Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

Az életenergia rövid története

A rendhagyó használati utasítás következő fejezetében röviden összefoglaljuk, hogy mi a történeti háttere a bioenergiának, vitalitásnak, mikor, kik, mire használták.
Az az energia, amit vitalitásként mérünk, nagyon régóta ismert az emberiség kultúrtörténetében, és nehéz olyan helyet találni, ahol ne használták volna föl gyógyításra.


Néprajzkutatók számos, általunk primitívnek vélt népcsoportnál találták meg ezzel az energiával történő gyógyításnak a nyomait például Ausztráliában, Szibériában, Óceániától kezdve Amerikáig, Afrikáig. Tekintve, hogy ez az energia kisebb-nagyobb mértékben minden emberben benne van és különböző mértékben ugyan, de át tudjuk egymásnak adni, a legrégebbi és a hatásos gyógymódok között tarthatjuk számon.

Minden kultúrkörben volt neve: Indiában Práná-nak nevezik, Kínában Chí-nek, de minden más régi kultúra is ismeri. A bioenergiával való gyógyítás teljesen általános, elterjedt emberi képesség. A régmúlt időkben egyszerre ismerhették föl jelentőségét Indiában és Kínában is. Indiában a jógik doglozták ki az energia fokozásának különböző gyakorlatait, meditációs- és légzőgyakorlatok formájában. Kínában pedig ennek az energiának a szabályzásával, terelésével még nagyobb hatást értek el, hiszen valószínűleg erre az energiára vezethető vissza az akupunktúra, mert bizonyos pontokban több van belőle mint más helyeken.

A méréseknél kiderült, hogy azokról a helyekről jön a legtöbb energia az emberi testből, ahol sok akupunktúrás pont van, és azok a helyek kevésbé aktívak, ahol kevés. Föltételezhetjük tehát, hogy ez az energia, ami a készüléket működteti, a forgórészt mozgatja, valószínűleg azonos azzal az energiával, ami az akupunktúrás meridiánokon kersztül terjed. Kínában azonban nem csak gyógyításra használták föl ezt az energiát, hanem harcra is. Ez az ún. lágy harcművészet (Wu-Shu), ahol az ellenfél érintése nélkül, egy energia "lövéssel" harcképtelenné lehet tenni az ellenséget. Ezzel a módszerrel az emberi test egyes részeit ideiglenesen meg is lehet keményíteni úgy, hogy nagyon erős ütéseket is ki lehet bírni. A harcművészetnek ezen formája Kína kivételével jórészt teljesen ismeretlen, épp ezért fantasztikusnak, hihetetlennek tűnik.

Időszámításunk kezdetén a Római Birodalomban is ismert volt ez az energia, mint a gyógyítás egy lehetséges eszköze. Ha fölnyitjuk a Bibliát, az Újszövetség mind a négy evangéliumában igen gyakran találkozunk a kézrátétes gyógyítással, az energiaátadással, ahol néha szó szerint is hivatkoznak az "erő"-re. Nem kizárólag isteni tulajdonságúnak írja le már a Biblia sem ezt a jelenséget, hiszen az apostolok és tanítványaik is használták gyógyításra. A kereszténység terjedésével egész Európában ismertté lett ez az energia, ám a középkorban minden visszájára fordult.
Az inkvizíció többek között azokat is üldözni kezdte boszorkányság vádjával, akik valamilyen okból jóval több energiával rendelkeztek, mint az átlag. Ilyenkor két eset történhetett : az illető máglyára vagy kínpadra került, de szernecsés esteben boldoggá, esetleg szentté avatták. Ha elolvassuk a szentek életéről szóló gyűjteményeket, nagyon gyakran találkozunk olyan effektusokkal, parajelenségekkel, amelyeket minden bizonnyal ennek az erőnek, hatásnak, bioenergiának köszönhetünk.
Sajnos valósznűsíthető, hogy többezer ember halt meg csak Európában azért, mert ilyen képességei voltak. Természetesen nem csak azok kerültek máglyára, akik ilyen kivételes képességekkel, igen magas bioenergiaszinttel rendelkeztek. Néha ideológiai okokból vagy egyszerűen irigységből is juttattak máglyára embereket, ám bizonyos, hogy számos ember került boszorkányság vádjával vérpadra csak azért, mert ezzel a módszerrel gyógyított. Míg a főpapok és a királyok "hivatalból" rendelkeztek ezzel a képességgel (hiszen ily módon adták át hatalmukat, képességüket alattvalóiknak), a közember számára nem volt megengedett ennek használata, gyakorlása.
Ebből az üldöztetésből, a félelemből, a tagadásból a mai napig is elég sok megmaradt, a mai természettudomány sem akar tudni erről a jelenségről, hivatalosan is tagadja létét. Az újkor elején Mesmer kezdett el újra foglalkozni Európában a magnetikus gyógyítással. Az ő esetében az energiaátadásos módszer és a hipnózis még keveredett egymással. A hipnózis valóban hatékonyan használható ennek az energiának a felerősítésében, kiváltásában.
A vitalitás vagy életenergia az emberi test körül mindenütt, de változó intenzitással megtalálható, és ezt általában aurának nevezik. Néhány ember (sok gyakorlás után) érzi ennek az energiamezőnek az eloszlását, és ennek alapján több-kevesebb pontossággal meg tudja mondani, hogy kinek milyen betegsége van, pusztán abból kiindulva, hogy érzi hol hibás, hol sérült, hol gyengébb ez az energiaeloszlás, az aura az emberi test körül. Az energiahiány pótlásával legalább egy időre helyre lehet hozni a hibákat és így gyógyítani is lehet.
(A cikket beküldte: elvira1)



Fiatalok! Gyakoroljunk egy kis önkritikát!
Egyre többet lehet hallani, olvasni a 80-as években született (22-31 évesek) fiatalok társadalmi problémájáról. Mire is gondolok? Tanulási idő meghosszabbítása, személyiség keresgélése, párkapcsolati komolytalanság, bulizás anyuci pénztárcáján, szórakozás... »

Május a megbocsájtás hónapja
Hogy állsz a tavaszi nagytakarítással? Nemcsak a lakás kiglancolására gondolok, vagy a felesleges holmik elajándékozására, hanem a belső nagytakarításra. Ilyenkor tavasszal nemcsak a házat érdemes rendbe tenni, de a lelkünket is. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.