Kategória: A psziché titkai

Magánnyal

Magánnyal. Nem elírtam. Tényleg nem magányosan, hanem személyesen a saját Magányommal történő találkozás mindennapjai ezek. Elmesélem, milyen, mikor találkozunk. Nap mint nap. Remélem nem sokan járnak ebben a cipőben. Én sem szeretem. De ezt választottam.

Mikor magához húz és biztonságot, nyugalmat ígér. És ad. Igen, biztonságot ad. Akkora falat húzunk magam köré mi ketten a Magányommal, hogy senki nem képes áttörni rajta. Ez megnyugtat. Ezt senki nem veheti el tőlem. Mintha én egyedül egy másik dimenzióban lennék. Persze ott vannak az emberek mellettem. A cuki boltos néni, a kutyás néni, és még sorolhatnám. Igen a szeretteim is. Ebben a dimenzióban, melyben csak a Magányom és én létezünk, ebbe SENKI nem fér bele. És ez jó így. Most. Még.

A sötét gödör. Hívogat. Gyere! Meglátod, jó lesz! Követem. Először bizonytalanul, majd magabiztos léptekkel. Igen! Ezt akarom!

Aztán egy tisztább pillanatban,mikor Magányom figyelme lankad, látok egy tűfejnyi ragyogást. Közelebb megyek, megnézem. Tetszik. Akarom. Kell nekem. Ott akarok lenni, ahol a ragyogás! Végre megkaparintom a tűfejnyi ragyogást! Kedves. Kedves és aranyos mindenki. Én is. Szeretem. De el fogják venni tőlem!!! NEM ENGEDEM!!!! Ez az enyém, már megszereztem!! Szorítom a bolhányi ragyogást! Szorosan a tenyerembe zárom. Csak az enyém. Senki nem láthatja. Visszavonulok a már jól ismert sötét gödörbe Magányom mellé, hogy gyönyörködhessek a csöppnyi ragyogásban. Befészkelem magam egy meleg takaróba, Magányom karjaiba, és kinyitom a tenyerem. Egy égett fekete sebhely maradt utána. Már nem látom. Csak a Magány ölel, szorosan. Soha el nem enged, érzem. Én pedig szomorúan fúrom arcom a vállgödrébe, mert a cseppnyi boldogság ismét becsapott. Igaz, örök nyomot hagyott, de hamar elillant.

Talán egyszer megtanulom, hogyan kell megtartani, de addig is kedvenc Démonaim társaságában, Magányom féltő ölelésében TÚLélek. Minden napot....

(A cikket beküldte: Judyka001)

"Védd magad! Méginkább." II/1.
Itt ez a nagy ház. Én meg… egyetlen éjszakát sem merek közös fedél alatt eltölteni vele. Ez borzalmas. A száz kilométernyi távolság tőle… az már megnyugtató. Kevesebb nem. Hát így kell lennie? Volt anyám és sohasem volt. Van húgom és mégsem lehet... »

Jobbat érdemlünk, mint hisszük!
Évek távlatából könnyebb megítélni, mi a jó, mi a rossz döntés. Most rád bízom kedves olvasó, hogy légy a bírám. Bár a sorsom már (valószínűleg) jó vágányra terelődött, néha visszanéz az ember a múltba, hogy hogyan alakult ez így.. Azon szerencsés emberek közé... »