Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

Szeretnél segíteni Latin-Amerikában?

A Te kezed is messzire elérhet!
A PLANET Alapítvány felhívása ajándék és adománygyűjtésre

A PLANET Alapítvány a Mayfield Community Centre ír szervezet partnereként részt vesz „Mural training project” nicaraguai közösségépítő projektben 2007. január 4-14. között.


A projektben való részvétel előtt 2006. decemberében egy iskolai intézményt látogatunk meg, ahol a PLANET önkéntesei 2-3 hétig segítenek a foglalkozásokon, majd a téli szünet ideje alatt dolgoznak az épületek renoválásán. Később olyan termelőszövetkezeteket is meglátogatnak, ahol méltányos kereskedelmi alapelvek szerint termelik a kistermelők a kávét és gyümölcsöket.

Az iskola és a termelőszövetkezetek dolgozói azt kérték, hogy a gyermekeket hasznos ajándékokkal, kisebb játékokkal és iskolai szerekkel lepjük meg az újév fordulóján. Az iskolában az egészségügyi doboz kiegészítésére jól jönnének a kötszerek is.

A következő dolgokkal te is segíthetsz, és szebbé teheted nicaraguai és honduras-i gyermekek karácsonyát:
· Színes ceruzák, színes festékek, ecsetek
· Képzőművészeti anyagok, kreatív játékok
· Papírfüzetek, noteszek, papíráruk
· Apró gyerekjátékok
· Gyöngyök fűzéshez
· Sebtapasz, ragtapasz, kötszerek

Felajánlásaidat 2006. december várjuk irodánkba. Segítségedet köszönjük!

Ha szeretnéd tudni, kiknek juttatja el a PLANET adományaidat, látogass el a http://www.la-esperanza-granada.org oldalra. Ezen az oldalon azt is elolvashatod, milyen különbséget jelent 1-2 dollár az iskola költségvetésében, Ezért az anyagi támogatást is elfogadjuk, amit az iskolának juttatunk el.

Amennyiben a felajánlásokkal, vagy a PLANET munkájával kapcsolatban van kérdésed, keress bennünket.

Köszönettel: Gazdag Rita, Nemzetközi projekt koordinátor
PLANET Alapítvány
1075 Budapest, Wesselényi utca 26.
30 3104 054
http://www.planetclub.hu
E-mail: rita@planetclub.hu


Élni akarok! - 1. rész
"Élni..." ...de hogyan? (Ma már tudom: Ez a félelem kérdése. Félelmeim ekkor még halottaimban őriztek engem, de... még így is élni akartam.) "Minden ok nélkül nem lesz ilyen elszánt és tettre kész senki." - találtam meg később valahol a számítógépembe írva. »

Mi a parapszichológia?
A parapszichológia egyes, az emberi tapasztalással kapcsolatos szokatlan jelenségek természettudományos és bölcseleti vizsgálata. »




Minden jog fenntartva © 2025, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.