Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

A jelnyelvről és használóikról

A jelnyelv a vizuális kódrendszerek egyik legfejlettebb formája, amelyet a siketek használnak. Az 1960-as évek óta a szakemberek már önálló nyelvként kezelik. Bizonyított, hogy a jelnyelvnek is van egy sajátos hangtana, alaktana és mondattana. Általában az adott nyelv nyelvtani sajátosságai jellemzik a jelnyelvet. Szókincse pontos nyelvtani szabályok szerint rendeződik, így annak nyelvjárásai is lehetnek.

Mindenki látott már siketeket, nagyothallókat, amint gyors kézmozdulatokkal, hangtalanul kommunikálnak. Ez a jelnyelv. Nem mutogatás, nem pantomim, hanem egy szép, önálló kifejezésmóddal, nyelvtannal rendelkező, vizuális-taglejtéses nyelv, melyet a siketek közössége használ. Ezért aztán nem lehet azt mondani, hogy a jelnyelv a beszélt nyelv jelelt változata, és éppen úgy nem lehet jelnyelvről beszélt nyelvre lépésenként fordítani, ahogy egy beszélt nyelvet sem lehet szóról-szóra átültetni egy másik beszélt nyelvre. A jelnyelv nem nemzetközi, egyes jelek azonban mindenféle nemzetiségű siket számára ugyanazt jelentik, például: enni, aludni...stb. Ebből következik, hogy bár nem nemzetközi nyelv, a jelnyelv kiválóan alkalmas arra, hogy a különböző nemzetiségű siketek könnyebben megértsék egymást, mint a hallók.

A jelnyelvet használó emberekről

Beszéljünk a siketekről mint személyekről. Először is tisztázzuk, hogy a siket, vagy a nagyothalló nem SÜKET. Nem is SÜKETNÉMA, és nem NÉMA, hanem a magyar társadalom teljes jogú állampolgára, aki hivatalosan fogyatékkal élő személyként van nyilvántartva. Egyesek tévhit-özönével ellentétben a siketek képesek autót vezetni (semmivel sem rosszabb mutatókkal, mint a hallók), vezető beosztásban dolgozni, s az élet bármely területén képesek helytállni.
A legtöbb siket ember nem úgy tekinti a siketségét, mint egy fogyatékosságot, vagy mint egy megszüntetendő problémát. Sokuk számára inkább egy "állapot", mely része egy olyan kulturális tapasztalatnak, amelyet barátaikkal - siketekkel és hallókkal - közösen tapasztalnak meg, illetve élnek át.
A siket kultúra egyfajta közösség megtapasztalása, illetve megélése siket emberek között. Ez a kulturális tevékenység magába foglalja a Magyar Jelnyelvet (HSL= Hungarian Sign Language), melyen a kommunikáció zajlik; információ közlését olyan forrásokról, amelyek gazdagíthatják a siket emberek életét; színi események eljátszását és látogatását, amelyeken nem hangzik el hangos szó. Másrészt magába foglalja a siket emberek számára fontos példaképekről és eseményekről alkotott vélekedést, valamint a siket élettapasztalattal kapcsolatos viccelődést.
Mindannyian a magunk módján teszünk bizonyos dolgokat, és ez alól a siket emberek sem kivételek.

A siket emberek különböző módokon kommunikálnak, számos faktortól függően. Ilyen faktor lehet: az életkor, amikor a siketség kezdődött, a siketség típusa, a nyelvi készség, a hallásmaradvány mértéke, a szájról olvasási készség, a beszédkészség, a személyiség, a családi környezet, az iskolázottság foka, intelligencia és a személyes preferencia.
Néhány siket személy csak a beszédet, vagy csak a jelnyelvet használja, ill. a jelnyelv, az ujj ABC, a beszéd, vagy írás, ill. a testbeszéd és az arckifejezés egyfajta kombinációját. A siket emberekkel számos módon kommunikálhat. A kulcs annak a felismerése, hogy a technikák mely kombinációja a célravezető az adott siket személyekkel.
Ne felejtse el, hogy nem az a fontos, hogy ki milyen módon cserél gondolatokat, hanem az a tény, hogy ez egyáltalán megtörtént!


SZEPTEMBER UTOLSÓ VASÁRNAPJA – A HALLÁSSÉRÜLTEK VILÁGNAPJA

Végül egy kis lírai vallomás …

VAS ISTVÁN: A SÜKETNÉMA KISLÁNY
(részlet)
[…]
Ó, milyen volt a mosolya! Akárcsak
a kihűlt láva-táj szüret előtti,
Kínálkozó, önfeledt ragyogása,
A földi boldogság ígérete.
Kérdő szeme, kérdőn kinyújtott ujja
sem volt már gyermeki, hanem a minden
Titok előtt fájó kíváncsiság.
Ha nemet intett, maga a titok,
A szerelem volt, az elérhetetlen,
A nemet mondva is fájdalmas, édes,
Minden, amit az élet megtagad,
A meg kell halni termékeny tudása.
És az igen! ahogy valakihez
Odaszaladt, kezét kezembe adta,
Tekintete, a nyílt, a védtelen,
Ajándék volt, biztonság, bizalom,
Hogy ember és ember közt van remény.
[…]

Felhasznált oldalak:
jelesnapok.neumann-haz.hu
tolmacsszolgalat.fw.hu
hu.wikipedia.org
(A cikket beküldte: PannikaM)



Halottaink emlékére
"Jézus dicsőségben feltámadt, ahogy mondta.-Ez az én reményem is!" Halottak napja. Egy nap, mely sokunk számára nehéz, néha elviselhetetlen, hiszen ilyenkor a gyertyák villózó fényében még inkább érezzük elhunyt szeretteink hiányát. Még fájóbb számunkra az... »

Mit akarunk mi - nők?
Nemrég egy az interneten keringő, vicces kép vetette fel bennem a fenti kérdést. Már Sigmund Freud is feszegette, de nem jutott el a válaszokig - talán mert férfi volt? :) Te tudod, mit szeretnél? Elgondolkodtál már? Ülj le! Ragadt egy papírt, egy tollat és írd... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.