Újra életedben az exed?

Mindenkinél eljön az a pillanat, mikor megkérdezzük magunktól, vajon jól tettem, hogy szakítottam? Vajon van még esélyem annál, akit régen szerettem és tiszteltem? Ez a sors keze, vagy tényleg csak a saját döntéseink következménye?

Nálam most jött el ez a pillanat... négy és fél évig voltunk együtt a párommal, ebből négy év csodálatos volt, kisebb-nagyobb buktatókkal, mint mindenkinél.
Az egyetemen ismertük meg egymást, minden szépen alakult, aztán jöttek az anyagi és egyéb gondok, de átvészeltük, mindet. Sikerült állást találnia, én befejeztem a sulit, majd odaköltöztem az "ő városába". A karrierje felfelé száguldott (még most is). Egy anyagiaktól terhes dologból közösen felépítettük a saját biztonságos kis világunkat. Alig vártam, hogy megkérje a kezem. Gyönyörű nyári este volt, azt hittem, innentől nem választhat el minket senki és semmi. Azonban innentől jöttek csak a problémák. Mintha "nyeregben" érezte volna magát, nem figyelt rám, minden nap meghívta hozzánk a haverjait inni, én meg, mint jó "háziasszony" kiszolgáltam őket, 11-ig, éjfélig, mikor hogy. Ez odáig fajult, hogy annyira kimerültem, hogy már a munkahelyemen sem tudtam koncentrálni.
Eleinte kértem, később könyörögtem, hogy változtassunk! Nem tett semmit... "ez csak egy mélypont, ezt is túléljük" mindig ez volt a válasz... Megkértem, hogy néha beszélgessünk: "Mégis miről beszélgessünk?"-jött a válasz...
Döntöttem, elhagytam, külön költöztem. Idegen város, csak néhány barát, de maradtam. Eleinte a közös barátaink hülyének néztek minket, hogy miért beszélgetünk (minket még akkor is összekötött valami), új barátnője lett (aki szintén a baráti társaságunkba tartozott, egyben a munkahelyéhez is). Egyszer egy közös barátunk megjegyezte, hogy ez már beteges...
Ennek a barátnak bebizonyítottuk, hogy nem az...
Az "új" barátnő persze már nem olyan jó barátom (fújt rám, pedig nem tettem ellene semmit). Eleinte kerestem én is őt, de a lány miatt lemondtam erről, ezt meg is beszéltük a volt párommal, én nem keresem. Ez rendben is lett így.
Mostanában a volt párom minden nap keres... telefon, e-mail, mikor hogy... Nem értem, mert nem mond semmit, csak keres, kérdez és érdeklődik... Beszélgetünk!
Ez most komoly? Hogy ott kellett hagynom ahhoz, hogy odafigyeljen rám?
Nem tudok ezzel a helyzettel mit kezdeni, mert ha egy éve érdeklődött volna ennyire, akkor nagyon boldog pár le(he)ttünk volna...
Az egy év elment, a helyzet megváltozott. Változnak a körülmények, változnak az érzelmek. Kezdek újra kötődni hozzá. Barátnője van, nekem azóta sincs senkim...
Mit tegyek? Tehetek egyáltalán valamit? Jelentek neki még valamit? Nekem többet jelent ő egy barátnál?
Számtalan megválaszolatlan kérdés...
(A cikket beküldte: Totof)



Folytatás vagy szakítás?
Sokak szerint ha egy kapcsolat válságba kerül, a legjobb megoldás a szakítás. De mi történik akkor, ha még mindketten szerelmesek a másikba, csak épp sok kicsi sokra megy alapon összevesznek minden apróságon? Ha mindketten majd' belehalnának a szakításba, de mégis... »

A szorongás, mint életem része. De meddig?
A szorongás 20 évesen érkezett az életembe és mint egy jó barát, velem van már több mint 10 éve. Megbarátkozhattam volna vele, de eddig nem sikerült, ahogyan megszabadulni sem. Küzdelmes évek után, kiteljesedett élettel viszont adott a kérdés: hogyan tovább, ez már mindig így lesz? »




Minden jog fenntartva © 2025, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.