Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

Egy réges-régi történet

Gyerekkorom óta végig kísérte életemet ez a régi családi történet.
Édesanyám féltestvére volt az érintett fél. Azt, hogy féltestvérek, nagyon sokáig nem is tudtam. Igazán szerető testvérek voltak. (Akkori szokás szerint édesanyám magázta a nővérét. Ma már azt is furcsának tartjuk, ha egy-két középkorú ember magázza a szüleit...)


Néném 10 évvel volt idősebb édesanyámnál. Néném lánya pedig 10 évvel volt fiatalabb édesanyámnál. Ilyen érdekesen alakult.
A történet, amit el szerettem volna mesélni, akkor történt, 1936-ban, amikor a néném kislánya 3 éves volt. Minden időkben romlottak meg házasságok. Nénémmel is ez történt. Nem lett volna baj, ha nincs a kislány. Az apa nem adta a gyereket, sőt bírósághoz is fordult ez ügyben. Néném hazaköltözött a szülői házhoz és zokogva mesélte el, hogy perre mennek a gyerek miatt. Nagyapám cseléd volt, nem volt pénze ügyvédre. A másik családnak tellett rá.
Már egészen idős volt a Néném, amikor elmesélte, mennyire nem szerette az anyósa. Amikor a kisbabája megszületett, nem kapott olyan anyagot, amiből pelenkát készítettek anno, azt mondta az anyósa, "van elég alsószoknyád, csináljál abból!" Abban az időben vidéken még javában bő szoknyás/alsószoknyás viselet volt a jellemző. Így aztán a legfehérebb, finom vászon alsószoknyáit készítette el pelenkának, a kisbaba részére.
Hasonló körülmények között telt el 3 év. Még a férjét is sikerült az anyósának ellene hangolnia. Nem volt becsülete új családjában. Egy esetben már kérte (nevelő)édesapját, hadd menjen haza a kislánnyal. Nem így működtek akkoriban a dolgok. Édesapja fájó szívvel kérte, hogy tűrjön, majd csak jó irányba kanyarodnak a dolgok. Akkor este hazakísérte a lányát és elbeszélgetett nászurával/nászasszonyával, hogy nem viselkedhetnek így a fiatalasszonnyal. Nyílt titok lévén azok megígérték, hogy ezután másként lesz... De ott volt a sértett büszkeség! Méginkább lehetetlenné tették Néném életét. Végül összepakolta a legszükségesebb holmijait és egy este sírva, zokogva, a kislánnyal hazament a szülői házba. Nagyapám kemény ember volt. Benne is volt büszkeség. Néném mellé állt. Amikor aztán másnap az új családja eljött érte, nagyapám nem engedte el velük. Bírósággal fenyegetőztek és hogy elveszik tőle a kislányt. Egyszer csak jött az idézés a bíróságról válóper és gyermek elhelyezése tárgyában. Nagyapám befogta a szekérbe a lovakat és elment Nénémmel a tárgyalásra. Be nem engedték. Ő nem volt megidézve. Véget nem érően hosszúnak tűnő idő múlva nyílt a tárgyalóterem ajtaja, Néném halott sápadtan, zokogva tántorgott ki rajta. Nagyapám átkarolta, szegény Néném csak azt tudta hajtogatni: - Elveszik tőlem a gyereket...!
Úgy is lett. A meghatározott idő letelte előtti napom megjelentek a kislányért. Néném a haját tépte, amikor elvitték. Arról nem mesélt nekem, hogy akkoriban is kellet-e gyermektartást fizetni, de láthatási joga volt a pert vesztett félnek.
Telt-múlt az idő, Nénémnek új férje lett, a kislány nagylánnyá nőtt. Nem volt felhőtlen a kapcsolat anya és lánya között. Hiába szerette a néném a lányát, hiába szerették az új házasságból született öccsei, bizony előfordult, hogy mások előtt jelentette ki, neki nem a néném az édesanyja, hanem apja új felesége. (Ott is született egy öccse.) Egy ilyen kis faluban hamar a fülébe jutott Nénémnek, hogy mit beszél a lánya. Fájt neki nagyon. Amikor férjhez ment, 1953. nyarán, a lakodalmat közösen tartotta meg a két család. 1954-ben megszületett a kislánya. Néném nagymama lett. Lehetőségükhöz képest mindent megvettek a babának. Rendeződni látszottak a dolgok. Megszületett második unoka is, ő fiú lett. A gyerekek megszokták, hogy nekik nem két, 3 mamájuk van. Az mégis csak előnyösebb, ha többen szeretik őket. A vékonyka cérnaszál, ami összekötötte anyát (Nénémet) és lányát, akkor látszott végleg elszakadni, amikor Néném férje a 70-es évek elején meghalt. Követelte, hogy neki is fizessenek "apai" részt örökség gyanánt. Miután ez nem valósulhatott meg, onnan kezdve Néném 2003-ban bekövetkezett haláláig nem állt szóba vele a lánya, az unokákat is elidegenítette nagyanyjuktól. Minden alkalmat megragadott, hogy mindennek elmondja szülőanyját. Neki magának azt üzente, "addig éljen, amíg bele nem fér egy fél dióhéjba!"
Az idő felette is eljárt. Elmúlt már 82 éves. Egészsége nem romlott meg jobban, mint ahogy más ilyen korú embernek. Lábfájós. Epésen jegyezte meg, "nem örököltem más anyámtól, mint a lábfájásomat... De ott rothadjon, ahol van!"
Egy évvel vagyok fiatalabb, mint a lánya... Hiába lettem azóta 60 éves, hiába érdemelné meg, nem tudok tiszteletlennek lenni vele. A saját férjével sem bánt tisztességesen. Amikor végül eltemette, akkor nevetséges volt, ahogy azon sopánkodott, "sógorod nélkül már milyen az élet?!" Igaz. A harmadiknak született fiával és annak családjával él. A fiatalok nem igazán hagyják "kibontakozni", meg van mindene, de bele nem szólhat semmibe.

Drága Édesanyámmal is számtalanszor bántóan viselkedett. Megérdemelné, hogy egyszer azt mondjam neki: ne siessen annyira halni, hisz' nem fér még bele egy fél dióhéjba!
Sokszor ott van a nyelvem hegyén, de nincs szívem megbántani ezt az öregasszonyt.
(A cikket beküldte: Rozália)



Az élet igazi oldala
- Ide te többet be nem jöhetsz. Ferikénk himlős lett az éjjel. Te terhes vagy, nem szabad kockáztatnod a kicsid életét egy fertőzéssel. Maradj kint, kérlek. Ez egy rövid részlet abból az írásból, amit szeretnék elolvastatni Veletek. Igazi, megtörtént eset, de... »

Születésed napjától is függ a sorsod
Az asztrológia meglátása szerint, már a születésünk pillanatában számos dolog eldől életutunkkal kapcsolatban. Sorsunkkal összefüggésben adatokat kaphatunk születési napunkból is. »





Minden jog fenntartva © 2020, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.