Kategória: Egy kis ezotéria

Kávézacc jóslás

A kávézacc-jóslás különösen a XVI.-XVII. században a tenyérjóslás mellett a legnépszerűbb jövendölési módszer volt. Úgy tűnik, újra feléled ez az ősi jóslásforma, s a kártya, rúna, asztrológia mellett elfoglalja a neki járó helyet.
Ezt az ősi jóslási formát is, mint oly sok másikat, a babonaság álarca mögé rejtették az inkvizíció elől, és a cigányok örökítették tovább, bár erősen leegyszerűsített formában.


Eredetileg az aztékok használták. Őrölt kakaóbabot forráztak le, és a főpap ebből jósolt (a kakaó szent ital volt náluk, csak arany kehelyből lehetett fogyasztani, és csak a főpap ihatott belőle). Innen meglehetősen zavaros, nehezen kinyomozható körülmények között került Indiába, majd Babilóniába, ezután elterjedt a semita törzsek körében is.
Az ókori rómaiak a bor aljából jósolták meg a jövőt. A Viktoriánus korban kezdett újra feléledni ez a szokás nem csak Kelet-Európában, hanem Angliában, Írországban is.

Európába a teával együtt érkezett ez a jóslási forma, s ma új hódít.

Úgy tűnik ismét felélednek a régi babonák. Manapság egyre gyakrabban találkozunk vele. Hisz a régi és új jövendölési módszerek nagyon népszerűek. Ráadásul a kávézacc-jóslást saját magunk, otthon is tudjuk alkalmazni.


Elkészítés

Szükségünk lesz:
- fehér belsejű csészére és csészealjra
- nagyon finomra darált kávéra (olyan, mintha homok lenne – arab élelmiszer boltokban lehet kapni) vagy tealevélre
- cukorra és vízre
A vizet és a cukrot tegyük egy a képen láthatóhoz hasonló kis edénybe. Amikor elkezd forrni, szórjuk bele a kávét (vagy teát), és kétszer forraljuk fel. Erős hab fog képződni a tetején, ettől ne ijedjünk meg! A kész kávét öntsük a csészébe, majd fogyasszuk el. A lehető legtöbb kávét igyuk le a zaccról.
A csésze belseje legyen fehér, esetleg világos pasztel színű. A kávét vagy teát szűrő nélkül öntsük a csészébe. A kérdező személy mindig maga igya meg a forró italt! Ezt a feladatot ne hárítsa másra!


Mit olvashatunk ki belőle?

Amikor megittuk a kávét, borítsuk rá a csészealjat, majd egy hirtelen mozdulattal fordítsuk meg - ezt ismételjük meg háromszor, így a felesleges kávézacc a csészealjba potyog. Várjunk három percig, majd emeljük le a csészét. Kezdjük az ábrák megfejtését!


Hogyan jósoljunk?

A kávéivás előtt és közben koncentráljunk arra a kérdésre, amire választ szeretnénk kapni! Miután megittuk a kávét, borítsuk rá a csészealjat a csészére, s egy mozdulattal fordítsuk meg - ezt ismételjük meg háromszor. Ezután emeljük le a csészét, nézzünk bele, s hozzákezdhetünk az ábrák megfejtéséhez! Ha a fülénél fogod a csészét, akkor óra járásával ellenkező irányba haladj!

Jobb oldal: közelmúlt
Füllel szemközti rész: jelen
Bal oldal: közeljövő

A csésze alján és oldalán különböző ábrákat találunk. Az óra járásával ellenkező irányban haladva kezdjük el megfejteni az ábrákat. Lehet, hogy csak pöttyöket, vonalakat találsz, de használd intuíciódat! Amit látsz, azt próbáld meg összekötni a feltett kérdéssel, s biztos, hogy a válasz ott nyugszik a csészében!
Fontos!
A kávézacc-jóslás csak nagyon rövid időre mutat előre, így ne kérdezzünk, illetve ne keressünk olyat benne, aminek megtörténtére csak évek múlva van esély!

Még Puccini Turandot operája is említi az ősi jóslási formákat. A második felvonásban Turandot és rabszolganője Zelima beszélgetnek: „Vannak okos asszonyok úrnőm, kik tea, vagy kávé zaccából jövendölnek neked.”


Megfejtések

Megszámlálhatatlanul sok módszer létezik a megfejtésre..
Íme néhány példa:

Angyal: jó híreket kapunk, közeledik a boldogság
Ágy: tehetetlenség
Ápolónő: betegség
Bab, babok: pénzügyi nehézségek, szegénység
Bagoly: botrány
Bálna: üzleti siker
Bogár: nehéz vállalkozás
Fa: jó irányú változás, majd legyökerezés
Fül: szerencsés híreket kapsz
Gyertya: külső segítséget várhatsz, de jelenthet még tanulást is
Gyümölcs: igyekezeted sikert ér el
Gyűrű: ha teljes: házasság és boldogság; ha törött vagy hiányos: párkapcsolati probléma vagy szakítás
Hal: az életed jobbá válik, nőnek anyagi bevételeid
Háromszög: változás közeleg; ha csúcsa felfelé mutat: a változás jó; ha lefelé mutat: a változás rossz
Hold: Telihold: szerelem; Félhold: hit
Kapu: továbblépési lehetőség karrierben, magánéletben egyaránt
Kard: ellenségeid elbuknak
Kerék: szerencsés változás
Kés: ellenséges cselszövés, légy óvatos
Kéz: barátság és család
Kör: szerencse vesz körül, amibe fogsz, most sikerrel véghez viszed
Körte: anyagi biztonság
Kulcs: ajtók nyílnak meg előtted
Kutya: jó és megbízható barát
Lánc, láncszem: szerződés (házasság vagy üzleti egyaránt)
Levél: jó híreket kapsz pénzügyekkel kapcsolatban
Ló: erő és függetlenség
Macska: egy veszekedés felkavarja a lelkivilágodat, de csak rövid időre.
Medve: Óvatosan hozz most döntéseket! Gondolj át minden üzleti lépést! A medve, ha jobbra néz, hosszú utazást is jelezhet.
Méh: új barátokra teszel szert.
Mancs: ellenség
Nap: siker
Olló: szóváltás, nézeteltérés az otthonban
Ördög és/vagy szarvak: óvakodj a befolyásos emberektől.
Pók: nem várt pénz áll a házhoz
Sas: nagy előrelépés karrierben
Szem: irigység, féltékenység
Szív: szerelem, becsület, bizalom
Tojás: anyagi és erkölcsi siker
Vonalak – egyenes: zökkenőmentes folyamat
Vonalak – görbe: nehézkes folyamat
Vonalak – dőlt, ferde: bukás
Zászló: közeledő veszély

A kávé akkor jó, ha: fekete mint a pokol, erős mint a halál, és édes mint a szerelem...

Megjelent partneroldalunk, az Ezoterikus.hu hozzájárulásával.


Mi a parapszichológia?
A parapszichológia egyes, az emberi tapasztalással kapcsolatos szokatlan jelenségek természettudományos és bölcseleti vizsgálata. »

Elmentél...
Általában az anyós-meny viszonyok nem problémamentesek. Én viszont nagyon, nagyon jó kapcsolatban voltam az anyósommal, egészen a 2011. január 20-án bekövetkezett haláláig. A hiányát soha nem fogom tudni feldolgozni, ezt a cikket is egy hónappal később tudtam megírni. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.