Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

A méltóság mezeje

Az élet szép, légy vidám. A nárciszt elültetjük, márciusban kihajt, éli az életét, illatozik, díszít, szép formájával, színével magára vonja a tekintetet, majd elhal. A nárcisz a remény szimbóluma. Felkészíti az ifjúságot, az élet különböző szakaszaira. Születés, amikor kibújik a hó alól, az élet, ahogyan nő és virágba borul, majd elhervad, ez az elmúlás. A Hospice Alapítvány egy rendezvény sorozatot indított. A Margitszigeten kisiskolások ültettek nárcisz hagymákat, az ősszel. Számtalan város iskolája csatlakozott. Micsoda ötlet, ezt senki nem múlja felül. Egy gyerek jobban nem is találkozhat az élet az elmúlás kézzel, fogható közelségével. A virág gondozása, ad egyfajta tartást. Talán könnyebben viseli majd a szeretett nagyszülő, szülő, vagy ismerős elvesztését, nem ijed meg, mert láthatja, jövőre újból kihajt a nárcisz. Mi nagyszülők is talán újra lehetünk, abban a kis emberkében, aki utánunk jön. A gyermekeinkben, ha tudtunk adni szeretetet, törődést. Talán újra kihajtunk, ott a szívekben.

Debrecen - Nárciszhagymákat ültettek ma a Kossuth téren debreceni általános iskolások és közéleti személyiségek. A virágültetés a Magyar Hospice Alapítvány új programjának nyitórendezvénye volt.
A Méltóság mezeje elnevezésű program célja és feladata az, hogy gyerekkorban elkezdjék azt a tudatos nevelést, ami a halálhoz való viszonyt természetessé teszi.
Több, mint 200 sárga pólót viselő általános iskolás vett részt a mai nyitóünnepségen. Közülük sokan tisztában vannak azzal, hogy a beteg embereknek milyen fontos a gondoskodás.
Amikor beteg valaki, úgy is segíthetünk neki, ha mellette vagyunk, mert az is segít, ha szeretjük és tudja, hogy szeretjük - vélekedik Takács Dóra.
A Hospice Alapítvány célja, hogy ez, a szenvedő emberrel való együttérzés felnőttkorban is megmaradjon. Ezért indították a Méltóság mezeje című programot. A Magyar Hospice Alapítvány 16 éve alakult. Segítői a gyógyíthatatlan betegekről életük utolsó szakaszában gondoskodnak. Az alapítvány munkatársai szerint a gyermekkorban elkezdett tudatos neveléssel minden emberben természetessé válik az elmúláshoz, a halálhoz, a betegséghez való viszony.
Az a célunk, hogy 10 év múlva az a generáció, aki ezzel a tapasztalattal, tudással felnő, másként gondoljon ezekre a problémákra - hangsúlyozta Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány igazgatója.
A program nyitórendezvényén Fésűs László, az egyetem rektora bejelentette: a klinikán 10-20 ágyas részleget alakítanak ki a végső stádiumban lévő betegeknek. Az ehhez szükséges ápolószemélyzet képzése is hamarosan elkezdődik.

Ezt a következő szemeszterben el tudjuk kezdeni, a kialakított helyről pedig az Orvos- és Egészségtudományi Centrumnak dönteni kell, hiszen vannak kiürült és átadható helyek erre – nyilatkozta Fésűs László rektor.
A Méltóság mezeje elnevezésű programhoz Debrecenben 5 általános iskola csatlakozott. A program keretében a következő hónapokban több rendezvényt is szerveznek az intézményekben.

Ősztől az általános iskolákban különböző beszélgetésekről kötetlen formában tartott előadások lesznek, és ehhez kapcsolódóan kulturális programokat is szerveznek az iskolák – tudtuk meg Porkoláb Gyöngyitől, a Méltóság mezeje program debreceni projektvetőjétől.
A diákok, színészek, sportolók, zenészek és a közélet más szereplői az ünnepség után a Kossuth téren virágot ültettek. Nárciszt, mert ez a remény szimbóluma.
(A cikket beküldte: rolvisa)



Ősz
Szeretem az őszt. Magam se tudom pontosan miért, de szeretem, talán mert olyan szépen van benne az elmúlás, a változás. A változás pedig kell. Mindig kell. Szeretem a csendes őszi esőt hallgatni, csak úgy kibámulni az ablakon. Várni a napsütést, hogy... »

Lelki társ és egyéb izék
Sokat beszélgetünk mostanában a szerelemről és a lelki barátságokról. Beszélünk róla, ahelyett, hogy kiélveznénk minden percét. Hát nem lehetetlen egy dolog? Minek annyit beszélni, amikor egy ölelés mindent elmond? Regéket hallok a a haverjaimtól a lelki... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.