Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: A psziché titkai

Aranyló Ősz

Sétálok lassan, öregesen a temetőkertben. Az aranyló avar zizeg a lépteim alatt, de nem bántó, inkább zene füleimnek.
Micsoda csend és nyugalom, sehol egy lélek, vagy itt van csak igazán sok megtért lélek.


Ősszel születtem és nagyon szeretem az őszt, na nem a lucskos, esős, sáros őszt, hanem ezt a ragyogót, ami csodálatos színeket fest, lemásolhatatlan hangulatot árasztva, minden benne van a sárguló levelek illatában.
Benne van a születő és elhunyó lélek is.
A természet csodálatos körforgása, ahogy az életünk is: születünk, élünk és meghalunk.
Milyen könnyű ezt kimondani, de felfogni nem tudjuk, miért kell itt hagyni mindent, ezt a gyönyörű ragyogó őszt vagy épp a nyíló természetet tavasszal.
Az erdőkből hallom a szarvasbőgést, körülöttem az aranyló levelek, a nap már csak halványan melegít.
Minden aludni készül.
Miért nem tudunk mi emberek ebbe belenyugodni, hogy el kell mennünk innen, hogy csak kölcsönbe kaptuk az életünk?
És vár még valami, amit nem ismerünk, mégis azt gondoljuk, nem lehet vége, hogy csak megáll a szív, elhal a lélegzet és semmivé leszünk.

Sétálok a sírok között és belegondolok, ki milyen ember lehetett, vajon boldog volt itt? Vagy jobb neki odaát, ahol mi még nem jártunk?
Nézem a márvány sírkő feliratot, ő nem volt még 20 sem, miért ment el, ilyen korán?
Mi dolga volt itt, amit olyan korán teljesített?
És miért vagyok még itt én 70 évesen?
Talán még mindig van valami dolgom?
Meglehet, az Istennek még feladata van számomra.
Hiszem is, nem is, mégis jó, hogy itt vagyok.
Az unokáim mosolya éltet, az ő céljaik az enyémek is, és ujjongva hallgatom a vizsgaidőszak végén, hogy - MEGVAN Mama! Sikerült!
És ha a kicsik azt mondják: - Mama, én hercegnő leszek, ha nagy leszek, mert azok gazdagok és királyfi a férjük.
Lassan szívesen nézek meséket, és kabala macit hordok magamnál, kezdek hozzájuk hasonlítani, de nem baj, élvezem, hogy újra gyerek lelkem van.
A ragyogó ősz ezt juttatta az eszembe, és jó, hogy kijöttem ide gondolkodni.
Leülök apám sírja mellé és visszagondolok, gyerek voltam még, őt mégis megőriztem emlékeimben, tisztán, mint a reggeli harmatot.
Szeressétek a sárguló leveleket és sétáljatok ki a temetőbe, és ne csak halottak napján.
(A cikket beküldte: joanna51)



Egy mosoly
Az írásban megtaláltam önmagam. Eddigi életem során is mindig írtam, csak fejben... Majd papírra vetettem. Ki tudja? Talán egyszer majd sikeres lehetek benne. Remélem! Következő írásomban, arról lesz szó, hogy nem minden az, aminek látszik, vagy amit várunk. »

Halló, Édes!
A szerelmemhez utaztam a hétvégén. Mondhatni vakrandi volt a miénk is, anno... milyen rég is volt már az első... A buszsofőr az egyik állomáson kimondta a jelszót: - Tíz percet várakozunk! Nosza kaptam magam és elszáguldottam a toalettre. Visszafelé... »





Minden jog fenntartva © 2018, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.