Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

Tisztelet az eltávozottaknak

November elején minden évben több százezren indulunk a temetők felé: leróni tiszteletünket az eltávozottak előtt.

A gyertyás, virágos megemlékezés több mint ezeréves múltra tekint vissza. Mára már talán csak kevesen tudják, hogy november elseje és másodika két egymástól elkülönülő, de egyre inkább összemosódó emléknap.


Az ünnep eredete
November elseje mindenszentek napja a katolikus naptárban. (De már a kelták idejében, és nagy valószínűséggel már annak előtt is, fontos ünnepnap volt.) Ekkor, és november 2-án, halottak napján, a szentekről és az elhunytakról emlékeznek meg, nemcsak a temetőbe látogatók, hanem a római katolikus templomok miséin résztvevő emberek is.

November 1-jén azokra a szentekre emlékezünk, akiknek nincs külön emléknapjuk. Az ünnep története egészen a VII. századig nyúlik vissza, amikor Rómában IV. Bonifác pápa a Pantheont az összes vértanú tiszteletére szentelte fel. Majd III. Gergely pápa a VIII. században a Szent Péter bazilika egyik mellékkápolnáját minden szenteknek, vagyis az egyház szentjeinek ajánlotta. Az ünnepet hivatalosan 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével ismerte el.

November 2-a, halottak napja története az ezredfordulóig vezethető vissza. Szent Odilo, clunyi apát 998-ban rendelte el, hogy a halottakról zsolozsmákkal és szentmise áldozatokkal emlékezzenek meg, és ezt az emléknapot a Clunyi anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. A szokás Nyugat-Európában a XII-XIII. századra szinte mindenhol elterjedt, így Magyarországon is. Ezt a napot nemcsak a katolikusok, hanem a reformáció több vallása is elfogadja.

Szokások, hiedelmek halottak napján
A népi kultúrában a halottak napja színes hagyományokkal bír. Magyar területen szokás volt ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbetétele és feldíszítése. Erre azért volt szükség, mert úgy hitték, hogy ezen a napon a halottak hazalátogatnak, a feldíszített sírokkal akartak „kedveskedni nekik”. A hazalátogatás hiedelméhez tartozott egy másik szokás is, miszerint odahaza megterítettek számukra: kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Máshol gyertyát, vagy lámpát gyújtottak a halottaknak minden helységben, hogy eligazodjanak. Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott, tilos volt meszelni, mosni, mezei munkát végezni, mert ez – megzavarva a halottak nyugalmát – sok bajt hozhatott a ház népére.

Sok vidékünkön, pl. Nógrádban, e napon tartották, és tartják ma is a nagycsaládok összejöveteleit. Ilyenkor – egyszer egy évben – összegyűlnek a családok tagjai, eljönnek a faluból elszármazott családtagok is, hogy az élők egymással és halottaikkal találkozzanak. Ezt „vendégségnek” nevezik, ami a halotti torra emlékeztető lakomával jár. A családtagokat váró háznál napokkal előbb elkezdődik a sütés-főzés.

A Dunántúlon általános szokás volt, hogy annyi strófát húzattak a harangozóval a temetőlátogatás alkalmával, ahány halottja volt a családnak. E napon szokás volt bőségesen megajándékozni a kéregetőket, koldusokat, a falu szegényeit, azzal a ki nem mondott szándékkal, hogy majd szószólóik lesznek a másvilágon a bűnbocsánatért.

Ady Endre
Halottak napján
Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
– Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!
Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón…
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk?
– Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...


Szerző: Vég Erzsébet
Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával.
(A cikket beküldte: netbarátnő)



A képzeletbeli férfi
Milyen bódító, ha álmodni tudsz, elrepülhetsz bárhová, elérhetsz mindent, sőt visszavarázsolhatod a múltat a fiatalságot... A nő a kandalló előtt ült és elmélázott a múlton, sok-sok kép, ami elvonult lehunyt szemhéja mögött. Képzeletben most is szép és karcsú fiatal lány, még előtte az élet... »

Édesapám egy angyal
Nagyon közel álltunk édesapámmal egymáshoz. Gyakorlatilag ő nevelt fel. Minden emlékem vele kapcsolatos. Imádtam és én voltam az ő pici lánya. 20 éve élet és halál között lebegett, tüdőrákos volt. De akkor talpra állt, mintha tudta volna, hogy még engem fel kell neveljen. Ám eljött 2011... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.