Kategória: A psziché titkai

Helyszíni szemle

Az élet és halál a maga nyers valóságában egy kislány szemével nézve.
A kislány egész nap nyugtalan volt. Tegnap este papa nem jött haza, de ez sokszor előfordult már, ezért nem értette, mama miért annyira ideges.

Igaz, hallott már néhány elejtett szót a titokról, ami nem is volt már titok. Apának szeretője van. Ő még csak kamaszlány, de azért érti, hogy ez nagy fájdalmat okoz anyjának. Bár nem állt olyan közel mamához, ahogy mindig is szerette volna, nem érezte, azt az anyai melegséget maga iránt, ami annyira hiányzott, de azért gyermeki lelkével, már működött benne a „női együttérzés”. Most szorongva lépett be, hogy vajon mi történt, mióta az iskolában volt. Mama benn ült a szobában és tanácstalanul meredt maga elé, a szeme kisírva, ami biztosan nem jelent jót. Megtaláltad, apud??- kérdezte, félve a választól. Arra gondolt, hogy talán a papa elköltözik, de véletlenül sem arra, ami valójában történt. - Mindenkit megkérdeztünk, de apádról senki nem hallott tegnap este óta. - A nagyi is bejött, és rajta is a kétségbeesés látszott. Felhívtunk minden rokont és ismerőst, de nem is beszéltek vele még telefonon sem. A mama a kezét tördelte, a szeme messzeségbe révedt. Egyszer csak felugrott, és eszeveszetten rohant be a szomszéd szobába, feltépte a szekrény ajtaját, és mindent dobált kifelé, míg meg nem találta a páncéldobozt, villámgyorsan kulcsolta... aztán összeroskadt és csak bámult bele értetlenül. Alíz nem tudta mi történt, hiszen sosem látta ezt a dobozt azelőtt. A nagyi tért magához először, és a lányát próbálta szólongatni – Eltűnt? - kérdezte - a pisztoly tényleg eltűnt?! A mama felállt, de alig bírt megállni, meg kellett kapaszkodnia az öreg fotel karjában. Már tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy papa a garázsban van. Ezért nem találkozott és nem beszélt vele senki. Az öcséd nemsokára megjön menjetek át a szomszédba, és maradjatok ott, amíg nem szólok! - mondta mama. A kislányt kezdte kirázni a hideg, és öntötte el a forróság gyors egymásutánban, nem kérdezett semmit. Az öcsi, miután megjött, megállás nélkül mesélt, az első osztályosokra olyan felfoghatatlanul jellemző lelkesedéssel, a fociedzésről. Alíz csak bólogatott némán és a szomszéd nénit kérte, hogy vigyázzon rá kicsit. Nem bírta ki, oda kellett mennie, a család már mind kinn volt a bérházak mögötti garázssoron. Közben megérkeztek a rendőrök is, mamának mentőt hívtak. A kislány összezavarodottan nézett körbe, senki nem szólt hozzá, és nem is figyelt rá, a garázs ajtaja szélesre tárva tátongott... apa, ott feküdt az első ülésen, kopasz feje hátrahanyatlott, a kezei mellette lógtak élettelenül... a kocsi ablakán golyó ütötte lyuk. A rendőrök épp nyomokat rögzítettek. A kislány önkéntelenül is be akart rohanni, hogy lássa a papát, de egy rendőr még időben elkapta a karját. Akkor tombolt és zokogott, hogy miért nem lehet?! - de később hálát adott Istennek, hogy nem sikerült bejutni oda. A következő napok néma közönyben teltek, senki nem beszélt és nem is sírt, mintha csak a kripta csendje költözött volna a házba. Alíz csak nézte imádott apját a ravatalon, és azon gondolkodott, hova lett?! Ez az élettelen test nem lehet ő, erős mellkasa beesve, és arca merev és idegen. Sok év telt el, mire megtalálta a lelkében, és visszatért hozzá, hogy örökre ott maradjon vele.

(A cikket beküldte: joanna51)

Hogyan kerültem a pokolba
Azt hiszem soha nem tartottak valami sokra, talán mert én sem tartottam magam semmire. Aztán jött egy ember, valami apaféleként lépett az életembe, és elkezdtem lenni valaki. Mindig hitt bennem, nem is értettem miért. Talán mert olyat látott bennem, amit senki... »

Egy réges-régi történet
Gyerekkorom óta végig kísérte életemet ez a régi családi történet. Édesanyám féltestvére volt az érintett fél. Azt, hogy féltestvérek, nagyon sokáig nem is tudtam. Igazán szerető testvérek voltak. (Akkori szokás szerint édesanyám magázta a nővérét. Ma már azt is... »