Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Szerelem

A Valentin nap

Napjaink talán egyik legvitatottabb ünnepe a Valentin nap, hiszen ahányan szeretik és várják, legalább ugyanannyian feleslegesnek és a kereskedők által kreált ünnepnek tekintik. Pedig nem így van, ennek az ünnepnek is múltja van.

Valentin neve az évek során egybefonódott a szerelemmel, az önzetlen szeretettel, szeretteink megajándékozásával.
Az ünnep főként az angolszász terülteken népszerű, és bár Amerika szerte ugyanúgy a szeretet ünnepe is, hazánkban inkább a szerelemesek tartják.
A legenda szerint Szent Bálint összeadott katonákat is kedvesükkel, pedig ez akkor császári tiltás alatt álló cselekedet volt. Mielőtt kivégezték volna a császár parancsára, a börtönben várta végítéletét, ahol börtönőre vak lányának visszaadta látását. Egy levelet küldött neki, melyben az aláírás a „Te Valentinod” volt.
Más feljegyzések szerint az Ünnep a pogány időkre eredeztethető, bár ezek inkább legendák, mint tények. Elgondolkodtató viszont, hogy Valentin napra rengeteg babona származik a pogány időkből.
Bárhonnan is eredjen, az ünnep közeledtével felélénkülnek a szerelmesek és apró titkokon, meglepetéseken gondolkodnak, hogyan is ajándékozhatják meg azt, akit a legjobban szeretnek.
Ilyenkor teljesen elfogadott, ha a férfiak is apró csecsebecséket kapnak, vagy egy szép idézettel ellátott képeslapot találnak reggel az asztalukon.
De az igazi főszereplői ennek a napnak mégiscsak a hölgyek, akik egy újabb napon kaphatnak ajándékot, virágot, vagy egyszerűen kiemelkedő figyelmet.
Talán az egyik legromantikusabb dolog, ha valakit Valentin napon jegyeznek el, esetleg ezen a napon megy férjhez.
Vannak kultúrák, ahol megengedett az is, hogy ezen a napon a hölgyek megkérjék kiválasztottjuk kezét, így megszabadítva őket ettől a tehertől.
És hogy mi az, amit mi tehetünk, hogy igazán feledhetetlen legyen az idei Valentin napunk?
Reggel egy frissen főzött kávéval vagy teával, meglephetjük kedvesünket, az igazán vállalkozó kedvűek, a korábbi kelést bevállalva még reggelit is szervírozhatnak. Napközben levelek és sms-ek tucatjaival biztosíthatjuk szerelmünket, hogy gondolunk rá és felkészítjük az estére, amikor egy kellemes, könnyű vacsorával várjuk otthonunkba, esetleg moziba szervezünk közös programot.
A lényeg azon van, hogy kiemelt figyelmet szenteljünk társunkra, hiszen a hétköznapi szürkeségek mellett, a Valentin nap ragyogó, szerelmes színe hosszú időre bearanyozhatja kapcsolatunkat.
És ha végképp nem tudjuk mivel színessé tenni a napot egy papírra vetett idézet is melegséget hoz erre a napra:
Minden percedet csókolom,
Nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.
(Szabó Lőrinc)
(A cikket beküldte: pi)



Vadalma effektus
Emlékszem. Csütörtöki nap volt. A telóm le volt némítva miközben vadul cseteltem a neten a kedvesemmel. Egyszer csak váratlanul vadul villogni kezdett a mobilom kijelzője... én fogtam és szaladtam vele ki a házból a domboldalra, ahol jobb a térerő. Közben... »

Emlékezés
A novemberi hónap az emlékezésé. Ilyenkor hetekig együtt vagyunk halottainkkal. Gondolunk rájuk, kérdések merülnek fel velük és magunkkal kapcsolatban is. Az idén, a sírok között járva mintha valami megbizonyosodott volna bennem. »





Minden jog fenntartva © 2018, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.