|
Kategória: Testünk, lelkünk dolgai Régi és mostani élet20 éves vagyok. Nagyszüleim, szüleim idősebbek mindig mondják: a régi rendszer jobb volt...Ezen sokszor elgondolkozva jöttem rá, hogy egy újabb cikket fogok írni. Cikkemben nem kívánok politizálni, csupán egy helyzetet vázolni, az aggodalmakkal és küzdelemmel. Nagyszüleim, rokonaim szerint akkor sem volt tejföl az élet, de legalább volt munkahely. Aki akkor lógott és nem dolgozott, azt bizony megbüntették, a személyi igazolványban (ami akkor könyvszerű volt, a mamámét még láttam is) fel volt tüntetve, hogy az illető dolgozik-e vagy sem. Ha nem, akkor közveszélyes munkakerülésért bevitték! Az asszonyok otthon voltak és gyermeket neveltek, nem kellett dolgozniuk, mert a férj el tudta tartani a családot. Állatokat neveltek, megtermesztették néhányan a napi betevőt is. Kölcsönök nélkül felépültek a házak. Az emberek, még ha nem is gazdagon, de meg tudtak élni. Ehhez képest ma... 20 éves vagyok, a szüleim nem tudnak támogatni, ez most nem is lényeg. Kijutott az élet nehézségeiből bőven, de nem panaszkodom, van hol laknom, egy csodálatos vőlegényem van. Mégis aggaszt a holnap... Igyekszem spórolni, ahol csak tudok. De én nagyon kétlem, hogy nekem valaha lesz egy vityillóm... Nem vagyok nagyravágyó, nekem nem kell emeletes ház, csak egy szoba akár, ahol eléldegélek a párommal. Gyerek szóba sem jöhet... legalábbis egyelőre, de talán soha nem lesz gyerekem, ebbe igyekszem beletörődni... És hogy miért? Én nem ítélek el senkit sem, és megsérteni sem akarok senkit, de a semmibe miért szüljek gyermeket? Negatív vagyok, ezt sokan fogják majd írni, tudom. De annak az embernek, akinek nincs anyu, apu, aki segíthesse, aki a háttér, akitől örökölhet vagy remélhet segítséget, annak bizony nem könnyű elkezdeni sem az életet... Jelenleg ott tartok, hogy sokszor eszembe jut, hogy vajon megvalósul egyszer az az álmom, hogy lesz tényleg egy kis lakásom, és nem halok éhen? Mert a lehetőségeket nézve, komolyan el vagyok keseredve... (A cikket beküldte: Arianne113)
|