|
Kategória: Testünk, lelkünk dolgai Az igaz barátság létezik?Kisgyermekkorban sok-sok barátság születik, úgy gondoljuk sokáig, ez így is marad, ők lesznek a legfontosabbak a szülők, rokonok után, nincs akadály mi eltántoríthatna a többi pajtástól. Felnőtt fejjel persze már egész másképp gondolkodom...Még kicsik voltunk, igen sokan barátkoztunk, még talán középiskolában is köttetett néhány ismeretség, és persze párkapcsolatban is megismerkedik az ember a másik fél ismeretségi körével. Mikor még fiatal, tanuló az ember gyereke azt gondoljuk ez az élet és nem fogunk a barátoktól elválni soha. Emlék könyvekbe írogatunk szépeket, meg ajándékozunk stb. ez a legszebb dolog a világon. Nekem két gyermekkori, két iskolás és két felnőttkori "barátom" van/volt és azt hittem, így is marad. Persze felnőttem és párom, majd a páromból férjem lett és jött a baba is. A gyermekkori barátaim elmaradtak, az egyik bulizik a mai napig, így már nem fér bele az idejébe, hogy foglalkozzon velem, én már úgysem bulizok indok alatt. A másikat a párja nem engedi, nehogy máshova menjen. A középiskolás barátaim is szintén lekoptak, mert hát ha unatkoznak megtalálnak, de ha megy a buli, pasizás, le vagyok… És a felnőttkori barátok, hmm, nemrég csalódtam nagyot az egyikben. Eljött a kisfiával, már úgy voltam vele, végre egy rendes csaj, akivel tartjuk a kapcsolatot. A férjem a kisfiára szólt, mert hát a lányunk aludt és ne ébressze fel (de nem durván). Mondtam, menjünk ki a Tescoba szórakozunk, nézelődünk és nem kell csendben lennünk. Bocsánatot kértem a férjem nevében is, biztosan ne legyen sértődés. Ajándékot is vettem a fiának az első szülinapjára. El is ment haza, nem vette fel a telóját pár nap múlva, mikor hívtam. Kiírta az iwiwre az adatlapjára, hogy kerüljék az érdekemberek, mert nem taxi és hogy ne "ordítsanak" a fiával. És korábban kiírt véleményemet is törölte. Ez kicsit hátba szúrás volt tőle, ennyit ért a barátság. A másik baráttal beszélünk, de ha nem hívom vagy írok, ő se keres minket. Valahogy nem értem az embereket, nem érünk rá egymásra? Többet ér a vagyon, és a büszkeség a másiknál? Nem vagyunk emberségesek már, és ez elszomorít. Tudom, már a család a legfontosabb, de nincs fél óránk egy hónapban a másikra? Nem jó megbeszélni a szomorú dolgokat azzal, aki meghallgat és tanácsot ad? Miért nincsenek már igaz barátok? És annyian mondták már, hogy a barátok idővel lekopnak, de miért? Így kell ennek lennie? Köszönöm, hogy elolvastátok. (A cikket beküldte: bettike2007) Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!
| |||||||||||||||||||