|
Kategória: A psziché titkai Gyerekek a halálrólSzerintem nem könnyű a halálról beszélni – megtalálni a megfelelő szavakat, s meglehet, szavakra talán nincs is szükség az emlékezéshez.Halottak napján kedves gyermekhangokra lettem figyelmes. A rádióban arról kérdezték őket, voltak-e a szüleikkel a temetőben, mi történik akkor, amikor valaki meghal, illetve amikor a szeretteik közül hal meg valaki, és hogy a családban beszélnek-e az elhunyt rokonról? Egy kislány arról mesélt, mennyire szerette a dédijét, és mennyire fájt neki, amikor a dédi meghalt. Az édesanyja magyarázta el neki, miért kell a temetőbe menni, és hogy arra már nem emlékszik pontosan, betegségben vagy öregségben halt-e meg a dédije, de végül is el kellett mennie. A kislány egy felnőtt szavaival és higgadtságával mondta mindezt. Mikor a riporter azt kérdezte: hol van most a dédid? A kislány gondolkodás nélkül felelte: mindenhol. – És mit csinál? – Vigyáz rám. – Honnan tudod, hogy vigyáz rád? – Hát mostanában többször is ért baleset, de soha nem lett komoly bajom. Érzem, hogy vigyáz rám Valaki. Egy másik kislányt arról kérdeztek, mit gondol, hová kerül az ember, miután meghal. Azt felelte: átkerül egy másik Földre, ahol minden ugyanúgy van, mint itt. És azon a másik Földön találkozunk a barátainkkal és rokonainkkal, ha majd egyszer mi is meghalunk. Voltak, akik a mennyországról meséltek, az egyik kisgyerek pedig újjászületésről beszélt. Szerinte mindenki eltölt vagy két évet a mennyben, aztán keres magának egy új anyukát, és belebújik. Felfigyeltem rá, hogy a legtöbb gyermek azt mondta, hogy a családban nem beszélnek az elhunytról – legalábbis a gyerekkel, vagy őelőtte nem. Pedig szerintem érdemes és érdekes lenne a szülők számára is, ha hallanák az aprónép figyelemreméltó gondolatait. Az ilyen beszélgetések olyan alkalmak, amikor közelebb kerülhet egymáshoz a felnőtt és a gyermek. Szerző: Sábitz Katalin Megjelent partneroldalunk, a Netbarátnő hozzájárulásával. (A cikket beküldte: netbarátnő) Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!
| |||||||||||||||||||