Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: A psziché titkai

Erőszakos valóság

A szexuális zaklatás komoly téma, ezt mindenki tudja. Milliónyi rémes emlék, a folyamatosan kínzó fájdalom, amit akkor éreztél, mikor hozzád ért. De vajon az érintetlen emberek is tisztában vannak azzal, hogy mekkora nyomást jelent az áldozat számára mindez? Hogy mennyire feldolgozhatatlan, elviselhetetlen? Hogy évek múlva is megnehezíti az élet hétköznapjait?

13 voltam. Igen, csupán egy 13 éves kislány, aki elpirult, ha a szex szóba jött. Nem tudtam az egészről semmit, de még csak nem is érdekelt. Élni akartam a korombeliek teljesen átlagos életét. Nekem akkor az volt a mindenem. El sem tudtam képzelni, hogy ekkora trauma érhet valakit ilyen fiatalon.
Volt egy barátom akkor. Nálam idősebb, tapasztaltabb, többet tudó fiú(?). Mindig is hajlamos voltam az idősebb férfiakat szemügyre venni, de ez most nem lényeges téma. A lényeg pusztán az volt, hogy akkor örültem, mikor vele lehetettem. Hogy boldog voltam-e? Azt nem tudom. Talán igen…
Nyár volt, tikkasztó hőség. Nála töltöttem az egész napot, végig fürdőruhában rohangáltunk a medence és a lakás között. Kissé feszült voltam, ugyanis az elmúlt egy-két hétben, mikor egyedül maradtunk, gyakorta felhozta a szex témát. Mesélni akart arról, hogy mennyire jó élmények ezek, s hogy megérti, ha még nem akarom a szüzességem elveszíteni ilyen fiatalon.
Azon a napom fáradtan dőltünk az ágyába, az úszás álmossá tett mindkettőnket. Amint leraktam a párnára a fejem, megéreztem, ahogy gyengéden végigsimít a combomon. Rémülten tekintettem fel, előtte még senki se ért így hozzám. Mikor viszont megláttam egy kedves mosolyt az arcán, én is nyugodtan visszadőltem. Úgy éreztem, csak a szeretetét mutatja így ki. Akkor nem tulajdonítottam neki más jelentőséget. Eszembe se jutott másra gondolni. De egy 13 éves lány miért is gondolt volna másra?
Lassan vándorolt át a keze a fürdőruhaalsómra, amitől tényleg megrettentem. Ellöktem a karját a combjaim közül. Mikor kérdőn pillantottam rá, ismét elmondta, mennyire kíván. Hogy szeretne lefeküdni velem, s hogy már nem igen bírja. Én pedig csak a fejemet ráztam kétségbeesetten, nem volt kérdés, hogy tartottam tőle, mikor erőteljesebben szólt hozzám.
Látta, hogy félek… Újabb lehetőséget vetett fel. Mi lenne, ha csak a fenekemet dugná meg, hisz akkor még „szűz maradok?” Nyilvánvaló volt a válaszom. NEM.
Ekkor történt meg a baj. Az arcomon akkora pofon csattant, amitől könnybe lábadt a szemem, és fájdalmasan égni kezdett a bőröm. Az ütés erősségétől oldalra billent a fejem, és mire visszafordultam volna, valami elképzelhetetlen gyorsasággal lerántotta rólam a fürdőruhaalsót. Rettegve rogytam a szekrény elé, és már zokogva kértem, hogy ne tegyen semmi olyat, ami nem szeretnék. Könyörögtem, hogy haza akarok menni… A válasz ridegen csengett: „Ma nem mész sehova…”
Fel akart rántani a földről, de mikor ellenálltam, ismét megütött. Mire észbe kaptam a fenekemet valami elviselhetetlen fájdalom támadta meg. Sikítottam, pedig „csak” három ujja időzött bennem… Azt hittem nem lehet ennél rosszabb. Tévedtem. A farkát is a fenekembe dugta. (Csak egy pillanat volt, egyetlen röpke pillanat, mégis egész életemben nem éltem át akkora kínokat.)
Mai napig nem tudom hogyan jutottam haza… Azzal viszont tisztában vagyok, hogy mély nyomokat hagyott bennem a dolog. Elmondani sosem mertem senkinek, magamat okoltam a történtekért, hisz nem szabadott volna megbíznom egy ekkora állatban. Nem kellett volna átmennem, de még csak hagynom sem, hogy hozzám érjen. Ostoba voltam.
A történteket senki nem tudja. Se család, se barátok, se rendőrség. Csak én, meg ő… Legalábbis eddig így volt.
Viszont tegnap rákényszerültem, hogy elmondjam (vagy inkább kinyögjem) az igazságot. A jelenlegi „ottalvós-barátom” ugyanis megkérdezte, hogy miért vagyok ennyire ellenséges az anál fogalmával, hisz ő imádja. (Mellesleg ő vette el a szüzességem, tehát meg volt arról győződve, hogy bízom benne). Zokogásban törtem ki, amit nem tudott mire vélni. Azt hitte csak hiszti, de mikor könnyek között elmondtam, hogy engem bántottak, mindent megértett. Aggódott értem, talán úgy, mint még soha.
A mai napig rengeteg kérdés nyomaszt ezzel kapcsolatban. El kellene mondanom egy szakembernek? Ő tudna segíteni? Ha beszélnék róla, nem omlanék a gondolattól annyira össze, mint eddig bármikor? Vajon annak, hogy a szexuális életemben képtelen vagyok az alárendelt szerepen kívül mást is betölteni, köze lehet ahhoz, hogy bántalmaztak? Talán ezért vágyom arra, hogy az ágyban (de csak ott) irányítsanak?
És vajon fel lehet állni? Úgy istenigazából talpra állni, kiegyenesedni, és rettegés nélkül belenézni mások szemébe?
(A cikket beküldte: k.adri666)



Megéri-e jónak lenni?
Világ életemben JÓ akartam lenni. Mindig. Mindenkihez. Segíteni ahol lehet, támogatást nyújtani, és soha nem mondani NEMET. Őszintének lenni, akkor is, ha fáj, soha nem csalni, még apróságokban sem. Mindig azt nézni, hogy a másiknak mi lenne a jó, és a saját... »

Gondolatébresztő apáknak és anyáknak
"Üres bölcsőt ringat a Hold fénye S mindig ez a mese vége Apa, mikor jössz? Fiam, mennem kell Az élet csupa kötelesség De sokat leszünk együtt még" Jelen lenni a gyermek életében..., ott lenni, amikor szükség van rád..., azt jelenti,... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.