|
Kategória: Testünk, lelkünk dolgai Szomorú történet 2.Ez a történet már nem annyira szomorú, mert jó a vége, de lehetne jobb is. Bár az előzőhöz képest most már teljesen más az életem, még mindig tündérmesének látom. 2000-ben Pécsre költöztem, mert egyedül maradtam a gyermekeimmel.Az anyukám már akkor itt lakott, és nem volt más választásom, jönnöm kellett. A volt férjem eladatta velem a lakást, merthogy a fele az övé, de csak a lakásból, de a gyerekekből nem. Belementem, mert nem akartam már több cirkuszt, így is mindig rosszul voltam. Tehát Pécsen kezdődött az én új életem. Először egyedül voltam, sokat sírtam, mert senkit nem ismertem itt. De eltelt a nyár, a gyerekek elmentek iskolába, ők barátokat szereztek, én pedig örültem neki, hogy ők már újra boldogok. Lassan én is kimozdultam otthonról, lett barátnőm, néha már el mertem menni szórakozni is. Felszabadult lettem, kevesebbet voltam rosszul. És egyszer csak találkoztam valakivel, 2002-ben, akibe beleszerettem. De tudtam, hogy nem mehet sokáig a dolog, mert nekem ott voltak a gyerekek, az ő szülei soha nem fogadnák el őket. Hát így szakítottunk fél év után. Újra csalódás, hogy én már nem lehetek boldog. De aztán pár nap múlva úgy döntött a drágám, hogy megküzdünk ezzel a dologgal. Eleinte nagyon nehezen ment, főleg nekem. De az idő minket igazolt, azóta eltelt 8 év, 3 éve házasok is vagyunk. De nem ilyen egyszerű, mert ő felvállalta a gyerekeket, tehát felvetődött a kérdés, hogy legyen közös gyerekünk, őneki nincs. Igen ám, hamar terhes lettem, de a baba elment. Azután jött 5 év és nem estem teherbe. Közben bekerültem a kórházba, mert 260/160 lett a vérnyomásom, és cukorbeteg lettem. Na, most aztán egy ideig ne legyen baba, elkezdtünk védekezni, és annyira sikerült, hogy terhes lettem... Örültem is, nem is. De persze, nem vetettem volna el. De hát már nem egy babát vesztettem el. Ez a baba sem született meg, mert a hasamban meghalt. Most itt vagyok 41 évesen, a hátam mögött az élet fájdalmaival. Már nem szülök, de megbeszéltük, hogy mi megpróbáltuk, de nem sikerült. De szeretjük egymást, a gyerekek nőnek, jól vagyunk, csak nekem nagyon fáj, hogy mikor rendeződött az életem, akkorra már nem vagyok egészséges. De köszönöm a férjemnek, a gyerekeimnek, akik szeretnek, hogy mellettem állnak. És köszönöm Istennek, hogy nem csak egy gyermekem lehetett. (A cikket beküldte: smaca) Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!
| |||||||||||||||||||