Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

Szörnyetegnek lát a családom

Nem gondoltam, hogy egyszer ismeretlen embereknek fogok mesélni, de talán más is küzd hasonló problémákkal és megnyugtatja, hogy nincs egyedül.
Mindig próbáltam segíteni a családomat. Néha pénzt adtam, máskor vettem valami hasznos dolgot, mégis mindig én voltam a rossz.


Jelenleg az a bűnöm, hogy segíteni próbáltam a nagyimnak. Éveken keresztül hallgattam tőle, hogy szeretne ideköltözni a közelünkbe. Békés megyében lakott eddig egy 100 éves vályogházban.
Minden évben volt valami gond és én minden évben próbáltam segíteni neki. Időnként jött egy-egy telefon, hogy "...képzeld el drága csillagom, leomlott a kémény...". Ilyenkor adtam pénzt - amennyit tudtam, hogy csináltassa meg. Aztán jött a telefon, hogy "elromlott a hűtő, de nem baj, nyáron is eláll a kamrában a húsleves. Igaz, hogy a múlt heti is megsavanyodott, de nekem jó az úgy is, megettem a savanyú levest..." Elmentem és vettem egy hűtőt neki. (Én vettem, egyedül, a saját pénzemből, mert anyám közölte, hogy őt nem érdekli a dolog, vegyen magának hűtőt, amiből akar.) Legközelebb dagadt kézzel fogadott minket. Kérdeztem, hogy mi történt, mire elmesélte, hogy ollóval(!) nyírta a füvet, mert nincs fűnyírója. Vettem neki egy fűnyírót is. Mindig volt valami javítani való a házon is, és ha tudtam támogattam.
Kb. 6 éve elkezdte mondogatni, hogy szeretne a közelünkbe költözni. Akkor 74 éves volt. Lett volna vevő a házára, 4.000.000 Ft-ot kínált érte. Mamám közölte, hogy ő 4.500.000 Ft alatt nem adja senkinek. Egy éve tudta eladni 2.700.000 Ft-ért. Akkor a férjem felajánlotta neki, hogy lakjon az ő szüleinek a kiskertjében, mivel az téliesített és teljesen üresen áll. Lent van egy szoba, konyha, tusoló+wc, nagy előszoba, üvegezett terasz, fent meg egy teljes tetőtér szobának kialakítva. Megbeszélték, hogy itt lakhat, ameddig akar, ha gondolja 120 éves koráig is.
Akkor nagyon boldog volt és örömmel költözött be a kis házba. Mindig boldogan mesélte, hogy mennyi új barátja lett és mindenkit megismert név szerint is a környéken. Én gyakran megkérdeztem tőle, hogy jól érzi-e ott magát, szeret-e ott lakni. A válasz mindig IGEN volt és boldognak is tűnt. A házért kapott pénzt betettem a bankba, hogy addig is kamatozzon, míg nem dönti el, hogy mibe fekteti be. Soha eszünkbe sem jutott pénzt kérni tőle, sőt felajánlottuk, hogy kicseréljük a gáztűzhelyt és a gázbojlert egy modernebbre a saját pénzünkből, de ő nem egyezett bele.
Pár hete azonban valami történt, mert a mamám közölte, hogy el akar költözni. Kérdeztem, hogy mi az oka, azt felelte, hogy túl messze van a buszmegálló (500m). És eddig? Egy évig nem volt messze? Aztán eltelt egy pár nap, megint megkérdeztem, hogy miért akar elköltözni. A válasz ez volt: "mindig elalszik a fürdőszobában a gázbojler őrlángja". Felajánlottam, hogy kiküldök egy szerelőt és a javítási díjat ki is fizetem. Erre a válasz: "nem kell, úgyis hamarosan elköltözök, addig meg jó így is". Egy hét múlva megint megkérdeztem, hogy miért akar elköltözni, mire közölte, hogy "túl sok télen a gázszámla".
Eddig nem volt baj, hogy a ház a férjemé és az anyósomé a haszonélvezet, most viszont már ez is gond.
Kiderült, hogy az egész költözés mizéria mögött az én édesanyám áll! A nagyim lánya. Kitalálta ugyanis, hogy sokkal jobb lenne, ha az ő 80 éves anyukája - aki egész életében kertes házban lakott - beköltözne egy bérlakásba. Mamám persze mindenben hallgat rá. Aztán a napokban azt mondta, hogy úgy érzi ez csak könyöradomány, hogy ott lakhat, és tudja, hogy mi ki akarjuk adni a házat, mert kell nekünk a pénz. Bármit mondtam, csak fújta a magáét. Szerinte ő csak egy megtűrt személy.
Később megtudtam, hogy anyám és mamám együtt kreálnak "mesebeli" elméleteket, miszerint a férjem és én el akarjuk venni a pénzét, vagy legalábbis azt akarjuk, hogy a házra költse - felújításra. A másik elmélet: miután a pénzét ráköltötte a házra, a férjem gyerekestül, nagymamástul kirak az utcára engem is és oda lesz a mamám "vagyona". 17 éve ezt hallgatom, hogy a férjem ki fog rakni egy szál bugyiban az utcára. Anyám mindig azért piszkál, hogy nincs a nevemen semmi és biztos azért, mert a férjem majd jól ki fog semmizni a válás után. Szó sincs válásról, jól megvagyunk, mert elég türelmes vagyok :) Mamám persze csak anyámra hallgat és már ő is így gondolkodik. Az a mániájuk, hogy "ha majd elváltok, akkor...". Eszükbe sem jut, hogy két felnőtt ember együtt él évtizedekig a gyermekükkel.
Rosszul esik, hogy a saját anyám és nagymamám azt gondolja rólunk, hogy a pénzt akarjuk. Rosszul esik, hogy a nagyim úgy állítja be az egészet, hogy mi ki akarjuk rakni a házból.

