Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

(Ki-)kapcsoltam

Vannak napok, amikor megtelik bennünk az a bizonyos pohár, és borítani kell...persze optimális esetben nem az asztalt. A legjobb azonban az lenne, ha tudatosan befolyásolhatnánk, hogy melyek azok a dolgok amelyekkel foglalkozunk, amelyeket meghallunk és mik azok amik semmilyen körülmények között nem érhetnek el hozzánk. Megtehetjük. Próbáld csak ki...zárd el egy pillanatra az információs csatornát, és pihenj.

Jó ez a modern kor, felgyorsult világ ugye? Élvezzük a sebességet, a kommunikációs csatornák ezerszínűségét és igyekszünk lépést tartani. Szinte már nincs is olyan közegünk ahol ne érhetne el minket a tér áldásos ereje maroktelefonunk által.
Míg régen kizárólagos volt az újság, rádió, szájhagyomány ma már van a televízió, internet és az örökké forró mobil drót.
Mint mondtam, jó ez a pörgés… de csak egy ideig, míg bele nem szédülünk az örökös elérhetőségbe. Tűrőképességünk egyénenként változó, nálam már elérkezett a pillanat, amikor beleszédültem és egy határozott mozdulattal kikapcsoltam magam a rendszerből. Egy fél napra szabadságra mentem, nem voltam elérhető. Bezsongtam a folyamatos csengéstől, duruzsolástól, igaz és igaznak vélt információk áradatától, ajánlatoktól, kutatásoktól…. Csend lett, és milyen csend!
A telefon nem húzta a zsebem, nem rezgett, nem ciripelt váratlanul alkalmas és alkalmatlan pillanatokban. Volt időm zavartalanul hódolni a földi örömöknek, nem szakította félbe a gyerekekhez intézett nagymonológjaimat senki, és magam sem füleltem-kerestem veszettül, hogy vajh’ merre hagytam lenémítva azt a kis vacakot.
Függőség ez a javából kérem!
Elég, ha csak belegondolunk abba, hogy hányszor érzünk már arra is késztetést, hogy megcsörgessük az elkallódott szemüveget, lakáskulcsot, pénztárcát (hiszen magam is eljátszottam dühödt kutatás közben hasonló csodacsipogó feltalálásának gondolatával..). Nincs mit szépíteni, az elérhetőség rabjai lettünk.
Némi nosztalgiával tekintek a pre-mobil korra, amikor a matávos és utcai fülkéken volt a világ szeme (és füle).
Megvolt ám annak is a szépsége, hiszen tudtunk várni a sorunkra, egy hívásra, egymásra, egy beszélgetésre…az alkalomra.
A felgyorsult mindenség ezt emésztette fel elsőként: a türelmünket. Hiszen, mióta minden a helyünkbe jöhet anélkül, hogy kimozdulnánk itthonról beköszöntött az „itt és most, de azonnal” korszak. Türelmetlenek lettünk, és ez lássuk be igen nagy veszteség… valószínűleg egyre kedvezőbb előfizetéseink kockázata … vagy mellékhatása.


„Egy pillanatnyi türelem nagy bajtól óvhat meg, egy pillanatnyi türelmetlenség tönkreteheti egész életedet”
(A cikket beküldte: matyi78)



Nagyika
Egyik írásom, nagymamám emlékére írtam, aki nagyon szerettem. Sokunk van így ezzel és sajnáljuk, hogy ilyen kevés időt szánt a sors az együtt töltött időre. Sajnálom, hogy nem tudtam viszonozni azt a mérhetetlen szeretetet, amit Tőle kaptam. »

Vissza akarom kapni az életem!
Muszáj kiírnom magamból, mást már nem tudok. Nem bírom feldolgozni a történteket. Úgy érzem már nem a saját életemet élem, csak lézengek a világban. Elveszítettem mindent, ami fontos volt számomra. Nem tudok nem visszatekintgetni a múltba, és nem tudom csak úgy... »





Minden jog fenntartva © 2020, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.