Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

"Hajó - hanemjó 2" avagy időutazók léteznek

Kezdődjék onnan a történet, hogy bizony volt nekem itt valaha egy cikkem, még réges-rég, ifjúságom tavaszillatú hajnalán. Kis szétszórt, örökké álmos cukrászlányka voltam annak idején, két szezonnal a hátam mögött egy utasszállító luxushajós cégnél.

Aztán eltelt jó pár év: a szomszédék újszülött kis porontya már iskolás, Budapesten négy metró lett az egykori háromból, és a kertünk végében tanyázó fenyőcsemeték már régen elhagytak engem a növésben. A mai napon pedig valahonnan az internet kaotikus bugyraiból újra a szemem elé keveredett a hajdani irományom, akár az ősrégi játékaink vagy könyveink, akik egyszer csak mintha mindenképpen emlékeztetni akarnának valamire, és a fejünkre pottyannak a legfelső polcról vagy észrevétlenül a lábunk elé csusszannak nagyanyánk padlásán. Akkor, nyolc évvel ezelőtt egy napsugaras, idilli beszámolót osztottam meg veletek. S hogy változott-e valami azóta?

Talán a legszembeötlőbb különbség, hogy aprócska, hebehurgya cukrászból egy flottányi cukrász aprócska, hebehurgya felettese lettem. Minden más viszont ugyanaz, mint akkor - ha engem kérdeztek. Minden más viszont teljesen más, mint akkor - ha szülőanyám véleményére vagytok kíváncsiak. Vagyis az idő az otthoniak számára eltelt, míg nekem többé-kevésbé ugyanaz maradt.

Tehát éljen, gyerekkori álmom valósággá vált, időutazó lettem! Egy derék hajós cimborám ugyanezt úgy fogalmazta meg, hogy amit mi itt a vízen csinálunk, az tulajdonképpen szökés az életből. (Nocsak. Van egy Szindbád-novella ugyanilyen címmel, ha nem tudnám, hogy történetesen bolgár a tisztelt kolléga, azt hinném, hogy elkötelezett Krúdy Gyula rajongó...)

Hogy néz ez ki a valóságban?

Van a falumban egy csöppnyi iskola. Hársfák nőnek az udvarán és egy kis patak folyik végig a kerítés mentén. Mikor az a csapatnyi elsős legelső alkalommal, megszeppenve végigsompolygott a kapuhoz vezető hidacskán valamelyik szülője kezét szorongatva, én éppen a meggyes túrótortákra csaptam rá elégedetten a sütőajtót, miközben besoroltunk a nagy óceánjárók mellé az amszterdami kikötőben. És mikor ugyanezek a gyerkőcök kaszáspók-szerűen megnyúlt karú-lábú nyolcadikosokként ricsajozva trappoltak ki a kapun az utolsó évzáró végeztével, én kezemben az ananászlepényes tepsivel, fél lábon egyensúlyozva vetődtem a sütő felé, amint a hajó hajtűkanyarral fordult ki Amszterdamból Düsseldorf felé.

Aznap, mikor őkirályi felsége, Micike megérkezett hozzánk egy kosárban teljes tizenöt centis nagyságában, a puha fekete bundácskájával és az "adj-szardíniát-vagy-meghalsz" nézésével, én éppen a hajpántjaimat és a görkorcsolyámat zuttyantottam be a bőröndömbe a cukrászkések mellé. Most, mikor a hajpántokat, görkorcsolyát, késeket szedem elő a kofferből, lent a földszinten immáron az uralkodói család harmadik generációja követeli hangos nyávogással a halkonzervet.

Egyszer, egy szokatlanul hideg áprilisban francia hajóra kellett átszállnom, épp bevackoltam a tejeskávémmal és egy Agatha Christie krimivel az éjszakai München-Párizs vonatra, mikor sms jött az öcsémtől: "Megkértem a kezét! IGENT MONDOTT!!!!" Aztán egy este, ki tudja hányadjára megint a müncheni pályaudvaron szlalomozok a katica formájú piros bőröndömmel, hónom alatt az Elfújta a szél egy könyvtári példányával, a markomban egy pohár forró csokival szervezetem életben tartására. "Kálmán Imre expressz, Budapestre. 16-os vágyány." A telefon megrezzen a zsebemben. A kalauz mosolyogva adja utánam a csomagot a vonat lépcsőjén. Aztán már olvasom is az öcsém üzenetét: "Az ultrahang szerint a negyedik babánk is fiú lesz!"

Szóval körülbelül ilyen ez az időn és téren túli dimenzió, melyben felnőtt életemet töltögetem. Míg a család, barátok, ismerősök házasodnak, elválnak, költöznek, összevesznek, kibékülnek, megbetegszenek, meggyógyulnak, születnek, nyugdíjba mennek, én úgy érzem, mintha ugyanazt a zserbót venném ki a sütőből, amelyiket tíz éve raktam be, és mikor hazautazom, kétségbeesve rázom a fejem, hogy ennyi világrengető változást hogyan is lehet nyomon követni. Van előnye és van hátránya. Jó esetben sikerül egyensúlyban tartani a kettőt. Kimaradtam dolgokból, melyeket sajnálok, de már nem lehet visszacsinálni, és elmulasztottam olyan eseményeket is, hogy csak hálát tudok adni a jóistennek, amiért engem megkímélt tőlük.

Tehát a régi cikkemet újraolvasva megállapítottam, hogy mi, hajósok időutazók vagyunk, majd még egyszer végiggondolva a dolgot arra jutottam, hogy mindenki az. Mindössze néhányunk esete a nagyobb távolság és a hosszabb idő miatt egyszerűen csak szélsőségesebb. Mert tuti, hogy időutazó Peti, óvodai barátom és tettestársam a szomszéd utcából, aki általában komoly, kétgyerekes családapa, de itthon újra pofátlan kiskölyök, aki egyből a nyálas ujját próbálja beledugni a fülembe, ha nem figyelek oda. Időutazó a drága öreg tanítónőm, akinek meggyőződése, hogy én és az apám osztálytársak voltunk. S időutazó az anyám is, aki még nyolcéves koromban mondta, hogy jól tekerjem a nyakamra télen a sálat, de én csak most hallottam meg.

A cikk előzménye itt olvasható: Hajó - hanemjó 1. rész
(A cikket beküldte: Setna)



Méltósággal megöregedni
Vannak országok, ahol megöregedni előnyt jelent, lépést - eggyel fölfelé, a családi ranglétrán. Ahol a kort a vonások megkeményedése jelzi csupán. Mi a titok? Hogyan csinálják? Méltósággal viselni az idő nyomát, itt és most. »

A Hölgy Magazin
"…ez tényleg nekem, nekünk szól!" N. Márta Érdekli Önt az asztrológia? Kíváncsi, hogy álmai mit jelentenek? Tudja mik az egészséges életmód alapkövei? Esetleg munkát keres, de nem tudja, milyen a nyerő önéletrajz, motivációs levél ? Szeretne választ... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.