Mikor a mamámnak jó napja van, akkor azért lehet vele normálisan is beszélni. Nemrég tudtam meg tőle azt is, hogy anyám évekig pénzt kért tőle elég gyakran és persze nem adta vissza, csak egy töredékét. Sajnos elég sokat iszik, mellette dohányzik, ami ugye sokba kerül. Most gondoltam csak végig, hogy anyám pénzt kért mamámtól (cigire és szeszre), így hamar elfogyott a nyugdíja. Ilyenkor felhívott engem és elpanaszolta, hogy nagyon kevés a pénze és ez kell, meg az kell... Én persze mindig megsajnáltam és adtam neki. Tehát én fizettem sokszor anyám cigijét és vermutját.

Az a durva, hogy ezt mamám úgy csinálta, hogy tudta mire kell a "kölcsön". Alkoholra!
Persze mindig mondogatta, hogy engem nagyon szeret, én vagyok a legkedvesebb unokája stb... Ha végiggondolom, biztos nagyon szerethetett mindig, ha így átvert.

Így leírva kezdem érteni a dolgot. Mivel a mamám is és anyám is nagyon pénzéhes, azt gondolják, hogy én is az vagyok. Mivel ők simán feláldozzák a szeretteiket, hogy pénzhez jussanak, azt gondolják, hogy én is ezt tenném. Szomorú, hiszen én tényleg mindig jót akartam, mindig segíteni próbáltam, mindig támogattam őket. Most meg addig mondogatják egymásnak, hogy én egy szörnyeteg vagyok, hogy már mindketten el is hiszik. A férjem gyakran mondja, hogy üljünk le hárman - anyám, mamám és én - és beszéljük meg, hogy ki, mit szeretne, ki mit gondol a másikról. Ez nagyon jó ötlet, csak sajnos az én családom nem teljesen normális. Ez nem vicc, szó szerint értendő. Én már párszor próbáltam anyámmal beszélni, de mikor rájön a beszélgetés közben, hogy nincs igaza, akkor egyből felhoz egy oda nem illő témát és agresszív módon támadni kezd.

Végül is nagyjából ennyi. Ilyen az én családom. Van az a mondás, hogy "jó tett helyébe jót várj", meg van a "nevem Earl" című sorozat a karmáról. Eddig ez nálam nem működött.
(A cikket beküldte: pocokdiszno)



Nagyika
Egyik írásom, nagymamám emlékére írtam, aki nagyon szerettem. Sokunk van így ezzel és sajnáljuk, hogy ilyen kevés időt szánt a sors az együtt töltött időre. Sajnálom, hogy nem tudtam viszonozni azt a mérhetetlen szeretetet, amit Tőle kaptam. »

Valentin-nap férfiszemmel
Őszintén szólva, úgy veszem észre, a nők nem igazán tudják elképzelni, milyen nehéz ez a nap a férfiak számára. Baráti társaságomban többen rettegéssel várják az év ezen szakaszát, félnek, hogy nem felelnek meg az elvárásoknak és csalódást okoznak a szeretett... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.