Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Újra életedben az exed?

Mindenkinél eljön az a pillanat, mikor megkérdezzük magunktól, vajon jól tettem, hogy szakítottam? Vajon van még esélyem annál, akit régen szerettem és tiszteltem? Ez a sors keze, vagy tényleg csak a saját döntéseink következménye?

Nálam most jött el ez a pillanat... négy és fél évig voltunk együtt a párommal, ebből négy év csodálatos volt, kisebb-nagyobb buktatókkal, mint mindenkinél.
Az egyetemen ismertük meg egymást, minden szépen alakult, aztán jöttek az anyagi és egyéb gondok, de átvészeltük, mindet. Sikerült állást találnia, én befejeztem a sulit, majd odaköltöztem az "ő városába". A karrierje felfelé száguldott (még most is). Egy anyagiaktól terhes dologból közösen felépítettük a saját biztonságos kis világunkat. Alig vártam, hogy megkérje a kezem. Gyönyörű nyári este volt, azt hittem, innentől nem választhat el minket senki és semmi. Azonban innentől jöttek csak a problémák. Mintha "nyeregben" érezte volna magát, nem figyelt rám, minden nap meghívta hozzánk a haverjait inni, én meg, mint jó "háziasszony" kiszolgáltam őket, 11-ig, éjfélig, mikor hogy. Ez odáig fajult, hogy annyira kimerültem, hogy már a munkahelyemen sem tudtam koncentrálni.
Eleinte kértem, később könyörögtem, hogy változtassunk! Nem tett semmit... "ez csak egy mélypont, ezt is túléljük" mindig ez volt a válasz... Megkértem, hogy néha beszélgessünk: "Mégis miről beszélgessünk?"-jött a válasz...
Döntöttem, elhagytam, külön költöztem. Idegen város, csak néhány barát, de maradtam. Eleinte a közös barátaink hülyének néztek minket, hogy miért beszélgetünk (minket még akkor is összekötött valami), új barátnője lett (aki szintén a baráti társaságunkba tartozott, egyben a munkahelyéhez is). Egyszer egy közös barátunk megjegyezte, hogy ez már beteges...
Ennek a barátnak bebizonyítottuk, hogy nem az...
Az "új" barátnő persze már nem olyan jó barátom (fújt rám, pedig nem tettem ellene semmit). Eleinte kerestem én is őt, de a lány miatt lemondtam erről, ezt meg is beszéltük a volt párommal, én nem keresem. Ez rendben is lett így.
Mostanában a volt párom minden nap keres... telefon, e-mail, mikor hogy... Nem értem, mert nem mond semmit, csak keres, kérdez és érdeklődik... Beszélgetünk!
Ez most komoly? Hogy ott kellett hagynom ahhoz, hogy odafigyeljen rám?
Nem tudok ezzel a helyzettel mit kezdeni, mert ha egy éve érdeklődött volna ennyire, akkor nagyon boldog pár le(he)ttünk volna...
Az egy év elment, a helyzet megváltozott. Változnak a körülmények, változnak az érzelmek. Kezdek újra kötődni hozzá. Barátnője van, nekem azóta sincs senkim...
Mit tegyek? Tehetek egyáltalán valamit? Jelentek neki még valamit? Nekem többet jelent ő egy barátnál?
Számtalan megválaszolatlan kérdés...
(A cikket beküldte: Totof)



Büszkeség a szerelemben
Az elmúlt hetekben, hónapokban arra lettem figyelmes, hogy minden második, harmadik internetes fórum szinte ugyanarról a problémáról szól. Ezek mindegyike a párkapcsolat, szerelem témát érinti. Kérdezhetnétek: - Eddig nem vetted észre?! - Nem, nem vettem észre!... »

Mit tegyek, hogy a párom ne érezze úgy, megfullad mellettem?
20 évesek vagyunk, három éve vagyunk együtt. Két évig minden rendben volt, azóta egyfolytában veszekszünk. Nekem ő a mindenem, nincs is szükségem másra, ha velem van, neki viszont szüksége van egyedüllétre, arra, hogy elmehessen ide-oda anélkül, hogy én rosszul... »




Minden jog fenntartva © 2020, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.