|
Kategória: Testünk, lelkünk dolgai Soha ne mondd, hogy soha!Kesze-kusza soraimmal nem vitát szítani szeretnék (mert szerintem ebben a témában minden vita parttalan és eredménytelen, de mindenkinek van róla véleménye), csak a november 15-i cikk elgondolkodtatott kicsit. Az abortuszról van szó.Van, aki megtartja, mert úgy gondolja, fel tudja majd nevelni, megvan hozzá a kellő anyagi háttere, stb. és van, aki elveteti. És itt indul a vita, ítélkezés, holott az esetek többségében még az igazi okát sem tudja senki, hogy miért döntött így az alany. Van, aki azt mondja, hogy miért nem védekezett, vigyázott jobban. Van, aki azt mondja, igazságtalan az élet, mert neki nem jön össze, bármennyire szeretné és a pokolra kívánja azt, aki elveteti a nem kívánt gyereket. Van, aki azt mondja, szülje meg, csak felneveli valahogy. Van, aki azt mondja, szülje meg és adja örökbe. Ő meg tudná tenni? 9 hónapig benne nő, ő hozza világra, hallja először felsírni és utána odaadná bárkinek is? Mit gondolunk az erőszakból fogant babákról? (Itt nem a házastársi erőszakra gondolok.) Egy vallásos ismerősöm azt mondta, az az igazi szeretet, ha megszülik és felnevelik azt a babát is. De ő vajon megtenné-e? Ti megtennétek-e? És mi van azokkal a szülőkkel, akiknek beteg a babájuk és úgy gondolják, hogy nem akarják, nem tudják vállalni a beteg babát. Ők is „gyilkosok”? Van, aki azt mondja, hogy igen. De ő mit tenne ebben a helyzetben? Megszülné? Ha elvetetné, utána mit mondana? „Mea culpa és bocsánat minden eddig kimondott vagy gondolt fröcsögésemért?” Jelen pillanatban azt gondolom, ha teherbe esnék újra, nem vetetném el, mert én is bűnnek tartom a terhességmegszakítást. De biztos ez? Nem… vagyis nem tudom. Szóval arra szeretnék kilyukadni, hogy mindenki nézzen nagyon MÉLYEN és ŐSZINTÉN magába, gondolja végig, vagy csak próbálja meg végig gondolni, hogy ő mit tenne hasonló helyzetben és utána mondjon véleményt idegen emberekről. Én így tettem, és a cikkhez tartozó fórumhoz ezért nem szóltam hozzá. (A cikket beküldte: freddiekrueger)
|