|
Kategória: Testünk, lelkünk dolgai Amikor a hírnév beszél...Ez a kis történet velem esett meg, még általános iskolás koromban. Őszintén megmondom, mély nyomot, mély sebet hagyott bennem.Sok cikkem van, aki olvasgatja őket tudja, igyekszem nem értelmetlen dolgokról írni. Nagyon jól esik kiírni magamból a bánatom, vagy épp a boldogságom. Ez utóbbi, most inkább egy bánatomról szól. Elöljáróban talán elég annyi, hogy mindkét szülőm már akkor nagyon csúnyán ivott, volt is gondom belőle rendesen. Általános 5., 6. osztályába járhattam akkor. Volt egy barátnőm, nevezzük most Beának. (Nem szeretném a rendes nevét írni.) Bea és én nagyon jó barátnők voltunk, ebben az időszakban szükségem is volt egy jó barátra, aki megért, akivel beszélgethetek. Sosem vártam tőle semmit, ő hogy is mondjam, jobb módú volt, mint én. Néha elhívott hozzájuk egy-egy délutánra, örömmel mentem vele, elvoltunk, megosztottuk egymással minden kis titkunkat. Én tudtam róla, hogy ő nagyon szerelmes egy fiúba (nevezzük őt most Balázsnak). A fiú idősebb volt jóval nála. Természetesen nem lehetett köztük semmi, de Bea nagyon szerette Balázst. Olyannyira, hogy egy idő után elkezdett dohányozni, aztán sutyiba inni is. Én hiába mondtam neki hogy ne csinálja, baj lesz belőle, ha a szülei megtudják, és nem érdemli meg az a fiú, hogy miatta akarjon ekkora lánynak tűnni. Egy jó ideig ezt csinálta. Aztán egy szép nap mentem iskolába, de Bea nem úgy viselkedett velem, ahogyan szokott. Került engem. Nekem fogalmam nem volt róla, hogy mit tettem. Pár nap eltelt így, aztán a végén már nem bírtam és odamentem hozzá, mondja meg, mi a baja velem, hogyha megbántottam valamivel, nagyon sajnálom, nem volt szándékos. Kiderült a baj. A szülei előtt lebukott az ivással. És a szülei, lévén hogy az én szüleim alkoholisták, azt hitték, hogy én viszem bele a rosszba, így megtiltották, hogy velem barátkozzon. Mondanom sem kell, hogy mennyire lesújtott a hír, nem volt nekem elég a szüleimet nézni minden nap, ahogy marakodnak, akkor még ez is... Ráadásnak, az anyukája a többi szülőnek is szólt, hogy ne engedjék a kis csemetéjüket velem barátkozni... Sokáig csak sírtam. Nem tudtam felfogni, mi ez az egész. Onnantól kezdve megszakadt a barátságunk Beával, sőt, utáltuk egymást. Most, húsz évesen jutottam el odáig, hogy írtam neki, hogy a múlt az a múlt, tegyünk rá pontot. Elfogadta ő is, jól zárult le az egész téma, engem mégsem hagy nyugodni, vagyis inkább nagyon fáj a mai napig is, hogy hogyan hihette ezt az édesanyja rólam... Megpecsételt úgy, hogy nem ismert engem, láttam otthon eleget a pia miatt, a mai napig nem iszom alkoholt, nagyon ritkán, ha barátokkal vagyunk. Nos, elgondolkodtató történet számomra, a tanulságot levontam belőle és igyekeztem új barátokat keresni, akik nem a szüleim révén fognak engem megpecsételni mindenféle butasággal. Köszönöm annak, aki elolvasta a cikkemet. (A cikket beküldte: Arianne113)
|