Kategória:

Újra életedben az exed?

Mindenkinél eljön az a pillanat, mikor megkérdezzük magunktól, vajon jól tettem, hogy szakítottam? Vajon van még esélyem annál, akit régen szerettem és tiszteltem? Ez a sors keze, vagy tényleg csak a saját döntéseink következménye?

Nálam most jött el ez a pillanat... négy és fél évig voltunk együtt a párommal, ebből négy év csodálatos volt, kisebb-nagyobb buktatókkal, mint mindenkinél.
Az egyetemen ismertük meg egymást, minden szépen alakult, aztán jöttek az anyagi és egyéb gondok, de átvészeltük, mindet. Sikerült állást találnia, én befejeztem a sulit, majd odaköltöztem az "ő városába". A karrierje felfelé száguldott (még most is). Egy anyagiaktól terhes dologból közösen felépítettük a saját biztonságos kis világunkat. Alig vártam, hogy megkérje a kezem. Gyönyörű nyári este volt, azt hittem, innentől nem választhat el minket senki és semmi. Azonban innentől jöttek csak a problémák. Mintha "nyeregben" érezte volna magát, nem figyelt rám, minden nap meghívta hozzánk a haverjait inni, én meg, mint jó "háziasszony" kiszolgáltam őket, 11-ig, éjfélig, mikor hogy. Ez odáig fajult, hogy annyira kimerültem, hogy már a munkahelyemen sem tudtam koncentrálni.
Eleinte kértem, később könyörögtem, hogy változtassunk! Nem tett semmit... "ez csak egy mélypont, ezt is túléljük" mindig ez volt a válasz... Megkértem, hogy néha beszélgessünk: "Mégis miről beszélgessünk?"-jött a válasz...
Döntöttem, elhagytam, külön költöztem. Idegen város, csak néhány barát, de maradtam. Eleinte a közös barátaink hülyének néztek minket, hogy miért beszélgetünk (minket még akkor is összekötött valami), új barátnője lett (aki szintén a baráti társaságunkba tartozott, egyben a munkahelyéhez is). Egyszer egy közös barátunk megjegyezte, hogy ez már beteges...
Ennek a barátnak bebizonyítottuk, hogy nem az...
Az "új" barátnő persze már nem olyan jó barátom (fújt rám, pedig nem tettem ellene semmit). Eleinte kerestem én is őt, de a lány miatt lemondtam erről, ezt meg is beszéltük a volt párommal, én nem keresem. Ez rendben is lett így.
Mostanában a volt párom minden nap keres... telefon, e-mail, mikor hogy... Nem értem, mert nem mond semmit, csak keres, kérdez és érdeklődik... Beszélgetünk!
Ez most komoly? Hogy ott kellett hagynom ahhoz, hogy odafigyeljen rám?
Nem tudok ezzel a helyzettel mit kezdeni, mert ha egy éve érdeklődött volna ennyire, akkor nagyon boldog pár le(he)ttünk volna...
Az egy év elment, a helyzet megváltozott. Változnak a körülmények, változnak az érzelmek. Kezdek újra kötődni hozzá. Barátnője van, nekem azóta sincs senkim...
Mit tegyek? Tehetek egyáltalán valamit? Jelentek neki még valamit? Nekem többet jelent ő egy barátnál?
Számtalan megválaszolatlan kérdés...
(A cikket beküldte: Totof)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Folytatás vagy szakítás?
Sokak szerint ha egy kapcsolat válságba kerül, a legjobb megoldás a szakítás. De mi történik akkor, ha még mindketten szerelmesek a másikba, csak épp sok kicsi sokra megy alapon összevesznek minden apróságon? Ha mindketten majd' belehalnának a szakításba, de mégis... »

Mennyit várjunk?
Egyre több probléma merül fel a párkapcsolatban, de még van szerelem. Mit lehet ilyenkor tenni? Megváltozik-e? Vajon menjek, vagy maradjak? Pár gondolat, meglátás a saját és mások kapcsolataiból, tapasztalataiból. »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a testunklelkunk.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.testunklelkunk.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.testunklelkunk.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu