, hozza az élet magával, mi mikor történik meg.

Az én életemnek is sok - sok ilyen kis stációja van. Vannak kellemesek, vannak fájdalmasak, de mind egy-egy új életszakasz kezdetét jelzik, mely valahol egy új én kialakulása, egy másmilyen életforma kezdete.

Fiatalon még nagy reményekkel, tervekkel vágunk bele az újba, így az élet delén már higgadtabban, bölcs derűvel szemléljük ezeket a változásokat is és nem is várunk olyan eget rengető változást. Maradjon meg egészségünk és maradjanak velünk, kiket szeretünk - talán már ennyi elég.

Kívánom , hogy az új év mindenkinek hozza meg, amire ő vágyik igazán, szerelmet vagy kisbabát, fogyó kilókat, vagy növekvő gazdagságot és egy új életszakaszt, mely valahol a régi folytatása, kicsit szebb kivitelben.

Egy pihe-puha új életet, melyre nem veti árnyékát múlt és félelem.
(A cikket beküldte: arany52)



"Mennyből az angyal"
A december nagyon meleg napokkal kezdődött. Még az öreg Télapó sem akarta megrázni a szakállát, ami miatt mi gyerekek kicsit érthetetlenül álltunk a szüleink elé. Hogyan is fogja a szánkójával szétosztani az édességcsomagokat a kicsi csizmáinkba? Vagy talán hiába... »

A pozitív gondolkodás negatív hatása, avagy: hogyan ne gondolkodjunk pozitívan
Vajon pozitívan gondolkodunk? Biztos, hogy gondolatainkkal azt a végeredményt fogjuk elérni, amire vágyunk? Miért az ellenkező dolog történik sok esetben, és nem az, amit olyan régóta programozunk? Lehet, hogy van valami, amiről még nem beszélt senki? Igen! Arról,... »




Minden jog fenntartva © 2025, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.