Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: A psziché titkai

Élet a méheltávolítás után

Elsősorban olyan nők tapasztalatait várom, akik átestek ezen a műtéten és sikeresen feldolgozták a történteket és az ezzel járó ürességet.
Először is fontosnak tartom leszögezni, hogy eszemben sincs "önsajnálatban dagonyázni". Erős, céltudatos nő vagyok. Az életem minden területén sikeresen kontroll alatt tartottam mindent.


Mígnem... életem legszebb napján jött a törés és kicsúszott a kezemből az irányítás. Az a nap a lányom születésének napja volt. Csodálatos, komplikációktól mentes terhesség után hosszú és nagyon nehéz szülésem volt. Ám nem lett volna semmi gond, ha a szülészorvosom (akit ezek után nem szívesen nevezek orvosnak) nem vét elemi hibát. Nem akarok a részletekről írni, a lényeg az, hogy hajszál híján belehaltunk mindketten a vérmérgezésbe.
Két hét után saját magam árnyékaként arra ébredtem az intenzív osztályon, hogy csövek lógnak belőlem minden lehetséges helyen és fogalmam sincs róla hol vagyok és miért. És még hátra volt a java: mikor közölték velem, hogy az életem megmentése érdekében kipakoltak...

Azóta több mint 3 év telt el. Sokféle érzést megéltem ezzel kapcsolatban: az el nem fogadást, elkeseredettséget, dühöt, haragot, aztán a belenyugvást is. Mindig igyekeztem azonban kordában tartani ezeket az érzelmeket, mert fontos volt számomra, hogy a gyermekem ne érzékelje a lelkemben dúló harcokat. És szerencsére ez sikerült is, nyugodt, boldog és kiegyensúlyozott. Így aztán a vívódásaim az éjszakákra korlátozódtak. Nem tudtam aludni, gyakran még gyógyszerekkel sem, ha meg mégis, akkor rémálmaim voltak. Ezeken már sikeresen túl vagyok, már altatót sem szedek. Túl vagyok azon is, hogy nagy ívben elkerüljem az állapotos nőket, bár nagyon irigylem őket. Már nem váltok csatornát mikor egy állapotos celeb nyilatkozik. És már nem hibáztatom saját magam sem... Szóval azt hiszem sokat haladtam.

Mégis, időnként elfog a szomorúság, és mérhetetlenül vágyakozom arra, ami már nem lehetséges: még egy gyermekre, akit ÉN hordhatok ki. Ilyenkor úgy érzem zuhanok menthetetlenül, és gyűlölöm magam, hogy még mindig itt tartok, hogy egy helyben tipródok, és hogy nem lehetek ennyire idióta, amiért nem tudok továbblépni.
Szeretném tudni vajon mennyi idő kell még mire végre továbbléphetek, mire újra értékelni tudom magam nőként, mikor nem érzem már azt a fullasztó érzést, hogy kevesebb vagyok mint mások. Mert valahol mégis csak pontot kell tenni a végére.
De egyáltalán lehetséges ez? Eljön valaha az a nap, mikor kijelenthetem, hogy túl vagyok rajta?
Bár mindig hittem abban, hogy mindenki akkora terhet kap, amekkorát még elbír, mert a sors már csak ilyen kegyetlen.

Lehet, hogy másoknak ezek pitiáner problémáknak tűnnek, de egyáltalán nem azok. Mikor folyton szembesítenek a gondoddal ilyen ártalmatlan kérdéseket feltéve, hogy : mikor jön a második baba? Ettől ugyan már nem merevedek le, hanem mosolyogva azt hazudom, hogy nem akarok több gyereket. A másik általam gyűlölt kijelentés: örülj neki, hogy legalább egy van. Könyörgöm, persze, hogy örülök neki!!! De ettől még kínoz, hogy nem én döntöttem úgy, hogy ne legyen több. És ebből adódik még egy kérdés: vajon mikor és hogyan mondjam el a lányomnak, hogy miért nem születik kistestvére? Mert hamarosan eljön az idő, hogy felteszi ezeket a kérdéseket. Nem akarok hazudozni neki, tehát valamennyit el kell mondanom de szeretnék minél kevesebbet. A teljes igazság hosszú-hosszú évekig ráér még...
Annyi érzés kavarog bennem, de úgy érzem, a lényeget leírtam, és aki hasonló cipőben jár mint én, az tudja miről beszélek. Szóval, kedves nőtársaim, segítsetek kérlek tanácsokkal és tapasztalatokkal, hátha előrébb juthatok.
(A cikket beküldte: szöszi&eszes)



A szeretet ereje 2. rész
Egy nagyon szép élményben volt részünk nekem és a fiataloknak ma délelőtt. Ilyen csodálatos fellépésünk még sohasem volt. A tánccsoportban 8 lány van és most egy lány táncot vittünk, mivel a táncos fiuknak dolgozniuk kellett. Úgy gondoltam leírom ezt a különleges... »

Szeretlek Nyunyuka, nagyon!
Egy történet arról, hogyan lehet egy ismerkedésből igaz Szerelem. Nagyon nagy baj, hogy ilyen esetekben mindig a rossz tulajdonságok, a hibák kerülnek előtérbe,holott a csodálatos és gyönyörű dolgoknak kellene. »





Minden jog fenntartva © 2018, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.