|
Testünk, lelkünk dolgai
Házisárkány az anyósom
Ma reggel, amikor a munkahelyemre jöttem, az egyik kereskedelmi rádiót hallgattam. Az talán lényegtelen hogy melyiket. Szeretem a reggeli műsort, kikapcsol, és felébreszt, míg be nem érek, és még azon sem bosszankodom, hogy miért nincsen ülőhely a buszon :). »
|
Őszinteség
Ki az őszinte ember?
Először is tisztázzuk, ki az őszinte ember. Az, aki minden körülmények között a teljes igazságot mondja el. Nem véletlenül írtam, hogy minden körülmények között. A körülmények sokfélék, és változóak, hol könnyebb őszintének lenni, hol nagyon... »
|
|
A Boldogság ára...
Néha én is szomorú vagyok. Cikkeimből megismerhettétek a komplett életemet, ebben a húsz évben. És még mi vár rám ezután?
Megtanultam egy dolgot az életben. Valamit, valamiért.
Saját káromon, saját szenvedéssel, saját két kezem munkájával tapasztaltam meg, mit... »
|
Gyermekem, a hősöm
Gyermekem 4 és 7 éves kora között öt, számára fontos embert veszített el, mégis hihetetlen tartással viseli az élet által rá kimért pofonokat. Néha bűntudatom van, hogy magamat mertem sajnálni, miközben Ő gyerekként élte át mindazt, amit én felnőttként, és bár... »
|
Elvesztem, vagy most találok magamra?
Mikor mondjak nemet? Kinek, mivel tartozunk? Fiatal felnőttként ezek a kérdések foglalkoztatnak. Mi a feladatunk? A múltat kell támogatni, vagy a jövőt előkészíteni?
Rossz vagyok, ha azt gondolom, hogy mindenki a saját életéért felelős, és én is szeretnék a... »
|
Nagymama
Mióta vissza tudok emlékezni rá, a nagymamám mindig ősz hajú volt.
Ezzel az írással szeretnék tisztelettel adózni annak az asszonynak, apai nagymamámnak, aki már régen nincs köztünk, de még ma is hiányzik. Mióta vissza tudok emlékezni rá, a nagymamám mindig ősz... »
|
Hitelesség!
Hogyan válunk hitelessé?
Nagyon egyszerű a válasz!
Tedd azt, amit jónak gondolsz.
Természetesen ennél összetettebb. Na, azért ennyire egyszerűen nem adják!
Vigyázz, ez a kijelentés félreérthető! Azt sugallhatja, hogy minden szituációban menj fejjel a... »
|
Küzdelem az idővel
Ma különösen megfigyeltem az embereket munkába menet és elgondolkoztam azon, hogy mennyien küzdünk azzal, hogy beérjünk időben a munkahelyre, iskolába, bárhová. Két konkrét esetet hallottam/láttam, és ezen elgondolkodtam, gondoltam megosztom. Érdekelnének a... »
|
Tökéletesség kora?!
Nem tudom, hogy rajtam kívül érzi-e más fiatal nő is ezt, de azt látom, hogy túl sok az elvárás másoktól, és saját magunktól is. Tökéletes nő, szerető, feleség, anya, és dolgozzon is, meg tanuljon is, és közben maradjon a szülők kicsi lánya is.
Az elmúlt években,... »
|
Amikor a hírnév beszél...
Ez a kis történet velem esett meg, még általános iskolás koromban. Őszintén megmondom, mély nyomot, mély sebet hagyott bennem.
Sok cikkem van, aki olvasgatja őket tudja, igyekszem nem értelmetlen dolgokról írni.
Nagyon jól esik kiírni magamból a bánatom, vagy... »
|
|
|
Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre,
melyben a testunklelkunk.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk.
|
Itt add meg e-mail címed:
|
|
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra:
http://www.testunklelkunk.hu/rss
|
|