Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

Mikor fogy el a mosoly?

Huszonöt éve a kereskedelemben dolgozom, két műszakban, három műszakban, folyamatos műszakban. Eladóként, ügyfélszolgálatos kolléganőként, üzletkötőként, raktárosként, titkárnőként...
Kérdésem: Mikor fogy el a mosoly?


Édesanyám mindig úgy nevelt, hogy mindenben keressem a szépet! Mindig mindenhez alázattal álljak, és a mosoly megszépíti az életem. Amikor kislány voltam, keveset pityeregtem, mert a két bátyám mellett "fiús" kiképzést kaptam. Amikor még is elsírtam magam, anyukám azt mondta:
- Vigyázz kicsi lány, mert ha sokat sírsz, mire felnőtt leszel, elfogynak a könnyeid!-
Ma már tudom, hogy kell sírni néha, mert az jó, ha a bánatunknak, örömünknek, érzékenységünknek ilyen módon szabad utat engedünk, hiszen emberből vagyunk.
Anyukám egy dologban tévedett. Attól sosem féltett, hogy elfogy a mosolyom! Szeretem az embereket. Szeretem és egyben sajnálom őket.
Én hiszem, hogy a mosoly megszépíti az életünket, de sajnos azt tapasztalom, hogy sok ember már mosoly nélkül született!
Negyed évszázada mosolygok az ügyfélre, a vevőre, mosolygok a kollégámra, a főnökömre, a postásra, a rendőrre a vasutasra, és most elgondolkoztam, hogy mennyibe kerülne ezeknek az embereknek visszamosolyogni rám? Belépek egy üzletbe, és még csak a köszönésemet sem fogadják! Hivatalos dolgot szeretnék intézni, a hivatalban szomorú, fásult, kialvatlan, fáradt tekintetek...
Hová lett a mosoly az arcokról?

Lótok, futok, ügyeket intézek, tele vagyok problémával, adóssággal, három gyermeket nevelek, napi tizenórákat dolgozok, és a mosoly itt van! Reggel a smink helyett a legszebbik mosolyomat szoktam feltenni, és nem álarcként, hanem meglepinek! Mert mosolyogni jó!

Most ügyfélszolgálaton az ügyfeleink kérésével, kérdésével, panaszaival foglalkozom, és imádom a munkám. Az ügyfelek savanyúak, mérgesek, idegesek, és boldoggá tesz, hogy amikor kilép az ajtón visszamosolyog rám! Tehát működik! Az emberi szó, a kedvesség, a szolgálatkészség csodákra képes!

Tisztelet a kivételnek, biztos vagyunk így egy páran, akik alapból mosolygunk, csak úgy érzem, hogy sajnos egyre kevesebben.
Kérdezem, ebben a rohanó világban, olyan nagy dolog lenne egy kis kedvesség a másik ember felé? Szerintem - és engedjétek meg, hogy az általam egyik legnagyobb humoristának tartott Hofi Gézát idézzem - "Szeressük egymást gyerekek!"
(A cikket beküldte: Változó)



Sorsom
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy megosztásra méltó az eddigi életem. Most kell megírnom. Nemsokára nem lesz netem, áramom, lakásom, ennivalóm és talán akkor már én sem igazán leszek. Nagyon sokat küzdöttem az életemben, és nem vagyok biztos benne, hogy kibírnám, a lakásom elvesztését. »

18 biztos jel, hogy hazudik a másik
Az emberek többségének meggyőződése, hogy profi módon hazudik. Leírásunkból kiderül, ki hol rontja el, majd bukik bele saját füllentéseibe... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.