Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ




Önmagam kibontakozása

Pár éve, amikor szerelmes lettem, azt hittem, hogy végre én is boldog lehetek. Úgy éreztem, hogy vége lesz a szenvedéseimnek és a múlt már sosem fog fájni. Elbújtam egy álarc mögé és látszólag voltam csak boldog.

Nagyon nehéz gyerekkorom volt. Ennek bizonyítéka ez a levél, amit valamelyik nap, takarítás közben találtam meg. Kb. 10 éve írhattam egy barátnőmnek, de sosem adtam oda neki.

"Nem tudom mi történik velem. Szomorú és lehangolt vagyok állandóan. Kivételes eset, ha nevetek, és boldog vagyok. Egyáltalán, tudom a helyes jelentését a boldogságnak? Persze, hogy nem. Sosem voltam boldog, talán még akkor sem, amikor nem tudtam felfogni a dolgokat, amikor még nagyon pici voltam. Azóta mindig csak szenvedek és a boldogság messze elkerül. Annyian nevetnek rajtam, lenéznek. Nagyon nehéz már 7 éve a szegénység ellen küzdeni. Egy olyan dolog ellen, ami beférkőzik a mindennapokba és keserű nyomokat hagy maga után. Mindig próbáltam küzdeni ellene, nem pedig elfogadni. Ezt nem lehet. Annyi nehéz dolgon estem át, hogy egy idő után zárkózott lettem, féltem az emberektől. Főleg a férfiaktól. Hiszen mit láttam otthon? Hogy egy férfi mindent lerombol körülöttem, kiűzi belőlem a bátorságot, az önbecsülést és az önbizalmat. Olyan dolgokat, amiket azóta sem tudtam visszaszerezni. Gátlásossá tett. Évekig rettegésben éltem, nem tehettem semmit, mert féltem a veszekedéstől. Ezek olyan dolgok amik az emlékezetemben nap, mint nap felidéződnek. Nem tudom feledni és nem tudok megbocsátani. Annyit tudnék mesélni erről, de inkább mégsem. Nem akarok senkit sem terhelni ezzel. Elég, ha én élek ezzel együtt. És minden dolog, amit most teszek, ehhez kapcsolódik. Ennek árnyékában teszem. Nem tudok megnyílni az embereknek. Pedig próbálom. Azt hiszem, hogy ha nem megyek veletek valahova, akkor eltávolodtok tőlem és kirekesztettnek érzem magam. Egyszer már több hónapig éltem ezt át, még egyszer nem akarom. Szörnyű érzés volt. Félek, hogy a barátaim, akik fontosak nekem, elhagynak, kizárnak az életükből. Nem érzem magam jó embernek. Sosem voltam az és sosem leszek az. Csak nevetni lehet velem, meg hülye tanácsokat adok, amivel próbálok segíteni, de még magam sem tudom, hogy jó-e. Annyi mindent nem tudok még az életről. Tapasztalatlan és naiv vagyok még. Egy kislány, aki próbál éretten gondolkodni. Túlságosan kihatottak rám a dolgok és ez a bajom. Át kellene siklani felettük, de amilyen hülye vagyok mindenen rágódok napokig. Talán ez úgy hangzik, mintha sajnáltatnám magam, pedig nem így van. Próbálom megértetni magam, kiírni azt ami bánt, amit szavakban talán nehezebb lenne elmondani. Azt akarom, hogy valakinek mindent elmondjak magamról, tudjam, hogy megért."

Amikor most végigolvastam könny szökött a szemembe, mert újra átéltem a fájdalmat, kétségbeesést és rájöttem, hogy van pár dolog, ami azóta sem változott bennem. Ugyanúgy nem tudok megnyílni az emberek előtt, kisebbnek érzem magam másoknál, félek az emberekhez hozzászólni, zavarba jövök, ha valakihez hozzá kell szólnom.
Apukám évekig veszekedett anyukámmal és velünk, gyerekekkel. Annyiszor zavart ki minket a házból, annyiszor szaladtunk át a szomszédba sírva, mert annyira féltünk tőle. Még mindig érzem azt a félelmet, amit akkor éreztem. Bármi, amit tettünk, egyik pillanatban még nem volt baj, a másikban pedig már veszekedés volt belőle. Félelemben éltünk otthon. Ez pedig nagyon kihatott a későbbiekre, a mostani életemre. Még most is előfordul velem, hogy zavarba jövök az emberek előtt, és az még zavaróbb, amikor a másik ember észreveszi és gúnyt űz belőle. Annyira befelé forduló ember lettem, mindent magamban tartottam.

Most kezdek csak egy kicsit jobban nyitni az emberek felé, már sokkal többet mosolygok, hiszen rájöttem, hogy egy mosoly vagy a nevetés hatására nekem is és más embereknek is kicsit jobb lehet a napja. Nincs annál jobb, amikor valakire kedvesen rámosolyogsz és ő ugyanúgy mosolyog rád vissza. Ez nagyon sok pozitív energiát ad. Most kezdem megismerni önmagam, célokat tűzni ki magam elé. Élvezni az életet. A szerelmet is másképpen értelmeztem eddig, de most ez a szó is már megvilágításba került számomra. Úgy érzem, hogy jó úton haladok, hogy teljes értékű embernek érezzem magam és hogy a múlt csak múlt legyen.
(A cikket beküldte: kétség85)



Karácsonyi emlékeim, egy félbe hagyott ének története
Vannak emlékek, amelyek azért maradnak meg, mert amiatt, hogy nem értjük mi is történt, foglalkoztat bennünket és tudat alatt keressük a magyarázatot. Az én történetem egy ilyen, gyermekként meg nem értett esemény emléke. »

Amit tilos a jósnak megjósolnia
Hogy mi is ez? Az élet hossza! Életünk hossza részben karmikus hozomány, de korántsem olyan erős mértékben, mint sokan gondolják... Hisz életed hosszát igen nagy részben Te magad befolyásolod! Életed milyenségével, ahogy éled az életet, ahogy ápolod fizikai és mentális éned! »




Minden jog fenntartva © 2022, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.