Házimunka és a mellrák

Ahogy elolvastam, hirtelen elkezdtem szégyellni magamat, hiszen nemhogy nem sportolok, de bizony a házimunkát is sokszor halogatom, és most, hogy így belegondolok, nem is olyan rendszeresen végzem.
Szerintem rendkívül tanulságos cikk.


A rendszeres házimunka csökkenti a mellrák kialakulásának veszélyét - állítják egy többéves kutatás alapján brit tudósok.
A Brit Rákkutató Intézet (Cancer Research UK) munkatársai 6,5 éven keresztül folytattak kutatásokat 9 európai országban. A vizsgálatban 200 ezer nő vett részt, akik heti átlagban 16-17 órát szentetek a takarításnak, főzésnek és mosásnak. A kutatás során 3423 nőnél diagnosztizáltak emlőrákot - olvasható a BBC News hírei között.
Az már korábban is ismert volt, hogy a fizikai aktivitás, a sportolás csökkenti az emlődaganat kockázatát, ám arról keveset tudtak, hogy milyen gyakorisággal végzett és mely testmozgás hatékony a rosszindulatú daganatok kivédésében. Ráadásul az eddigi kutatások jószerével a testmozgás hatását csupán a változás korában levő nőknél vizsgálták.
A mostani vizsgálat egyaránt kiterjedt a változás korában lévő asszonyokra és a fiatal nőkre, akik ugyan ritkábban szenvednek mellrákban, ám esetükben gyakoribb a halálos kimenet. A kutatók a fizikai aktivitás minden formáját vizsgálták, beleértve a munkahelyi elfoglaltságot, a szórakozást és a házimunkát.
Mint kiderült, a testmozgás a mellrák hatékony ellenszerének bizonyult a változás korában lévő hölgyek esetében, ám nem eredményezett semmiféle nyilvánvaló csökkenést a fiatalabb korosztályoknál.
A házimunka viszont 30 százalékkal csökkentette az emlődaganat kialakulásának kockázatát a fiatalabb, s 20 százalékkal a változás korában lévő nőknél.
A kutatók szerint a házimunka ugyan kisebb fizikai terhelést jelent a szervezet számára, mint a testmozgás, vagy a sport, viszont rendszeresen végzett tevékenység. A brit tudósok szerint épp ez a rendszeresség játssza a főszerepet a rosszindulatú daganatok megelőzésében.
Forrás: MTI
(A cikket beküldte: veronitas)



Én és a Candida
Nagyon nehéz feladat elé állítottam magam. Elhatároztam, hogy leírom, amit csak tudok a candidáról, a gyógyulásról, a kialakulásának okairól, stb., hogy ezzel is segítségére legyek azoknak, akik hasonló betegséggel küzdenek. Ehhez azonban tudni érdemes, hogy jómagam is megjártam a kálváriát. »

A vágyakról
Igen sokféle spirituális irányzat létezik, ezek közül több is van, amely arra ösztönöz, hogy tegyük magunkat egyre függetlenebbé testi vágyainktól. Buddha azt tanította az őt követőknek, hogy az emberi szenvedést a vágyak és a sóvárgás okozza, és aki ettől képes... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.