Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ




Kategória: A psziché titkai

Depresszió, anorexia, majd az önmegvalósítás útjára lépés

Szemben a tükörrel

Én, és a tükör. Kettesben maradtunk. Hosszasan bámulom a tükörképem, miközben egy hang folyamatosan eszembe juttatja, mennyire szánalmas egy alak vagyok. – Nézd meg, ez vagy te. Semmit sem érsz, fogynod kell. Csak úgy lehetsz boldog. Én pedig engedelmeskedem, mert boldog akarok lenni.


Ki akarok végre mászni a tükörből, jól akarom érezni magam a testemben, nem pedig utálni ezt a halom húshalmazt. A lelkem kitörni készül. Hogy valósítsam így meg önmagam? Ezzel a testtel? Hányingerem van. Késztetést érzek arra, hogy fussak, tornázzak, vagy akár egy helyben ugráljak. Mert így nem maradhatok. Hogy nézzek az emberek szemébe? Az arcom tiszta kerek. És itt, igen a csípőmön is van fölösleg, a combomról nem is beszélve. Phujj… Egyszerűen undorító. Jön a nyár, és így nem mehetek strandra. Pedig mennyire szeretem…de így hogyan? Nem mehet ez így tovább, mostantól két hét víz és Coca-cola zero. Le kell adnom ezt a temérdek fölösleget. A mérlegre rá sem merek állni. A tükör és én. Úgy érzem, sosem leszünk barátok, mégis függök tőle. Függőség. Milyen borzasztó egy szó. Mintha alkoholista lennék, pedig csak tökéletes szeretnék lenni. Tökéletes élet, tökéletes alakkal, ennyi az egész. A tükör furcsán fintorog, én meg csak állok előtte, mint egy sóbálvány. Hát ez lennék én. Körülöttem vékony mindenki? Ha ők esznek, nem híznak. Ha én eszek, rögtön felmegy egy kiló, aztán még egy, nincs megállás. Kezemet végigsimítom az arcomon. Hogy juthattam el idáig? Kerek, mint egy zsemle. A hasam pedig… csak a fölösleg. Szemtől szemben állok magammal. A következő megállapítás, a szemem. Nem vagyok boldog, és ez látszik. Az egyetlen kívánságom, hogy látszódjon a szememen is a boldogság. Minden nap küzdeni fogok, hogy célom elérjem.

