|
Kategória: Őszi fátyolJúlia kilépett az utcára. A szél bohókás frizurát varázsolt a rá azonnal, az őszi napfény végigsimított az arcán. Az a nap, amely mostanában oly ritka és becses volt, mint gyermekkorában a menzás kalácsban a mazsola, most itt volt, és mosolygott. Júlia arra gondolt, milyen jó lenne egy pillanatra behunynia a szemét, hogy élvezhesse a gyenge, mégsem erőtlen napsugarakat mint az egyetlen kincset, amelyből igazságosan jut minden élőnek és holtnak e világon.A férfi, akinek a hangján el szokott hangozni ez a gyűlölt mondat, 15 évvel idősebb nála. Legalábbis hivatalosan. Gyakorlatilag ebből Júlia csak a számára hihetetlenül vonzó ősz haját érzékelte. Nem hitt neki soha, hiszen tudta, nem a férfi az öregebb. Júlia 17 éves korában megjárta a poklot, szembenézett az Őrülettel. Túlélte a túlélhetetlent, megemésztette a megemészthetetlent, és most itt áll az utcán, siet a gyerekéért, mint minden más családanya. Pedig akkor még hivatalosan kiskorú volt, de az élet nem kért tőle személyi igazolványt. Akkor megtanulta, hogy az emberek az alapján ítélik meg őt, hogy melyik évben született. És ezt sosem felejtette el. És most, közel a harminchoz a szeretett férfi szájából jön ez a mondat: "Te még fiatal vagy!" Hiába mondja a férfi, hogy belelát, sosem vette észre a sötét fényt Júlia szemében, amikor elhangzik ez a pár szó. A dühöt, hogy ott van a mondatban az is, hogy a férfi már nem fiatal, ezért neki nehezebb minden. A haragot, hogy ott van mögötte, hogy ő már nem fiatal, ezért tapasztaltabb. A kétségbeesést, hogy ott van ebben a pár nyavalyás, istenverte szóban az is, hogy ő már nem fiatal, ezért talán feladhatja az álmait is. Önmagával együtt, hiszen úgyis öreg. Mint egy sziréna, visít fel egy apró termetű gazember, és Júlia az óvodában találja magát. Hirtelen ugyanolyanná válik, mint az összes többi anyuka. (A cikket beküldte: dafke) Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!
| |||||||||||||||||||