Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ




Kategória: A psziché titkai

Arma Retro

Pár sor egy adott időpontban körvonalazódott érzéseimről. Jórészt tudom, hog gyermeki felfogást tükröz az alábbi jegyzet, de lényegesen megkönnyebültem, hogy leírtam.

A szülök meg 3 éve ezt az elméletet zúdítják a nyakamba. „Ha itt laksz, és mi tartunk el, akkor azt csinálod, amit mondunk”. Nevezzük ezt a mondatot most „arma retro”-nak.
Ez elvileg nem helytelen feltevés, sőt, igen elterjedt nézet a családok nagy részében, és a szülők igen nagy örömmel tudják ezt a mondatot a saját fegyverarzenáljukban.
Mégis, szembe kell szállnom ezzel a felfogással, egy oldal erejéig. Ugyanis egyre alacsonyabb pozícióban érzem magam, mióta én is hallgatom kiadós dózisokban, nagy impulzusú viták közepette. Továbbá még azt is mondják, hogy semmit nem csinálok cserébe, és ezzel van a baj, nem pedig az eltartás tényével. Nem segítek, nem vagyok szociális, semmi nem vagyok, csak egy nagy rakás szar.
Megvan rá az okom, én eddig ebben hittem, és hiszek is még mindig.
Tehát a helyzet az, hogy mind függünk valakitől, ennek következtében alkalmazkodnunk és tűrnünk kell.
Hogy konkrétan a saját helyzetemet felvázoljam, nos, a családom mérsékelt életű, és NORMÁLIS.
Ez sokszor jól jön, de sokszor kételkedek is benne, valóban normálisak e?
Nem szeretem őket, és ezt felvállalom. De ráadásként jön még a phszihológiai betegségem, amit sosem fognak megérteni vagy elfogadni. Különös, szerintük érthetetlen viselkedésem ebben rejlik, ha részben is. De az ő viselkedésük sem mindig talál megértésre nálam, sőt, egyre ritkábban. És ha nekem nem tetszik valami, akkor jobb, ha elhallgatom, azaz tűrök és alkalmazkodok. Hiába áll nálunk is a demokrácia látszólagos vára, ami a problémák megbeszélésére és orvoslására lehetőséget ad, a végeredmény szerintem minden esetben egyértelmű, egyértelműen az ő oldalukra billen a mérleg nyelve.
Ha pedig esetleg egy vita során mi állnánk jobb pozícióban, nem kell e félnünk, hogy mégis ők nyerik a játszmát?
De! Nekik még ott van a jó öreg, mindig előkapható „arma retro”. Ezzel az egy mondattal semmisítenek meg minket, és tudják, hogy erre nem szólunk vissza, mindketten érezzük, hogy IGAZ, és nem tehetünk ellene semmit.
(A cikket beküldte: Dedave)



Depresszió, anorexia, majd az önmegvalósítás útjára lépés
Szemben a tükörrel Én, és a tükör. Kettesben maradtunk. Hosszasan bámulom a tükörképem, miközben egy hang folyamatosan eszembe juttatja, mennyire szánalmas egy alak vagyok. – Nézd meg, ez vagy te. Semmit sem érsz, fogynod kell. Csak úgy lehetsz boldog. Én... »

És akkor...
Álmodni mindenki szokott. Van aki elfelejti, van aki emlékszik rá. Én igyekeztem elfelejteni ezt az álmom, de egy napon újból eszembe jutott. A mai napig nem tudom álom volt-e? Ha lehetőségem lenne rá, szívesen tennék egy időutazást, hogy kiderítsem. »




Minden jog fenntartva © 2021, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.