Sokan mondják, hogy azok tudnak igazán boldogok lenni, akik kimásztak a gödörből, megélték a mélységeket. Én nem tudom, hogy ez valóban így van e, de azt tudom, hogy bölcsebb lettem általa és erősebb.
17 évesen estem be a mély hangulatba, ami hozta magával a világ összes fájdalmát. Mindig is zárkózott gyerek voltam. Emlékszem, szinte mindig éreztem egyfajta frusztrációt. Talán visszavezethető egy rossz apa-gyerek kapcsolatra, vagy talán arra, hogy édesanyám terhessége alatt rengeteget volt ideges, a lelki terror jelzőt is megkockáztatom. de lehet, hogy csak a véletlenek műve.
Olyan volt, mintha leesett volna egyfajta függöny. Egy nagy, sötét függöny, ami fullasztó és körbekerít. Nem enged lélegezni, mozogni, nevetni. Minden nap kínszenvedés. Fáj a mosoly, a szavak, az élet. Már szinte a szellő is fájt, ahogy hozzám ért. Mindennap felvenni a maszkot, miszerint jól vagyok, és élek. De nem így volt. Napról napra halványabbnak éreztem magam. Gyakran kevertem össze a valóságot az álommal, és olyan szürreális képek jelentek meg álmaimban, hogy reggelente fáradtabb voltam, mint mielőtt lefeküdtem aludni. A kommunikáció a külvilággal egyre sikertelenebb lett. Azt éreztem, én folyton csak hibázok. Hogy egy genetikai csőd vagyok, nem kellett volna megszületnem és most bűnhődök, amiért mégis világra jöttem. Minden egyes szavammal és tettemmel csak bántom a másikat, egyszerűen értéktelen vagyok, és lassan eltűnök. Senki sem fog rám emlékezni. Falcoltam, dühkitöréseim voltak, az iskola folyosóján rendszeresen bőgtem.
Aztán kórházba kerültem. Először úgy volt, csak két hétre. Aztán lett belőle még egy, meg még egy, aztán végül kisebb megszakításokkal hozzávetőlegesen 3 hónap. Életem legfontosabb napjait, pillanatait éltem át, amit köszönök a sorsnak.
Egy hátsó szobában helyeztek el. Rengeteg idegen, ronda, zöld csempék. lohadó életszeretet. Aztán szép lassan kinyíltam, mint egy virág. Segítséget kértem, és kaptam. Sokkal többet, mint azt az emberek gondolják. Első nap rögtön egy fiatal, szőke rezidens doktornő jött hozzám beszélgetni. Vannak olyan emberek, akikre ha ránézel, kiszabadul belőled valami jó. Ő egy ilyen személy. Életemben először megnyíltam egy vadidegennek. Beszéltem arról, hogy valójában úgy érzem, én már nem is élek, csak az agyam beszéli be magának, hogy élek. De ez csak önámítás. Az agyam épp összedőlni készül, a szívem már nem dobog, ezért keverem a valóságot az álommal. Mert talán nincs már valóság. Többször jött hozzám. Hangja mindig megnyugtatott. És esküszöm, akkor láttam életemben először a tiszta, őszinte, angyali mosolyt. Az olyat, ami képes megváltoztatni zűrös tinédzseréleteket, mert visszarázza beléjük a boldogság fogalmát. Másnap megismertem a kezelőorvosom is, aki egy sötétebb szőke doktornő. Akiből árad a kedvesség és a határozottság egyszerre. Aki úgy tud az elmédre és a szívedre hatni, hogy észre sem veszed. :)
A kórházban rengeteg szobatársam volt. Igazi forgalom volt a begyógyszerezett és részeg tinikből, akik végigmentek egy gyomormosáson. Rengeteg válsághelyzetet, élettörténetet, vagy töredéket hallgattam végig, és voltam a szemtanúja. Barátokra leltem, és kezdtem megismerni magam, ezáltal a világot is. A kórház adott egy védelmet, ahol tanulhattam magam. De kitört rajtam az anorexia, ami rejtve, de mindig is bennem volt. Semmit sem ettem, csak vizet ittam. A depressziómat teljesen elnyomta. A kedélyem javult, de valami...valami belülről továbbra is emésztett. Hatalmas volt az önutálat.
Inkább a külsőmre irányult, mint a belsőmre, de...a gyökere mégis csak valami belső elégedetlenség volt. Aztán jött a lelkiismeret furdalás, hogy hazudozok. Hazudok az orvosomnak, hogy jól vagyok. Ha kérdezi eszek-e, azt mondom, ó, igen. Közben kidobálom a kaját, a levest meg a wc-be öntöm. Teljesen őszintén mindent bevallottam. Mégis tovább fogytam. Minden egyes falat küzdelem volt. Mikor hétvégére kikerültem, a karácsonyi és mikulásos édességes fiókom bámultam, és magammal vitatkoztam. Kezdtem azt hinni, skizofrén vagyok, vagy simán teljesen elment az eszem. A kukából szedtem ki a kaját, amit kidobtam...a kórházban teljesen lemondtam arról az álomról, amit régóta dédelgettem, hogy szociális munkás leszek. Mikor kikerültem a kórházból, hetente egyszer látogattam a doktornőt, minden héten mérlegelés. De fogytam. Aztán, amikor már az utolsó pillanatban voltam, fél lábam már Pesten, akkor kezdem enni. Visszahíztam az eredeti súlyomra, de mégis...rengeteg önértékelési problémám maradt vissza.
Barátokat szereztem. Elkezdem önkénteskedni, amit mindig is akartam. Megnyíltam a világnak. A doktornő, és a barátaim olyan hatással voltak rám, hogy a gyógyulással kikövezett utat nem is tudtam elhagyni. Két hely volt, ahonnan ha eljöttem, ettem és nem volt lelkiismeret furdalásom. A doktornőtől és a barátaimtól való távozás után. Olyankor mindig kitisztul a kép, és kicsit helyrerázódtam.
Most pedig, teljesen gyógyultan állíthatom, hogy van kiút az anorexiából. Nem szabad, hogy a dolgok elharapózzanak, mert mire ráeszmél az ember, talán már késő. A gyógyulás sokszor nehéz és hosszú. De mégis megéri.
Egy évet elpazaroltam az életemből. Évet ismételek, hogy az érettséginek neki tudjak rugaszkodni, és hogy tegyek az álmomért. Mintha már nem ugyanaz lennék, aki akkor voltam. Érettebb és tapasztaltabb lettem. Mintha idősödtem volna egy két évet. Amikor a gyógyulásom felénél jártam, mérlegeltem. Mi a fontosabb? Hogy vékony legyek, szinte tökéletes műremek, aki élni nem él, árnyéka önmagának, vagy valósítsam meg az álmom, ami talán egy karnyújtásnyira van tőlem? MI a fontosabb? Árnyékként "élni", vagy mosolyogni, és segíteni az embereknek? HA lehetőséget kaptam az életre, akkor ki kell használnom. Nem tékozolhatom el azért, hogy holmi műremeknek tituláljalak. Lehet ez egy álom, de az a legjobb, ha az is marad. Amit versekbe, írásokba lehet önteni, de jobb, ha nem valósul meg. Lányok, MÉRLEGELJETEK!
(A cikket beküldte: Jennipher93)



Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol
Nem tudom, hogy honnan származik ez az írás, de megfogott. Különösen igaznak találom a mai világban, ahol a külsőségek egyre fontosabbak a belső értékekkel szemben. »

Elzárt szerelem
Ha szerelemes vagy, őrült dolgokat teszel. Ha igazán szeretsz valakit, azt gondolod, ez az érzés mindent és mindenkit legyőz, senki és semmi nem tud az útjába állni. Ha igazán szeretsz valakit, azt gondolod, minden áldozatot megér, hogy vele lehess, nem érdekel más. »




Minden jog fenntartva © 2021, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.