Kategória: Egy kis ezotéria

Társ-bevonzó, párkapcsolat harmonizáló kövek

Én is egy kicsit kétkedve fogadom, ha látszólag összefüggés nélküli dolgok között keresnek kapcsolatot. Mi köze a nyakamban lógó medálnak a lelki állapotomhoz, a velem történő dolgokhoz? Látszólag semmi. Voltaképpen meg a védikus korban ennek nagy jelentőséget tulajdonítottak, ma meg már elfeledkeztünk róla; mint ahogy az összefüggések kereséséről is.
Most felelevenítjük az ősi tudást, haladjunk csillagjegyek szerint! Ékszert általában hordunk, miért ne viseljünk olyat, ami még a boldogulásunkat is szolgálja?


A nő kövei a rózsakvarc és a gyöngy, a férfié pedig a gránát és borostyán. Ez idáig nagyon egyszerű is lenne, ha mindannyian Mérlegek, Rákok illetve Kosok és Oroszlánok lennénk…
gyanítom, ez nincs így. És lépjünk tovább a nő=ezüst, férfi=arany-sztereotípián is. Menjünk inkább sorban, hogy mindenki rátaláljon a maga harmonizáló-bevonzó kövére.

A Kosok vitalitását felesleges hangsúlyozni. Jól mutat rajtuk a rubin, ami az erőt, a kezdeményezést és a cselekvést szimbolizálja.

A Bika ékköve a jade: visszafogott, de élettel teli, hangsúlyos és felejthetetlen.

Az Ikreknek a jáspis ajánlható, minél több színből áll, annál hatásosabb! Ő maga is színes egyéniség.

A Rákok a klasszikus női szerep egyik megtestesítője: érzékeny, finom, romantikus. Számukra a legjobb választás a gyöngy, lehetőleg valódi, apró, áttetsző, színjátszó gyönyörűség. A holdkő pedig a Rákok sejtelmességére hívja föl a figyelmet.

Az Oroszlánok ékszerezését nem lehet máshonnan kezdeni, mint a gyémánttól, az az ő szintjük. Ha mégsem valósulhatna meg (bár az Oroszlán megérdemli!) jöhet a borostyán is, ami Nap-szimbólum, letűnt korok aranyát idézi. Sűrű és mézes, nagyon attraktív ékszereket lehet készíteni belőle.

A Szűz az egyszerűséget, letisztultságot kedveli, jól kifejezi a személyiségét az achát: tisztít, rendez, kiegyensúlyoz. Nem feltűnő, de egyszerűségében szép.

A Mérleg művészi, bájos-sármos jelenségéhez a rózsakvarc illik leginkább. Színe miatt ez inkább női ékszer, a férfiaknak az opál javasolható.

A Skorpiónak nem kell ékszer, annyira erős a kisugárzása, hogy észre fogja venni, főként az ellenkező nem! Ha ebben valamiért mégsem bízna, vagy megerősítésre vágyik, viseljen gránátot, semmi nem fejezi ki jobban a szenvedélyességét!

A Nyilas ékköve a topáz: rávilágít a célokra, segít megtalálni az utat, támogat a lehetőségek megragadásában.

A Bak nem igazán rajong az ékszerekért. Nem árt azonban, ha az ónixszal megbarátkozik, mert segíti a fejlődését, egyengeti a rögös utat előtte.

A Vízöntő számára a legjobb választás a zafír. Bonyolult kő, tele energiával, játékossággal. Egyszerű forma, összetett tartalom.

Végül a Halak: az övék az akvamarin: megszilárdít, bátorít és nem utolsó sorban kifejezi a kő látványa mindazt a belső, impulzív sokszínűséget, amit a Halak sosem mutatnak meg a külvilágnak.

Ezeket a köveket a legtöbb ásványboltban megveheted, nem is kerülnek sokba. Használatuk erősíti a személyiséget és segít megvalósítani a vágyaidat, elérni a céljaidat.
Ha nem szeretnél ékszert viselni, de a hatásukról sem akarsz lemondani, tedd egy kancsóba a követ (többet is választhatsz, az aktuális fejlődési igényed szerint) és önts rá ivóvizet. Néhány óra múlva elkészült a személyes, energetizáló ásványvized, amit fogyaszthatsz bármikor, amikor megszomjazol a pozitív energiákra.
Egészségedre!
(A cikket beküldte: szalszil)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


A beavatásokról
Még a „hétköznapi” emberek is - akik nem foglalkoznak minden nap spiritualitással, legalábbis ezt gondolják magukról - találkoznak a beavatás fogalmával, a leggyakrabban különböző témájú filmekben. De mit is értünk valójában beavatás alatt? »

Szerepmintázatok
Amikor úgy érezzük, hogy nem működik a párkapcsolatunk... Mi lehet az oka? És mit tehetünk? Ezeknek a kérdéseknek járok utána ebben a cikksorozatban. A végére pedig egyértelművé válik, hogy az önismeret az alapja minden párkapcsolatnak. Íme a folytatás. »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a testunklelkunk.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.testunklelkunk.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.testunklelkunk.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu