Kategória: Szerelem

A boldogsághoz nem kell pénz

Én ezt már nagyon rég tudom. Nem is volt soha, épp csak annyi, hogy megéljünk, sokszor még annyi se. Az anyagiak hullámoznak, hol van, hol nincs. Mi mégis mindig túléljük. És ami a legfontosabb: van valamink, amihez nem is kell pénz. És ez a szeretet.

13 éves voltam, mikor elváltak a szüleim. Mindhárman jöttünk édesanyánkkal, őt választottuk. Ekkor kerültünk először rossz helyzetbe.
Újra kellett kezdeni az életet, gyakorlatilag a semmiből.
Tudtunk, hogy ha kitartunk, menni fog. Így is lett. Pár évvel később már jobban éltünk, sikerült hitelre venni házat is.
Ekkor azonban újra visszaestünk: a sok költség felemésztette minden megtakarításunkat.
Ezt már jobban felfogtam, mint az előző alkalommal, igyekeztünk is mindannyian segíteni anyunak. Szerencsére talált magának egy nagyon rendes férfit, aki azóta a férje lett.
Örülök neki, hogy ő van, különben nem tudom, anyu hogyan bírta volna ki.
Sokszor éreztem, hogy szörnyen érzi magát, főleg ünnepekkor.
Szeretett nekünk vásárolni, el se tudta képzelni, hogy ne legyen ajándékunk, hiába tiltakoztunk ellene. Tényleg nem kellett.
Az, ami kellett, rég megvolt: a szerető család, egészség, béke.
Még mindig hallom tőle, nem is egyszer, hogy hát ő még szeretett volna szerezni nekünk mindenfélét, csak hát... De nem kell a mentegetőzés.
Nem kell semmi más, csak ami eddig is megvolt, hogy együtt üljünk az ünnepi asztalnál, hogy együtt főzzünk, együtt nevetgéljünk Karácsonykor a fa alatt, még ha nem is jut igazi fenyőre.
Május van, a héten szülinapozunk. A húgomnak és nekem is most van.
Gyönyörű lesz, már most tudom. Elmegyünk sétálni a városba, anyu süt tortát nekünk, este leülünk és megesszük, de előtte még meghallgatunk egy dalt a bátyám vicces előadásában. Mindenki nevet majd.
És ráadásul egy év múlva már a kistesónk is ott fog ülni velünk. Mi kell még ezen kívül? Ez az, ami felbecsülhetetlen értékű.
Mert nekem bizony mindenem megvan: szerető szülők, testvérek és egy csodálatos férfi.
(A cikket beküldte: Awela)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Anyósnak lenni
E gondoltsor megírásához a portálon az anyósokkal foglalkozó fórum-téma indíttatott. Már 5 éve vagyok anyós. Én is megtapasztaltam, milyen konfliktusok adódhatnak, ha a fiatalok valamelyik szülőnél kénytelen kezdeni a közös életüket, de azt is, hogyan lehet ezen... »
Túlélni a lehetetlent
Volt egy fiú aki nagyon kíváncsi volt arra, hogy van e élet a halál után. Ő már tudja ,mi még nem. De valamit én tudok jobban nála: túlélni a lehetetlent! A történetet minden szülőnek, ajánlom akinek kamaszkorú gyermeke van. »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a testunklelkunk.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.testunklelkunk.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.testunklelkunk.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu