Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ




Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek

Mostanság, gondolom, mint minden embernek, jól összejöttek a dolgaim. Életem ezidáig sem volt fenékig tejfel, de most jött el az ideje, hogy ha nem lépek valószínű vége mindennek.
Nem tudom elmondani senkinek, mert nincsen senki aki meghallgatna elfogytak a barátok, s család tagok.
Elmondom mindenkinek, hogy könnyebb legyen a lelkem, mert nehéz ezt cipelni most, nagyon nehéz...


Már nem mondhatom amit idáig: Majd lesz valahogy, olyan nincsen, hogy ne legyen sehogy. Majd megoldjuk.
Nagy vonalakban életem (egy egész könyvem van az életemről, így tényleg tömören, nagyon röviden).
Apu alkoholista volt, 6 éves voltam mikor elváltak. A két nővéremmel együtt anyuval maradtunk.
Anyu sokat dolgozott, így nem nagyon volt velünk, sajnos nem vetette meg a férfiakat. Sokat hozott haza, öreget, fiatalt, nős embert, ami talán nem is lett volna akkora gond, ha nem 1,5 szobában éltünk volna ahol nincsenek ajtók és én anyuval egy ágyban aludtam, így a nemi életét a szó szoros értelmében mellettem élte.
Aztán 15 évesen elkezdtem kábítószerezni, senki észre sem vette, hiszen mindenki dolgozott már akkor, sokat buliztam és sajnos belekeveredtem egy alvilági csoportba.
18 éves voltam, mikor anyu kapott egyik éjjel egy telefont, hogy tudja-e, hogy a lánya szurkálja magát? Igen, addigra már ott tartottam. Majd egy nagy elhatározással és családi segítséggel, életet változtattam és leszoktam orvosi segítség nélkül a drogról. Összeismerkedtem egy rendőr fiúval, akivel nagyon nagy lett a szerelem és segített az alvilágtól eltávolodni. Aztán sajnos 2,5 év után vele is vége lett, mert ő még élni akart...
Aztán én is éltem újból, buli, pasi, pénz, akkor jó munkahelyem volt nagyon. Két kézzel szórtam a pénzt. Mindig egyedül voltam, a nővéremék idősebbek jóval, ráadásul az egyik mire én 17 lettem, már kint dolgozott Amerikában, a másik férjhez ment, bár otthon laktak, de...
Anyu meg dolgozott és nyaralt és pasizott.
Aztán 22 évesen meguntam, a bulit a pénz szórást és kinéztem magamnak a szomszéd autó szerelő srácot és több hónapi udvarlásom után megtört és összejöttünk.
Be kell valljam most már tisztán látom, menekülő út volt a magánytól.
Nem mondom, hogy nem volt szerelem, de tudom milyen az igazi mély szerelem és ez nem az volt.
Az első két év olyan kis normális volt, felújítottuk a házát, ide költöztem és éltük a szerelmesek minden napjait.
Alapítottunk egy Bt-t, mivel saját műhelye volt fontos volt. Úgy gondoltam én is kipróbálom e vállalkozást és a cégen belül indítottam egy papír-irodaszer futárszolgálatot.
Imádtam csinálni és jól csináltam, de azt is egyedül, egyik család tag sem segített vagy támogatott volna.
Aztán 2004 decemberében, kiderült terhes vagyok.
Örültünk, persze megtartjuk, hiszen nekem előtte már volt egy abortuszom és nem akartam kockáztatni. Valahol itt jöttek a nagyon komoly problémáink.
A családban nem illik gyereket szülni úgy, hogy nem vagy férjnél.
Tudom, ugyanis 18 évesen apu egy alkalommal (mert én tartom vele a kapcsolatot és beszélünk) elmondta, az idősebbik nővérem nem az ő lánya.
Anyunak udvarolt egy férfi, aki a saját anyjával csalta meg, s mindez egy kora reggeli konyhában való összetalálkozásnál derült ki: "te mit keresel itt?" Aztán kiderült, anyu terhes, hát férj kell neki, így egy osztálytársa bátyjára esett a választás és elmondták neki, mi van és beleegyezett, így elvette anyut.
Szóval elkezdtük az esküvőt tervezni gyorsan, áprilisra, hogy még ne legyen nagy a pocakom.
Anyós ekkor kezdte kimutatni a foga fehérjét és bizony nem kímélni engem.
Egy alkalommal jöttek hozzánk esküvői meghívókért, hogy leviszik a vidéki rokonoknak és elég frusztráltak voltak apósommal együtt már mikor jöttek.
Aztán olyan ideges lettem én is, hogy hirtelen nem találtam a meghívókat a lakásban sehol.
Az anyós meg kifakadva ordítozva velem, persze mert a barátoknak van meghívó a családnak nem és elegem van ebből az esküvőből, hogy minden úgy van ahogy te meg a büdös családod akarja és elviharzott.
Én egyedül voltam itthon, mert a párom dolgozott. Terhes voltam, így elbőgtem magam és hívtam a párom, aki nem tudott velem beszélni mert az anyja első útja ő volt és oda ment panaszkodni.
Hát én 18 hetes terhesen meg akartam halni meg is tettem volna, ha anyu nem jön át...
Az anyósom, mindig is sakkban tartotta a fiait, soha nem feleseltek vissza neki, mindig az van, volt, amit őt akar. Ő intézett mindig mindent nekik, de mindent!
Ez még csak a kezdet, az alapja a történetemnek, amit folytatok majd.
(A cikket beküldte: gigi82)



Mindennek meg kell adni a módját
Gyakran gondolkozunk azon, megszeghetők-e a hagyományok, nagyon is hagyományos események megemlékezése során. Igen! Egy embert utolsó útjára kísérni úgy kell, hogy az folytatása legyen életének. Öcsém, minden szabadidejében horgászni járt; szerette a vizet, és... »

Igaz szerelem?
Gondolataim a szerelemről... Kérdések, amikre nem ismerem a választ... Jól gondolom vagy nem is szabadna ilyesmi eszembe jusson? A cikk a szerelemről szól... »




Minden jog fenntartva © 2021, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.