Kategória: A psziché titkai

Amíg élek, remélek!

Pár hónappal ezelőtt akár sikertörténetként is megírhattam volna cikkemet, de mint tudjuk, az élet kiszámíthatatlan és akkor gördíti elénk a legnagyobb akadályokat, amikor legkevésbé számítunk rá. Így történt ez most is, mint oly sokszor már.

Talán sokaknak ismerős lesz a történetem, mert elég régóta tagja vagyok az oldalnak és sokszor taglaltam már ezt a nem túl pozitív jellegű témát.
Történetem 2008 májusában kezdődött; akkoriban érettségiztem és ebben az időszakban ment tönkre a kapcsolatom a volt barátommal. Akivel 1 év 4 hónap után szakítottunk is.

Villámcsapásként sújtott le a betegség az életemre, ezáltal örökre megbélyegezve azt.
Kezdődő tüneteim egyike a szédülés volt, ami borzalmasan rémisztő volt a nap 24 órájában, annak fényében, hogy tudomásom szerint semmilyen betegségem nem volt. Vagy csak nem tudok róla? (Jöttek az aggódó gondolatok.)
A tünetek szorgosan követték egymást, mígnem eljutottam addig, hogy 1-1,5 hónap alatt 15 kg-ot fogytam. Nem ettem, nem ittam és volt, hogy 3 napon keresztül egy percet sem aludtam.
Hangokat hallottam és alakokat láttam, minden egyes nap produkáltam valami újat, ami egyre mélyebbre rántott.
Találtunk egy pszichológust, akiben bíztam, hogy segít feltárni a betegségem és megmutatja a helyes irányt, de sajnos nem így lett. Nevetséges dolgokat csináltatott velem és még betegen is átláttam a dolgokon, rövid időn belül röhejessé váltak a kezelések és a diagnózisa sem hazudtolta meg a róla kialakított képet. Úgy fogalmazott, hogy túl sok volt nekem a szakítás és az érettségi, kicsit összeroppantam, de majd kiheverem - gondolta Ő!
Természetesen nem így lett és mivel nem álltam kezelés alatt, így az állapotom egyre csak romlott. A szorongás behálózta a mindennapjaimat. Minden nap elteltével egyre kilátástalanabb lett a helyzetem, nem mertem boltba menni, mert állandóan szorongtam, sétálni nem tudtam, mert szédültem, remegtek kezeim-lábaim.
Úgy éreztem megbolondulok, zajlottak az események, de nem bírtam lépést tartani a körülöttem történő dolgokkal. Pszichológus után, elmentem egy kineziológus hölgyhöz is, aki első alkalommal erőteljesen pozitív irányba tolta el az állapotomat, majd még utána 2x megismétlődött ez a találkozás, de akkor már sajnos nem történt semmi. És szinte ugyanott tartottam, mint pár héttel azelőtt, mielőtt felkerestem őt.
Február körül megkerestünk egy pszichiátert, akiben az utolsó reményem volt. Tudtam, ha ő sem segít, akkor két út van, vagy megbolondulok vagy meghalok. De az élni akarás 100%-osan tombolt bennem.
A pszichiáter segített, megadta a kezdő lökést.
Diagnózis: Generalizált szorongás(GAD)
Jellegzetes tünetei közé sorolhatóak:
* krónikus, túlzott aggodalom,
* nyugtalanság,
* feszültség és irritabilitás,
* koncentrációs problémák,
* képtelenség az elalvásra és alvásra.
* remegés,
* fejfájás,
* szédüléses hullámok,
* switching (hideg-meleg hullámok),
* izomfeszülés,
* különböző fájdalmak,
* gyomor panaszok,
* izzadás
Akkoriban ezeket még nem tudtam, de ahogy a Dr. nő elmondta, hogy mi is ez a betegség pontosan, rögtön magamra ismertem. És ha hiszitek, ha nem. Boldog voltam, mert tudtam, hogy mivel állok szemben. Tudtam, hogy mivel kell harcolnom, volt neve és innentől kezdve kézzel-lábbal küzdöttem.

Elkezdtünk egy gyógyszeres kezelést (ami durván 5 hónapig tartott), mellette sportoltam, jógáztam, naplót vezettem és lassacskán helyre rázódott az életem és ismét önmagam lehettem.
Egy darabig! Aztán telt múlt az idő, majd ismét jelentkeztek a régi és új tünetek is. Hol jobban, hol rosszabbul voltam és vagyok is a mai napig. Jártam pszichológushoz ismét, de amellett, hogy ő jobban értett a szakmájához, mint az első jelöltem, valahogy ő sem tudott igazán segíteni.
Eltelt 3,5 év, 3,5 borzalmasan hosszú év. Életem legszebb évei lehettek volna, de a legnagyobb jóindulattal sem tudok erre az időszakra pozitívan gondolni.
Harcolok, még fiatal vagyok. Még csak 22! Bírnom kell, még akkor is, ha néha már szívem szerint kifutnék a világból. Iskolába járok, igaz az első iskolából el kellett jönnöm, mert a betegségem miatt nem bírtam a hosszú buszutat. Eljöttem, pedig imádtam a várost, az osztályt, az új légkört s mindent, ami újdonsággal járt.
De ettől is megfosztott a betegség, mint 1001 másik dologtól.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudja, hogy mit jelent szorongani (félni és egyben izgulni - mondjuk 10-20-30 percig), de azt csak kevesen tudják, hogy mit érezhet az az ember, aki a nap 24 órájában szorong. Kivétel egy esetben nem, amikor alszik.
Ez lenne az én sorsom? Nem hinném! Most ismét felveszem a kesztyűt és nem szégyellem, visszatérek a pszichiáterhez, hogy segítsen, mert már úgy érzem, hogy nem bírom. Soha nem akartam meghalni, imádok élni. Még így ezzel a betegséggel együtt is!!!
Mert vannak, akik boldoggá tesznek és vannak, akiket boldoggá tehetek, pusztán a jelenlétemmel is akár.
A családom, barátom és a kutyusom végig mellettem voltak. Rengetegszer segítettek és a mai napig segítenek. Hálás vagyok mindenkinek, aki segítő kezet nyújtott a legnehezebb időszakban. Büszke vagyok a barátomra, aki immáron 3 éve kitart mellettem, jóban és rosszban egyaránt. :-)

Köszönöm azoknak, akik vették a fáradtságot és elolvasták a történetemet!

Végül egy idézettel zárnám soraimat;

"Ma mosoly, holnap könnyek,
Ma még nehéz, de holnap már könnyebb,
Nézz az égre, a legszebb fényre,
Láss egy álmost, s harcolj érte!”

Az én álmom is megvan! Biztos nem nehéz kitalálni... Szeretnék egyszer felébredni ebből a régóta tartó rémálomból.
(A cikket beküldte: Bucóka20)



Optimista szemlélet
Érdekes történet a pozitív gondolkodásról. Az eset nem velem történt, de tanulságos és elgondolkodtató! Érdemes átgondolni, hogy a mai rohanó világban hagyjuk e elhatalmasodni magunkon a negatív gondolatokat. Gondolkodjunk pozitívan :) !!! »

A pozitív gondolkodás negatív hatása, avagy: hogyan ne gondolkodjunk pozitívan
Vajon pozitívan gondolkodunk? Biztos, hogy gondolatainkkal azt a végeredményt fogjuk elérni, amire vágyunk? Miért az ellenkező dolog történik sok esetben, és nem az, amit olyan régóta programozunk? Lehet, hogy van valami, amiről még nem beszélt senki? Igen! Arról,... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.