|
Kategória: Testünk, lelkünk dolgai Idős, beteg ember - hol van a legjobb helyen? Otthonában vagy intézményben?Nagy dilemma, ha a családban a szülő, nagyszülő önmagát ellátni képtelenné válik, mi a legjobb megoldás? Hol van jobb helyen az idős, beteg ember? Megszokott környezetében, amelyhez ragaszkodik, vagy idősek ápolást-gondozást nyújtó intézményében, ahol szakszerű ellátást kap? Meddig lehet tekintettel lenni arra, mit szeretne a hozzátartozó, s mikor kell(ene) meghozni a racionális döntést?Édesapám özvegyen, egyedül élt, tőlünk 20 km-re, másik településen. 9 éve volt egy agyi történése, stroke-ja. Testvéremmel mindketten nagycsaládosak vagyunk, emellett dolgozunk, egyikünk sem lakott vele egy településen. Amikor a kórházban 8 nap után közölték, nincs sok remény, ők mindent megtettek, hazaadják apát, itt álltunk kétségbeesve, mi lesz vele. Önmagát ellátni teljesen képtelen volt, pelenkázni, etetni kellett. Idősek otthonában dolgozom, 10 éve, tudom, intézménybe bekerülni nem egyszerű, sokszor hónapok kérdése. És egyáltalán, mire egy családban megfogalmazódik, hogy ez a megoldás, fizikailag, anyagilag a család már általában mélypontra kerül. Mi azt találtuk az egyetlen lehetőségnek, hogy átkértük egy másik kórházba, ott fogadták az ápolási osztályon, ahol 6 hét alatt olyan állapotba hozták, hála nekik, hogy otthonába hazatérhetett. Itt lépett képbe a házi segítségnyújtás, akik lelkiismeretesen, naponta látogatva, ebédet kihordva, gyógyszert kiváltva viselték gondját 9 évig, ez év elején bekövetkezett haláláig. Igen ám, de az én lelkem azóta sem tud megnyugodni. Hogyan tettem jót? Így, hogy otthonában eltölthetett még 9 évet, nyugalomban, általunk és testvéremék által rendszeresen látogatva, megszokott környezetében? Vagy ha akkor erőszakosabb lettem volna vele, és megpróbáltam volna elhelyezni idősotthonban, ahol esetleg még mindig élne? Ő mondogatta sokszor: öreg fát nem lehet átültetni...Ő vajon kibírta volna? Hisz a kórházban is folyton azt emlegette, mikor visztek haza, mi lehet a házzal, a kutyámmal? Nem tudok megnyugodni, lassan fél éve. Olyan hirtelen hagyott itt minket, egy héttel azután, hogy leesett a lábáról, az első olyan napon, amikor nem tudtuk meglátogatni... Előtte elköszönt, tisztában volt állapotával. Ő így akarta, hogy amíg élete tart, otthonában legyen. Igyekeztünk neki mindent megadni. De lehet, az idősotthont is megszokta, megszerette volna, és esetleg még élhetne...(72 éves volt) Vagy ennek így kellett történnie? Ti mit gondoltok, mit tettetek volna a helyemben? (A cikket beküldte: mmacus)
|