Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egy kis ezotéria

"Elengedés”

"Később arra révedt, hogy állig betakarva, elöl összekulcsolt kézzel, hanyatt fekszik, ahogy imádkozni szokott és mélységes mély alkuban van… majd, mint aki kész az alkura, így szólt ahhoz a valakihez:
- Jó. Akkor legyen úgy, ahogy a maminak a legjobb.
Fentről látta magát. Ott feküdt hanyatt, összekulcsolt kézzel… mosolygott. Körötte szivárványszín felhők úsztak lomhán."


"elengedés"

Mami akkor már négy napja gépeken életben tartva létezett. Mindennap látogatták, és ő iszonyú sebességgel forgatta a gondolatait akörül, hogy mi lesz a teendő, ha kijön majd a kórházból és mi mindenre lesz szükség az ápolásához.
Sohasem hallotta meg a kórháziak válaszát eddig, amint azt kérdezte:
- Van javulás?
Ám most, azaz angyali, fiatal teremtés, aki azon a napon volt ügyeletben, megállt előtte, gyengéden megérintette a karját és megvárta, míg a tekintetét biztosan birtokolhatta az övével, majd csendesen ezt mondta:
- Nem lesz jobban. De… várja magát… beszéljen hozzá.
Gépiesen az ágyhoz ment. Leült az ágy melletti székre. Bénultan nézte hol a pittyegő, zöld fényekkel vibráló gépet, hol a mami arcát. Megszűnt minden.
- Szeretlek… mind szeretünk. – mondta halkan. A gép csak monoton pittyegett. – Gyere haza, mami! – szólt, de a torka elszorult… már inkább csak lehelte a szavait. A gép hangja ekkor már zakatolásként hangzott. Mintha egy zajos gépterembe került volna. Minden zöld fénybe burkolózott. – Gyere haza, mint eddig mindig. Tudod milyen boldog voltam legutóbb is. Szeretlek! – szólt immár hang nélkül. Csend… semmi válasz csak zöld fényesség… - Ez a gép… - folytatta odaát a mondandóját. - ez a szörnyű cső… Mami! Ez nem lehet a sorsod. Gyere haza…! Kérlek!… Segítek. Többé soha sem megyek az üzlet után, soha… csak neked fogok segíteni… tudod, mint amikor tüdőgyulladásod volt… adok mindig gyógyszert, megigazítom az ágyad, főzök, mosok… felolvasok. Csak szólj hozzám, kérlek! Kérlek!
- … … … … … - hallhatta.
- Az nem lehet. Haza kell jönnöd! – tört ki belőle a csend hangjain a hangtalan kétségbeesés.
- Ne gonoszkodj velem! – mondta, de ezt már alig hallhatóan. A gép hirtelen más ritmusban adta ki hangjait. Ijesztően… Mintha dühöt árasztana magából? Igen. Dühöt. Rátekintett a monitorra. Nem ismerte a gépen futó görbék értelmét, mégis érezte valami rossz történt. Szégyent érzett. – Megbántottalak… bocsáss meg! – gondolta miközben lehajtott fejjel, görnyedten ült. Majd szétnézett, lassan felállt és a férjével együtt elindult haza.
– "Nem lesz jobban." – hallotta ismét a kíméletlen igazság hangjait, ahogy az ajtóból tétován visszafordulva a mamira pillantott.
Nem sírt. Nem tudott. Akkor már sok éve. A világ, amit oly nagy energiaveszteséggel már majdnem teljesen felépített, egy pillanat alatt omlott össze, mert ami e világnak az alapja volt, most megszűnt létezni. A benne lévő görcs szorítása elképzelhetetlenül felerősödött. Már nem pörögtek a gondolatai, bent halálos csönd honolt, a kristálytiszta félelem csöndje. Mint amikor a hisztigörcstől sújtott kisgyereket szorosan leszorítják, mozgásában teljesen megakadályozzák, lelkét úgy kötötte gúzsba a felismerés. Az, amit mindvégig tudott, amit mindeddig mégsem akart tudni.
Szégyent is érzett, mert már nem volt biztos abban sem, hogy ez az irgalmatlan feszültséggel együttesen jelentkező belső csönd nem-e az ápolás hatalmas terhének megszűnése feletti örömét takarja. Nem mert felszabadulni.
Estére a csendes őrület határaira sodródott.
Éjszaka erősen forgolódott, hánykolódott, az alvásnak csupán a közelébe sikerül keverednie. Az álom igazi nyugalma elkerülte.
Később arra révedt, hogy állig betakarva, elöl összekulcsolt kézzel, hanyatt fekszik, ahogy imádkozni szokott és mélységes mély alkuban van… majd, mint aki kész az alkura, így szólt ahhoz a valakihez:
- Jó. Akkor legyen úgy, ahogy a maminak a legjobb.
Fentről látta magát. Ott feküdt hanyatt, összekulcsolt kézzel… mosolygott. Körötte szivárványszín felhők úsztak lomhán. Az egész szobát betöltötték. Látta, amint a párja a másik oldalára fordul. Melegséget… izzó szeretetet érzett, ami teljesen körbefonta, miközben többen beszéltek hozzá. A szavak ugyanígy érintették és fogták körbe. Földöntúli boldogság töltötte el.
Sírt. Úgy, olyan mély őszinteséggel, oly szabadon, ahogy csak gyerekként képes sírni az ember. A könnyei átmosták a teljes lelkét. Összekulcsolt kezeit szétnyitotta. Kézfejével lanyhán letörölte könnyeit, mint egy szájbiggyesztő, maszatos kisgyerek és az oldalára fordult. Ezután végtelen nyugalomban aludt reggelig és mindennél pontosabban tudta, hogy pontban fél hétkor fog megszólalni a telefon. Ekkor közlik majd a szomorú hírt a kórházból.
Reggel fél hétkor pontban megszólalt a telefon… a mami elment.
Teljes nyugalmat érzett.

Az "álom" okozta nyugalom ugyan kitartott még egy ideig, és lassította a fájdalom visszaköltözését, de a hamvasztásos temetés külön búcsúztatással hosszadalmas. Kínzóan az. Keserves időszak következett. Mind megszenvedték, s talán sokkal erőteljesebben hatott volna, ha nem kapnak odaátról ilyen fajta segítséget szinte folyamatosan, amit ő oly régen, olyan jól ismert.
(A cikket beküldte: Lhara)



Ültess minél több virágot!
Azt figyeltem meg a környezetemben, hogy egyre többen szeretnek kertészkedni. Még azok is, akik nem kertes házban laknak, teraszukra, vagy ha más nem odabent a polcokra, esetleg a szoba egyik-másik szegletébe egy-egy szép virágot tesznek, hogy ez a kis apró élet... »

Tél
Sűrű köd takarja már egy ideje a tájat. Csak csend és magány. Az utcán egy macska tanácstalanul méregeti az út menti tócsákat, azon vacillál, ugorjon vagy ne ugorjon a túloldalra. Aztán mégiscsak ugrik, amikor meglát közeledni. Csöpög minden a nyirkos ködös a... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.