|
Kategória: A psziché titkai Élni vagy meghalni?Mit tegyek? Végső elkeseredésemben írom ezt, hátha valaki tud nekem segíteni vagy tanácsot adni...Nem tudom, hogy folytassam-e vagy befejezzem? Mindkét oldalon van valami indok, de nem elég erős... Sajnos egészségileg is, és érzelmileg is tönkrementem az évek során! Jet vagyok, 25 éves. Sajnos én már megjártam a poklot szó szerint! Egészségileg és érzelmileg is. Egészség része: A szervezetem nem tartja bent a kalciumot, ezért a csontjaim és a fogaim is tönkrementek. Arról nem is beszélve, hogy napról-napra küzdök önmagam elfogadásával, de nem megy… De akkor most ismerjetek meg! 16 éves koromban jöttem rá, hogy más vagyok, mint a többi, de nem érdekelt. Már akkor lányiskolába jártam és csak lány iskolatársaim voltak. Mivel féltem, csak 1-2 iskolatársamnak mondtam el másságomat, de ők ezután sokkal jobban szerettek, mint előtte. Telt-múlt az idő és lassan 18 éves lettem. Bekerültem egy nagykereskedelmi lánc egy egységébe. Ott találtam rá a nagy szerelemre! Idővel azon gondolkodtam, vajon elmondjam-e a szüleimnek másságomat, de őszintén nem sok bátorságom volt, úgy döntöttem, megvárom a legjobb pillanatot! Pár hét múlva mentek nyaralni és megünnepelni a házassági évfordulójukat! Itt volt az alkalom és úgy döntöttem elmondom, ha hazajönnek. De sajnos többet nem jöttek haza! Autóbalesetük volt és apám az autóban, édesanyám a kórházban halt bele sérüléseibe. Ekkor nagyon összetörtem és magamba zuhantam. Lejött értem a nagynéném, aki magával szeretett volna vinni, de én nem akartam menni. Ott volt a párom és nem mondhattam el senkinek. Ő volt, aki mellettem maradt és mindenben segített. 5 hónap telt el a szüleim halála óta. A szívem napról-napra majd megszakadt. Egy nap, mikor a párom átment a haverjaihoz dobott egy SMS-t, hogy másnap felugrik és elmegyünk moziba. De nem jött. Majd csörgött a telefon és a barátom testvére volt az. Azt mondta azonnal lejön hozzám, ne mozduljak. Tudtam, hogy valami van, de nem mertem gondolni semmire, mert így is darabokban voltam. De megtudtam, hogy az az ember, akit a páromnak tudtam, túladagolásban meghalt. Drogozott. Ekkor jött el az a pillanat, amikor leszállt a köd! Lementem a boltba, vettem egy fél liter pálinkát lementem a -10, -15 fokos Duna partra, megittam és beleugrottam a Dunába. A többit a kórházból tudom: Szemben voltak horgászok és hiába volt este és sötét látták, hogy beleugrottam. Hívták a mentőket és kihúztak. Ezután pár hónapot eltöltöttem a kórházban. Mikor kijöhettem, a nagynéném magával hozott egy másik városba, hogy kezdjek új életet. Ez nekem annyit jelentett, hogy ott a nagymamám aki potenciális segítség nekem, mert szívgyógyszereket szedett. Szóval meglátogattam és elszedtem az összes gyógyszerét. De sajnos mikor eljöttem, pont idő volt neki, és nem találta a gyógyszereit, ezért szólt a nénémnek, aki a fiának. Én hazatértem és beszedtem az összeset. Magamra zártam a szoba ajtaját, de a tesóm betörte. Kórházba kerültem és kimosták a gyomromat. Majd újabb hónapokat tölthettem a kórházban. Ezek után összeszedtem magam és nem tettem meg többet, de sokat járt a gondolataimban. Eltelt pár év és 22 éves lettem. Megismertem egy srácot internetes társkeresőben és nagyon sokáig csak leveleztünk, tünedeztünk. Nagyon megszerettem és eldöntöttük, hogy találkozunk. Felmentem hát Pestre és vártam, de nem jött... Azt gondoltam, biztos olyan ronda vagyok, hogy jobbnak látta nem is odajönni hozzám. De a múlt az kísért. Nem sokkal rá az édesanyja felhívott és közölte velem, hogy a fia szobájában megtalálták a levelemet és ebből tudták meg, hogy meleg. Az anya össze volt törve és alig tudott beszélni. Ekkor tudtam meg, hogy meghalt, mert elütötte egy autó, mikor feltehetőleg hozzám sietett… Újra összeomlottam, de nem tehettem semmit. A szívem darabokban van a mai napig és tudom, hogy én már soha többet nem lehetek boldog! Hogy meddig élek még azt magam sem tudom, de lehet, hogy a 25. életévemet már nem élem meg. Minden nap megfordul bennem a szándék. Sajnos napok óta ismét az életem földje szélén, az árokparton üldögélek és hogy mikor úszom bele a véget jelentő folyóba? Azt sajnos nem tudom…Hát ez vagyok én… (A cikket beküldte: Janeszka)
|