Kategória: Szerelem

A mi történetünk

2005-2010. Megismerkedésünktől, a babavállalásig, azaz mi történt velünk az eltelt öt év alatt. Összeházasodtunk, és szeptemberre várjuk kis csodánkat Hanna babát. Számunkra ez a legcsodásabb történet.

Történetünk 2005. júniusában kezdődött. Én épp egy válás közepén tartottam, ami nagyon nehezen akart beindulni. Az interneten egy társkereső oldalon kerestem azt az embert, akivel leélhetem az életemet.
Két vagy három sikertelen randin lehettem túl, amikor megláttam egy tündér fényképét az egyik társkereső oldalán, teljesen elbűvölt. Írtam neki, és Ő nem sokára rá válaszolt, 25 kilométerre laktunk egymástól. Elkezdtünk beszélgetni e-mailben, sms-ben, majd levelezésre került sor. Napi szinten tartottuk a kapcsolatot.
2005. július 4-én történt meg a személyes találkozás, egyáltalán nem csalódtam, sőt! Aznap sokat beszélgettünk sétáltunk. Az utolsó busszal ment haza, jól éreztük magunkat. Megbeszéltük, hogy rá következő hétvégén elmegyünk a veszprémi állatkertbe, ami sajnos nem jött össze, mert anyukája kórházba került. Olyan okok miatt, amiről nem szeretnék beszélni, ez azt jelenti, hogy az anyukája éves szinten 2-3 hónapot kórházban töltött.
A randit azért összehoztuk, aznap megtörtént az első ölelés, és az első csók. Tudtam, hogy Ő az igazi, vele akarom leélni az életemet.
Ezek után sokszor találkoztunk, nagyon nehéz volt, mikor nem lehettünk együtt. Párom, családi okok miatt a nagymamájánál lakott. Aztán eljött az idő, amikor hozzám költözött, ha jól emlékszem, a nyár végén. Közben sikerült elválnom.
Szüleim is nagy örömmel fogadták Őt. Azóta elválaszthatatlanok voltunk. 2008-ban elköltöztünk Csókakőre a nagymamájához, de rajtunk kívülálló okok miatt 1 év után vissza kellett jönnünk a szüleimhez, azóta itt élünk. Sajnos egy saját lakást nem engedhetünk meg magunknak.
2009 őszén, mielőtt ismét költöztünk, elhatároztuk, hogy babát szeretnénk. A csoda karácsony tájékán következett be, január elején pozitívat teszteltünk, leírhatatlan volt a boldogságunk.
Azóta eltelt 9 hónap, szeptember közepére várjuk pici lányunkat, Hannát, a legcsodálatosabb kis csodát, ami történt velünk.
2010. július 3-án örökre összekötöttük életünket.
(A cikket beküldte: egabor)



Miért?
Eddig azt hittem, ilyen nem létezik a világon! De mégis megtörtént Velem is! Barátra vágytam és "szerelmet" kaptam helyette. Szeretném is, meg nem is! Tudom, hogy kellünk egymásnak... De ki tudja, mi lesz később?! »

Egy áldozat vallomása
Pedofília - még a szó is ocsmány! Nem hogy az "ember(?)" akire illik… Egy olyan vallomás következik, ami 12 évet várt arra, hogy felszínre kerüljön, és csak kimondottan erős idegzetűeknek ajánlom! Már csak azért is, mert néha az igazság is van olyan ocsmány, mint akivel történik… »




Minden jog fenntartva © 2024, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.