|
Kategória: Testünk, lelkünk dolgai KristályvázákKegyes volt hozzám a sors! Férjem halála után, túl a hatvanon, megajándékozott egy másik férfival, akivel a kölcsönös megbecsülés, együttérzés, közös gondolkozás mentén szeretetben élünk, immár 6 éve.Csillogtak, ha rájuk vetődött a fény. Boldoggá tettek, szerettem Őket. Az egyik eltört darabjaira, már régen, egy április 18-i napon találtam. Őt már nem lehetett összeilleszteni, visszaadtam teremtőjének. Mindent magával vitt, amiről azt hittem, már régen nekem adott. Nehezen váltam meg tőle, tudtam, hogy pótolhatatlan, s amit tőle kaptam, soha mástól meg nem kapom. Milyen furcsa a világ: hiába ment el, hiába vitt mindent magával, ma is szeretem. Ő tényleg múlt időben van, Róla nem fog több szó esni. A másik is eltört, két darabra, nem oly régen, talán tegnap, vagy pár napja. Az időnek nincs jelentősége. Róla a továbbiakban jelen időben essék szó. Ebbe a vázába nem én tettem kárt! Gondos kezekkel, kicsinyke tapasztalattal, annál nagyobb akarással összeragasztottam. A felületet megtisztítottam, nagy türelemmel eltüntettem a nyomokat. Hogy sikerrel jártam-e? Ezt majd később megtudom. Látható nyoma nincs, a geometriai rend helyre állt, DE... Ma még a váza se veszi észre, hogy bizony-bizony baja esett. Csakhogy én tudom! A fény csillogása megtörik egy ponton, mosolya furává válik egy ponton, vidám kacagása megcsuklik egy ponton. De nagyon sajnállak Váza! Soha nem leszel olyan, mint voltál. Simogató kezem, mindig megakad egy pontnál. Még sírok egy kicsit, aztán szomorúan foglak szeretni tovább! Kegyes volt hozzám a sors! Férjem halála után, túl a hatvanon, megajándékozott egy másik férfival, akivel a kölcsönös megbecsülés, együttérzés, közös gondolkozás mentén szeretetben élünk, immár 6 éve. Életünket két lakásban, két városban, de együtt éljük. A közös élet anyagi oldalát én szerveztem meg. (Nagy család ellátásáról kellett gondoskodnom hajdan, ez nem volt idegen nekem.) Anyagi gondja egyiküknek sem volt, nincs is. Mindenki fizette a rezsijét, a közös kiadásokat pedig közösen álljuk. Erről nem sok szó esett köztünk. Míg én pontosan megmondtam mennyi az a pénz, amiből gazdálkodnom kell, addig az Ő anyagi helyzetéről nem tudtam sokat, csak a szokásai alapján, a végzett munkája alapján becsültem meg a helyzetét (diplomata státuszban, kereskedelmi tanácsos volt, de jött a rendszerváltás és ez más munkát jelentett). Igyekeztem igazságos lenni. A külföldi, belföldi utazásokat, színházbérletet, vacsorákat közösen álltuk, ugyanígy a benzint,. Sőt, előfordult olyan eset, hogy azt mondta valahova ne menjünk el, mert erre most nincs pénze. Jó, kölcsönadok, mondtam és elmentünk. Az is igaz, ha ajándékot kapok, akkor nem kicsinyes. Egyébként sem az. Egy idő után nem a pénzre, máshova tevődnek át a hangsúlyok. Mitől tört el a váza? Nem várt módon tudomásomra jutott, hogy a nyugdíja közel kétszerese az enyémnek, a biztonsági háttere (megtakarítás) közel azonos az enyémmel. Úgy érzem, becsapott, közvetve hazudott nekem, ami megbocsájthatatlan bűn! Nem csak a kimondott szó, az elhallgatott is lehet hazugság. A közös élet minden mozzanatát közösen, őszintén kell megbeszélni. Fel kellett volna ajánlani egy arányosabb megosztást, hisz a háztartás jó részét én végzem két lakásban és a vikendházban (takarítónő, kerti munkát végző van), kényelmet, biztos otthont nyújtok mindkettőnknek. Most rá fogok kérdezni az anyagi helyzetére? Nem! Nem, mert az olyan elhatározásra kötelezne, amit az ember -túl a hetvenen- már nehezen hoz meg. De nagyon sajnállak, Váza. Így megragasztva is szeretlek, de már nem vagy a régi és nem is leszel soha. (A cikket beküldte: kneseva)
|