Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

Egyszer volt...

A Halál nem válogat, és nem kérdezi soha, mit szeretnénk: menni vagy maradni. A Halál jön, választ, s ha egyszer kiválasztott, semmit sem tehetünk. Az emberben nem marad más, csak a remény. A remény és a hit, hogy Odaát minden jobb lesz...A Halál nem válogat, és nem kérdezi soha, mit szeretnénk: menni vagy maradni. A Halál jön, választ, s ha egyszer kiválasztott, semmit sem tehetünk. Az emberben nem marad más, csak a remény. A remény és a hit, hogy Odaát minden jobb lesz...

Az én történetem már vagy 9 éve kezdődött. Akkor ballagtam az általános iskolából. Kezdetnek elmondanám, hogy a mi családunk (apa, anya, és húgom) egy boldog család volt. Én az akkor még általános iskolás húgommal, éltem a gyerekek gondtalan életét. Anyának és apának jó kis munkahelye volt. Apa vezető beosztásban volt ott. Nagy családi házunk volt egy kis faluban, amit apuék a két kezükkel építettek. Egyszóval, ahogy már írtam, BOLDOGOK voltunk.
Boldogok, egészen egy szép tavaszi napig, amikor is a munkahelyeken szokásos kötelező tüdőszűrő vizsgálatról apának meg nem jött az eredménye.
Visszahívták egy kontrollra megyei kórházba. Tűkön ültünk és egymást nyugtattuk, hogy nem lesz semmi baj. (Hozzáteszem, apa apukája prosztatarákban halt meg, anyukája agydaganatban. Anya apukája gégerákban, anyukája agyvérzésben halt meg.) Szóval a rák bent van a génjeinkben.
Igen bent van, és bent is volt apában is. Hideg zuhany: apa tüdőrákos. . . Úristen, dehát hogyan, miért, miért ő?! Nem is dohányzott, nem ivott, egészséges életet élt.
Csak a miértek voltak. Aztán az orvos lesújtó diagnózisa: nem műthető, kb. 3-4 hónapot ad neki. Egy világ omlott össze bennünk. De apa tartotta magát. Erős volt, nem mutatott ki semmit. Tovább dolgozott a munkahelyén, mindemellett kemora járt, havonta, több mint egy évig, csak eltelt egy év, eltelt két év, apa állapota egyre csak romlott, és akkor még egy csapás: áttétek a májon, a veséjén. Azt is elkezdték kezelni, vagy szinten tartani, már nem is tudom igazán. Szinte minden alternatív gyógymódot kipróbált apa. Nem mondom, hogy haszontalanul, mert több mint 4 évig bírta…
Olyan erős volt, soha nem mondta, hogy rosszul van, vagy fáj valamije, annyira jól titkolta. Pedig félt, félt a haláltól, félt attól, hogy mi lesz anyával, meg a két kiskorú gyerekkel.
De emelt fővel viselte a betegségét. Pedig a rák szinte felfalta, a szó szoros értelmében. Egy erős, 120 kg-os férfiből négy év leforgása alatt egy 60 kg-os csontsovány beteg ember lett. És mi végignéztük, ahogy apa évről-évre épül le.
Aztán egy napon befulladt, és bekerült a Városi Kórházba (elfekvő részre). Próbálták menteni a menthetetlent, én akkor még mindig szinte fel sem fogtam, hogy apa haldoklik. Mindennap bejártunk hozzá a kórházba, aztán az életének utolsó hetében félig kómaszerű állapotba került, magánál is volt meg nem is. Anyánál ez betette a kaput, nem tudott hozzá bemenni többé. Nagyon haragudtam rá emiatt. Elmondani sem tudom mennyire. . .
Aztán 2005. június 14-én hajnali 5 órakor csörgött a telefonom: Apa meghalt. A kórházból hívtak.
4 évig küzdött a rákkal. Pont a szóbeli érettségim előtti héten halt meg. Kész voltam. De anya még készebb. Elindultunk a lejtőn. A család kasszája szinte teljesen kiürült, apa betegsége minden pénzt felemésztett. Anya teljesen elhagyta magát. Otthagyta a munkahelyét és csak feküdt otthon, depressziós lett. Annyira haragudtam rá, hogy ezt csinálja. Volt két lánya, igaz én már 18 éves voltam, de a húgom még kiskorú volt. És különben menni akartam főiskolára. De persze nem tudtam. El kellett mennem dolgozni, hogy valamiből meg tudjunk élni. És a tesóm is kijárja a szakközepet. És anya csak feküdt, és feküdt és tiszta depi volt. Senkire nem hallgatott. Még az orvosra sem.
Aztán 2006 januárjában egyik este begörcsölt a lába, nagyon sírt. Rohammentőt hívtunk, tudtam, hogy nagy a baj. Érszűkületet kapott a lába. Még az este folyamán azonnal megműtötték, de sajnos le kellett vágni a lábfejét. Az orvos szerint a sok fekvés okozta a bajt, mert anya lába amúgy is visszeres volt. Anya ezt már végképp nem tudta feldolgozni. Február 13-án este 6-kor telefont kaptam: az orvosok állítása szerint csendben elaludt. Anya is meghalt. 8 hónap alatt meghaltak mindketten. Anya belebetegedett apa halálába.
Nem tudom, lehet, hogy buta vagyok, de nagyon haragszom rá. (Persze nagyon-nagyon szeretem is.) Neki nem kellett volna meghalnia. Erősnek kellett volna lennie értem és a húgomért. De nem volt az. Nagyon szerette apát, és utánament.
Amikor anya kórházba került, ismerkedtem meg a férjemmel. Egy helyen dolgoztunk. Első látásra beleszerettem. Isten küldte őt nekem, hogy segítsen, és mellettem legyen. Így is lett, sokat segített nekem ő is és a családja is. De ebbe most nem megyek bele.
A haláluk óta eltelt 5 év, apa holnap lenne 49 éves. Annyira fiatal volt. 44 évesen halt meg, anya pedig 39 volt.
Lassan 3 éve, hogy megszületett első kislányom, fél éve pedig a második. A nagyobbik kislányom annyira hasonlít apára.
Úgy szerette volna megérni azt, hogy unokája szülessen. Sajnos nem sikerült, de mindig viszek a temetőbe a sírjukra friss képet a lányokról.
Tudom, hogy onnan fentről vigyáznak ránk.
(A cikket beküldte: Greece02)



Életcél!
Kellenek a célok az életbe. Persze oda kell figyelni, hogy az a cél mi is pontosan. Nem elég tűzön-vízen át megvalósítani valamit, mert ha igazából nem a mi utunkon van, és nem saját magunkért akarjuk, hanem mert az mondták, vagy azt várják el, akkor nem fogja... »

Mennyei prófécia
A Mennyei Felismerések Az Első Felismerés A kritikus tömeg Az Első Felismerés kimondja, hogy az emberi kultúrában spirituális ébredés megy végbe: elérte a kritikus értéket azoknak az embereknek a tömege, akik életüket spirituális fejlődésnek tekintik,... »





Minden jog fenntartva © 2018, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.