Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

(Ki-)kapcsoltam

Vannak napok, amikor megtelik bennünk az a bizonyos pohár, és borítani kell...persze optimális esetben nem az asztalt. A legjobb azonban az lenne, ha tudatosan befolyásolhatnánk, hogy melyek azok a dolgok amelyekkel foglalkozunk, amelyeket meghallunk és mik azok amik semmilyen körülmények között nem érhetnek el hozzánk. Megtehetjük. Próbáld csak ki...zárd el egy pillanatra az információs csatornát, és pihenj.

Jó ez a modern kor, felgyorsult világ ugye? Élvezzük a sebességet, a kommunikációs csatornák ezerszínűségét és igyekszünk lépést tartani. Szinte már nincs is olyan közegünk ahol ne érhetne el minket a tér áldásos ereje maroktelefonunk által.
Míg régen kizárólagos volt az újság, rádió, szájhagyomány ma már van a televízió, internet és az örökké forró mobil drót.
Mint mondtam, jó ez a pörgés… de csak egy ideig, míg bele nem szédülünk az örökös elérhetőségbe. Tűrőképességünk egyénenként változó, nálam már elérkezett a pillanat, amikor beleszédültem és egy határozott mozdulattal kikapcsoltam magam a rendszerből. Egy fél napra szabadságra mentem, nem voltam elérhető. Bezsongtam a folyamatos csengéstől, duruzsolástól, igaz és igaznak vélt információk áradatától, ajánlatoktól, kutatásoktól…. Csend lett, és milyen csend!
A telefon nem húzta a zsebem, nem rezgett, nem ciripelt váratlanul alkalmas és alkalmatlan pillanatokban. Volt időm zavartalanul hódolni a földi örömöknek, nem szakította félbe a gyerekekhez intézett nagymonológjaimat senki, és magam sem füleltem-kerestem veszettül, hogy vajh’ merre hagytam lenémítva azt a kis vacakot.
Függőség ez a javából kérem!
Elég, ha csak belegondolunk abba, hogy hányszor érzünk már arra is késztetést, hogy megcsörgessük az elkallódott szemüveget, lakáskulcsot, pénztárcát (hiszen magam is eljátszottam dühödt kutatás közben hasonló csodacsipogó feltalálásának gondolatával..). Nincs mit szépíteni, az elérhetőség rabjai lettünk.
Némi nosztalgiával tekintek a pre-mobil korra, amikor a matávos és utcai fülkéken volt a világ szeme (és füle).
Megvolt ám annak is a szépsége, hiszen tudtunk várni a sorunkra, egy hívásra, egymásra, egy beszélgetésre…az alkalomra.
A felgyorsult mindenség ezt emésztette fel elsőként: a türelmünket. Hiszen, mióta minden a helyünkbe jöhet anélkül, hogy kimozdulnánk itthonról beköszöntött az „itt és most, de azonnal” korszak. Türelmetlenek lettünk, és ez lássuk be igen nagy veszteség… valószínűleg egyre kedvezőbb előfizetéseink kockázata … vagy mellékhatása.

„Egy pillanatnyi türelem nagy bajtól óvhat meg, egy pillanatnyi türelmetlenség tönkreteheti egész életedet”

(A cikket beküldte: matyi78)

Tökéletes?
A tökéletes olyan tulajdonság, ami nem létezik. Vagy az, amivel az amerikai álomfilmek főhőseit felruházzák. Mindenki esendő! Így az sem létezik, hogy valaki ne vágyjon megértőbb kapcsolatra, nagyobb fizetésre, több figyelemre (és elismerésre), vagy az álom autóra. »

A nagy kérdés
Minden úgy kezdődött, hogy jelentkeztem egy írói pályázatra... Gondoltam egy merészet és a szerelmemről és a gyerekeiről írtam... Az írásomban feltettem a nagy kérdést, amit az életben nem mertem... Azután szívdobogva vártam... »