Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egy kis ezotéria

Álom-átjáró

Bizonyára nem vagyok az egyedüli emberi lény, akinek van visszatérő álma. Az is valószínű, hogy vannak, akiknek több is akad, mint ahogy nekem.
Akár válogathatok is, hogy melyik "leiratával" kínáljam meg a csemegézni vágyó olvasóim. Most fogadjátok szeretettel az egyik legmakacsabbul ragaszkodót, mely életem végigkísérve, fejlődve mutatott rá egyik legfontosabb felismerésemre.


Álom-átjáró

Látom. Nem először… Hányszor is?… A szőke, hosszú hajat és a csontszín „menyasszonyi”(?) ruhát fújja a szél. A reggeli nap aranyban fürdeti. A széttárt karok tenyérrel előre, rézsútosan.
A szemek lassan az égre emelkednek. A vállak taszíttatnak, a fej hátra lendül, a test íjként feszül, mereven előre dől.
Zuhanás… lassú zuhanás, közöny. Balról a kőfal barnásszürke. Lent üdezöld a fű, a távolban méregzöld kerettel… Apró hófehér bárányok(?) a sötétzöld előtt a fűben.
Béke, körben csendes, simogató suhogás. A zöld fű egyre közelebb. Vízszintes zuhanás… majd lassan ívben felfelé zuhanó siklás.
Végtelen nyugalom. Eleven színek, tiszta kontúrok, egyszerű formák. Naiv festő az Úr. Már-már infantilis. Csontszín „menyasszonyi”(?) ruhám ujja suhogó szárny. Hófehér. Vakító… fényes. Lassan hullámzik mellettem. Emelkedem. Boldog vagyok.
A látvány lenyűgöz. Mennybéli táj. Hív a távol. - Szállok már… várj. Ez szép! Ez tündöklő! Jaj! Megint zuhanok.
- Persze. – nevetek. – Koncentrálnom kell. Csak akkor repülhetek. – hiszem. Még siklom. Lábaim érintik a zöld füvet. Taposom, mint elrugaszkodó madár a tó vizét.
Szárnyaim erőlködve csapkodnak. Levegőt sem veszek. Emelkedem, süllyedek. – Koncentrálnom kell. Csak akkor repülhetek.
Emelkedem. A látvány ismét lenyűgöz… zuhanok.
Látom. A kőfal alján természetellenes helyzetű tagokkal fekvő tetem. A szőke, hosszú hajat és a csontszín „menyasszonyi”(?) ruhát többé nem fújja a szél. A halovány arc lehunyt szemein kéklik a héj. Megadás, átadás…
Az ólom köntös immár a földé, az enyészeté. Legyen áldott a távozás.
Siklok fel… a Fény felé.
(A cikket beküldte: Lhara)



Út önmagunk felé: gondolatok az egoról
Ha megkérdezlek: "Ki vagy Te?", vajon mit válaszolsz? Megmondod a neved, mesélsz a családodról, a munkádról, a neveltetésedről. Én pedig azt mondom: ez nem Te vagy. Amit elmeséltél, az a változó, a forma. De mi a tartalom? Ki vagy Te valójában? »

Akarom, de mikor?
Akarjuk, vagy mégsem? Ismerős ez a dilemma, ha az akarat már megvan, már csak az időpont a kérdés: mikor? Mi az alkalmas időpont egy fontos lépéshez? Honnan tudjuk, hogy érdemes a döntésre várni? Egyáltalán mire várunk? Amit igazán akarunk...? »





Minden jog fenntartva © 2019, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.